ördögöm van. hogy szakadnának meg az aránytalanság miatt! tegnap átmentem az oktogonon a piroson (a gyalogoknak volt zöld, értsd, nem a kereszteződésen hajtottam át, hanem az azt megelőző gy.átk.-en), az izabellánál várnak a rendőrök, személyi, lakcímkártya, fordítsa fel a kerékpárt (kiderült, judit nem lopta a cangát, már megérte.)
lehetőségek: 10e csekken, most átveszem, aláírom vagy feljelentés. kérdem, mit is jelent az utóbbi? kb. annyit, hogy majd beidéznek (én meg majd valami alpáribb petrit [monnyuk kicsit megbirizgálom a szöveget, feltéve a kérdést, miért nem szeretnek engem a rendőrök, tomi, mondd meg nekem...]), oszt ott az ügyem előadója szabja ki a bírságot, ami lehet több is, kevesebb is, mint a helyben kiszabott 10-es.
jahh, a rendőr el akarta magyarázni, hogy ő most milyen kedves, mert 20-ig mehet emiatt...
és - a kedvencem -: hozzátette, hogy hallottam-e, kampány van? mondom ja, még a blogra is földobtam, de a lényeg: a bringások állandóan panaszkodtak, hogy nem veszik őket közlekedőszámba. na most annak nézzük őket. szinte csak kurvanyázni lehet. de én ekkor még nem, csak mondtam, guruljunk már vissza az opera elé, kapásból volt 3 olyan, ami sokkal súlyosabb kihágás, mint az én pirosoni átmenetelem, fapofával bemondta, hogy most erre (bringás, gyalogos) van főcsapás, de azért blablabla...
röviden: aránytalan büntinek érzem. ha olcsóbban jövök ki a feljelentésből (lélektani határ 5e ft), kifizetem, ha drágábban, utánajárok, hogy lehet lesöprögetni az összeget (közmunka), oszt csináltatok magamnak egy kolbász mihályos pólót tomcattel, őt sose büntetik meg, kabalának sem utolsó.
pic*ába, igazán elgondolkodhattam volna, hogy kordont bontok-e valahol az este, tojást/molotovot dobálok vagy átmegyek a piroson - hisz csak az egyik dolog üldözendő...












miért kell a gyalogok
miért kell a gyalogok veszélyeztetésével a piroson átmenni?
az hogy más is szabálytalan az nem mentség...
Jól tették. Legközelebb talán odafigyelsz, és legalább a pirosat tiszteletben tarod, ha már gyalogos embertársaidat sem.
Egyrészt nem a gyalogosok
Egyrészt nem a gyalogosok veszélyeztetéséért büntették meg. És a történetből nem is az derül ki, hogy történt volna ilyen. Tudod, ágyúval verébre. Közben valszleg onnan 25 méterre állnak a taxisok a kerékpársávon állandóan...
www.gruppetto.hu
"25 méterre állnak a
"25 méterre állnak a taxisok a kerékpársávon állandóan..."
attól a piroson átmenés még nem lesz szebb...
+1 Csak azért, mert
+1
Csak azért, mert rablógyilkosok is vannak, nekem még gyalog sem szabad átmennem a piroson, meg például almát lopnom se szabad, pedig sokkal ártalmatlanabb dolgok ezek..!
A véleményemet egyébként szépen elmondtátok már.
Csak égetjük magunkat azzal, hogy fennakadunk, ha közlekedőként megbüntetnek a szabálytalanságok miatt. Nem tudok csatlakozni ahhoz az állásponthoz, hogy ránk nem érvényesek a szabályok, meeeert ööö mi nem szennyezünk, igen!
Megint más, hogy nem ránk van állítva a zöldhullám, stb, de ha ezzel indokoljuk a pirosozást, az meg ugyanolyan, mint amikor az autós "kinnfelejtett 30-as táblákról" beszél, vagy ha elfoglalja a rokihelyet, azzal jusztifikálva, hogy "nincs parkolóhely".
OFF Ezt nem értem, amíg
OFF
Ezt nem értem, amíg egyenesen közlekedtem (kb. 2008ig) teljesen az én tempómra voltak hangolva a lámpák (óra szerinti átlag: 20-23 km/h). Ez változott volna azóta ?
"Csak azért, mert
"Csak azért, mert rablógyilkosok is vannak, nekem még gyalog sem szabad átmennem a piroson, meg például almát lopnom se szabad, pedig sokkal ártalmatlanabb dolgok ezek..!"
Senki nem mondja, hogy szép dolog almát lopni. De ha a háziakat éppen rablógyilkosok írtják, a rendőr ne azzal foglalkozzon, hogy Te a szomszédban az almát dézsmálod.
:D ----------------------- 1%
:D
-----------------------
1%
Átmentél a piroson? Igen.
Átmentél a piroson? Igen. Megszegted a KRESZ-t? Igen. Nem kellett volna, és akkor nincs ez a post, nincs mérgelődés, nincs bosszankodás. Bocs. Nem bunkó akarok lenni, sajnálom is a 10e pénzedet, de mit lehet erre írni?
+1. Remélem tanultál
+1. Remélem tanultál belöle.
Már írtam vasárnap
Már írtam vasárnap vmelyik blogba, hogy ellenőrzik a bringásokat és meg is büntetik, ha kell.
Sajnálom, hogy nem olvastad. Épp a VI.ker.-ről volt szó...
----------------------------------------------------
Két lábbal vagy két keréken, négy lábbal vagy négy keréken?
Én is mondtam a rádióban
Én is mondtam a rádióban múlt pénteken. Most pénteken is fogom.
-----------------------------
A bicycle can't stand on its own because it is two-tired.
-----------------------------
"Nineaux, nineaux, bautchaise, tute, humme, ïesse, cœsse"
-----------------------------
Azért ne bántsátok már
Azért ne bántsátok már ennyire. Hibázott? Igen! De nem veszélyeztette senki életét.
Sokkal több autóst lehetne pl. piroson áthajtásért büntizni, mert ezzel ők még életeket is veszélyeztetnek. Nem csak a sajátjukat, hanem másokét is. Tudom, a bírságot nem így mérik...
-------------------------------------------------
Két lábbal vagy két keréken, négy lábbal vagy négy keréken?
Nem értek Veled egyet.
Nem értek Veled egyet. Évek óta azon sírunk, hogy nem tartanak minket az utakon egyenrangú partnernek. Járműként közlekedünk, ezért ránk is ugyanúgy vonatkoznak a KRESZ szabályai. Honnan tudod, hogy nem veszélyeztette mások életét? Majd az autós is arra fog hivatkozni, hogy körülnéztem és nem jött senki, így nem veszélyeztettem mások életét. Egyetértenél ezzel a hozzáállással? Gondolom nem. Megint mutagotni másra nem szép dolog. Mindenki először tegyen rendet a saját háza táján és aztán óbégasson.
"Sokkal több autóst lehetne pl. piroson áthajtásért büntizni, mert ezzel ők még életeket is veszélyeztetnek"
Nem az autósokról van most szó, hanem rólunk bringásokról. Ha hibáztunk vállaljuk érte a felelősséget.
Vállalta érte. És nem
Vállalta érte. És nem mondtam, hogy nem hibázott. Nem védeni akarom. Nincs is rá szüksége.
Bringával is lehet ölni, ha gázolsz vele. De egy autó nagyobb kárt tud tenni, mint egy bringás, adott sebességnél és feltételekkel.
Bicskanyitogatónak érzem, hogy úgy akarnak minket egyenrangú partnernek tekinteni (akarnak egyáltalán?), hogy kiállnak büntetni. Nem érzem, hogy partnerek lennének abban, hogy egyenrangúnak kezeljenek minket az úton. Vagy úgy gondolod, hogy a büntetéssel ez meg fog oldódni az autósok részéről?
*********************************************************
Két lábbal vagy két keréken, négy lábbal vagy négy keréken?
Természetesen nem fog egyik
Természetesen nem fog egyik napról a másikra megoldódni, de ha majd az autós is azt fogja látni, hogy a bringások megállnak a pirosnál, akkor talán eljön annak is az ideje. Én csak annyit mondok, hogy tartsuk be a ránk vonatkozó közlekedési szabályokat és akkor elkerülhetőek lesznek az ilyen esetek.
Aki azon a szellemi szinten
Aki azon a szellemi szinten van, hogy "a biciklisek átmennek a piroson" az legfeljebb áttér a "biciklisek buzik" jelmondatra, nekik tökmindegy.
nem vitatom, hogy a piroson
nem vitatom, hogy a piroson mentem át, azt se, hogy nem kellett volna (amúgy: egy gyalog sem volt a zebrán épp), amit fájlalok:
- aránytalannak érzem az összeget (a végén fizetni fogok ennyit/annyit, így/úgy, nátürlih)
- és azt a kiröhögést, hogy jaja, pl. az andrássyn (a cangaúton) sose (!) lehet végigmenni, mert ott parkolnak), de azt nagy ívben les*arják - a zsaruk... miközben kíváncsi lennék, ha a külső sávban parkolna valaki, meddig néznék a rendőrök/autósok tétlenül. mintha a bringaút nem út lenne.
nemde? :(
A fura kozpontozasod miatt
A fura kozpontozasod miatt nem derul ki, hogy melyik lehetoseget valasztottad, de ha jol ertem, akkor a feljelentest.
En tobbnyire azt valasztom, ha magasnak erzem a buntetes osszeget. Elofordul, hogy fel sem jelentenek, csal ijesztgetnek.
Meg a vegen be kell bizonyitaniuk a birosagon, hogy Te Ott es Akkor piroson mentel at.
köcsög zsaruk!
köcsög zsaruk!
köcsög biciklisták!
köcsög biciklisták!
kocsog kocsogok!
kocsog kocsogok!
köcsög nesze!
köcsög nesze!
nesze, köcsög!
nesze, köcsög!
viccet félretéve,
viccet félretéve, szerintem is jogos a bünti
Azért ennyit válaszolgatni
Azért ennyit válaszolgatni a saját post-odra se semmi :DDD
Szerény véleményem
Szerény véleményem szerint , a rendőrség dolga a közüti biztonság fenntartása , és a kresz betartatása .
Mostanság sok kerékpáros , gyalogos gázolás történt zebrán, gyalogátkelőn!!! Erre nem tudom miért az a válasz reakciója a rendőrségnek , hogy azokat a kereszteződéseket vizslatyák ahol persze , hogy keresztül mennek . Itt is bevezetik a gyakorlatukat mint az autók ellenőrzésénél , hogy ott mérnek ahol racionális technikai oka nincs a kinlévő sebeség korlátozó táblának. Ebben a gyakorlatban sajnos az a baj , hogy a szabájtalankodók érzik , hogy ez a büntetés nem arra irányul , hogy szabálykövető legyen , hanem arra , hogy minnnél egyszerűbben minnél több büntetést szabhassanak ki .
Legutóbb a lágymányosi budai lehajtójánál N-a négyzetenedikszer vasalt volna ki egy kamion. Feljebb álltak a vitézek . Épp egy autóst gyóntattak . Rákérdeztem , hogy ugyan nem látnák-é több értelmét annak ha a kereszteződésben ellenőriznék a szabájok betartását ??? Itt is az volt a válasz , hogy sajnos nekik ez van kiadva . Mondtam nekik , hogy kérném jelezzék a feleteseiknek , hogy ez errőssen baromság . Persze a szabájzati utat szigorúan betartva !! Legközelebb írok nekik egy levelet ami a felettesének szól.
Jó, de mielőtt elküldöd
Jó, de mielőtt elküldöd a levelet, azért lektoráltasd valakivel!
"Feljebb álltak a vitézek
"Feljebb álltak a vitézek . Épp egy autóst gyóntattak." -- hogy ez mekkora!!!
na igen. elore latom az
na igen. elore latom az en-atmegyek-a-piroson-akkor-bunko-vagyok-vagy-nem tipusu topik harcot. :D
nalam annyiban fog a helyzet valtozni, hogy kielezem a szezorokat a rendorkocsikra. oszt kesz. ha a helyzet ugy adja, akkor at fogok menni. eddig is ugy tettem, ezentul is igy fogok.
és te is írsz majd egy
és te is írsz majd egy hasonló bejegyzést ha elkapnak...
jah, tipikus panaszkodo
jah, tipikus panaszkodo tipus vagyok... kimondta, hogy elkapnak? ;)
Van egy szabály, tudtál
Van egy szabály, tudtál róla, megszegted, fizetsz, ilyen egyszerű. A többi lelki kérdés érdektelen. Azzal sem tudok mit kezdeni hogy "aránytalannak" tartod, Magyarországon általában mindenki annak tartja a büntetését. Ha nem tetszik, menni kell bíróságra.
Nehogy már felháborodjanak emberek azon, hogy nekik nem lehet átmenni a piroson. Senkinek sem lehet, azért piros. A rendőr dolga meg az, hogy büntessen.
"A rendőr dolga meg az,
"A rendőr dolga meg az, hogy büntessen."
Büntessék meg, nagyszerű. De előtte NAGYON_SZERETNÉM látni azt az átfogó, országos kampányt, amelyik a gyorsan hajtó, piroson átmenő, zebrát semmibe vevő ámokfutó autósokat bünteti. Ugyanis néhány nagyságrenddel több baleset történik miattuk.
Úgy tűnik, lassan, de biztosan utólérjük a legelmaradottabb ázsiai, afrikai világvárosokat.
Ahol kizárólag a szabálysértő gyalogosokat bírságolják (gyalogátkelők, járdák nincsenek, de az úton átkelni, út mellett gyalogolni tilos).
Hát ezen lehalok. Valaki
Hát ezen lehalok. Valaki szabálytalankodott, megbírságolták. Erre megindul az agyalás, hogy jó, büntessék meg, de csak akkor ha, etc. Nem így megy. A zebrán meg nem álló autósokat is meg kell büntetni, de nem előfeltétele a bringás megbírságolásának. Jól is néznénk ki, ha az állampolgár leállna alkudozni a rendőrrel, hogy jól van biztos úr, büntessen meg, de csak akkor ha ...
És nyilván Afrika, Ázsia és a Pokol felé haladunk, csak mert egy bringást megbírságoltak egy szabálysértés miatt. Kopogtat az ajtón a nemzethalál, hamarosan agyon is lövik a bringásokat.
Ez olyan rettenetesen szánalmas. Nem lehetne annyival letudni, hogy szabálytalankodtam, megbírságoltak, kifizettem, kész? Amerikában egy kollégám a minap megfordult egy záróvonalon kocsival, tök kihalt utcán, de ott volt egy rendőr, leintette, $125 helyszíni. Ő meg kifizette, ennyi, legközelebb nem fordul meg. Nem fordult a széles nyilvánossághoz, hogy őt milyen kurva nagy igazságtalanság érte, meg különbenis, előbb csukják le a drogdílereket, és azután majd lehet őt büntetni.
Olvasd el légy szíves még
Olvasd el légy szíves még egyszer, amire válaszoltál.
Ismétlem: büntessék meg a szabálytalankodó bringásokat - de csak miután tették a dolgukat az autóvezetőkkel szemben. Ki miatt hal meg ezernél több, és nyomorul meg egy kisvárosnyi ember évente? Fontossági sorrend.
Ha rákod van, gondolom nem a szeplőid eltüntetése lesz a legnagyobb gondod.
Már bocsáss meg, de ezt az
Már bocsáss meg, de ezt az érvelést nem értem, a szabály mindenkire vonatkozik, és a szabály megszegésében nincsenek prioritások, maximum büntetési fokozatok, aki szabályt szeg büntessék meg, ezek elvek, és nem lehet takarózni azzal, hogy majd akkor én is rendes leszek, ha az ámokfutó tömeggyilkos autósokat is észreveszik, ez annyira álszent és szánalmas
Akkor még egyszer. Miért
Akkor még egyszer. Miért létezik a KRESZ? Azért, hogy a közlekedés biztonságosan, rendben menjen. Mi célja lehet a KRESZ betartatásának? Nyilván nem az államkassza feltöltése, hanem a közlekedésbiztonság javítása. Mi és ki okozza a halálos, vagy személyi sérüléssel járó balesetek 99 százalékát Magyarországon?
Egy olyan helyzetben, amikor igencsak szűkös források állnak rendelkezésre a közlekedésbiztonság javítására, és ezrek halnak meg, sérülnek meg az utakon, mi a legfontosabb? Vadászni a szabálytalan biciklisekre, gyalogosokra?
Nem az esettel van gondom (megbüntetnek, megbírságolnak egy szabálytalankodó biciklistát), hanem a mögötte álló politikára. Ami nagyon jól beleillik az eddigi vonalba, de több, mint aljas.
A politika egy másik
A politika egy másik kérdés, az, hogy hazánkban a politika mennyire aljas teljesen független ettől, az ember vagy betartja a szabályokat vagy nem, ha nem, vállalnia kell a következményeit, és pont.
Fantasztikus, a
Fantasztikus, a szabálytalankodó bringásból egyből politikai üldözött lett. Szerintem egyből értesítsük az Amnesty Internationalt, sz-t-e pedig kérjen menedékjogot valahol, mielőtt bebörtönzi a hatalom.
A KRESZszel kapcsolatos jogszabályértelmezésed pedig felettébb érdekes. Az állampolgár keresse meg a KRESZ mély filozófiai céljait, majd döntse el, mely szabályokat kíván betartani ezen célok érdekében. Vannak még ilyen okos ötleteid?
"Fantasztikus, a
"Fantasztikus, a szabálytalankodó bringásból egyből politikai üldözött lett."
Nem a szabálytalankodó bringásból. Hanem a bringás társadalomból. Nem mától. Ez a kampány is csak egy folyamat része. Nézd az összképet, néha segít.
(egyedi esetből indultunk ki - a szabálytalankodót meg kell bírságolni, ez igaz - de ennél messzebbre mutat az ügy. Közlekedésbiztonsági kampányról van szó, meghatározott célközönséggel. Miért emlékeztet ez engem egy pár hónappal ezelőtti kampányra? Annak is meghatározott célközönsége volt. Véletlenül az is önerőből közlekedett).
Ez nagyszerű! részben
Ez nagyszerű!
részben igazad van, de mégsem.
a KRESZ szabályait mindenkivel be kell tartatni remélem ebben egyetértünk. te úgy gondolod, hogy a másik miatt több a baleset, ezért neked szabad átmenni a piroson. a másik pont ugyan ezt gondolja amikor őt állítja meg a rendőr...
Mindkettőt meg kell büntetni ha szabálytalan, de nem állíthatunk fel fontossági sorrendet...
------------
Life is Random
1) Életemben nem mentem át
1) Életemben nem mentem át bringával piroson, egy rendes forgalmi napon (a brüsszeli autómentes napokon igen, de akkor a gépjárműforgalom nullához közelít).
2) Nem tudom, hol olvastad, hogy szerintem át szabad menni a piroson, és nem kell, hogy megbüntessék a szabálytalan bringást.
3) Te az egyedi esetet nézed, a részletet - megbüntettek egy szabálytalan közlekedőt, jól tették - és valóban, ezzel ÖNMAGÁBAN semmi gond nincs.
A gond ott van, hogy ez a büntetés egy kampány következménye, amelyik megint a bringásokat és a gyalogosokat pécézte ki, amikor az elképesztően rossz közlekedésbiztonságot, és a rengeteg halálesetet, balesetet nem ők okozzák.
Képzeld el, hogy egy szép közparkot szeretnénk megmenteni. A parkból hetente eltűnik egy százéves fa (tüzifának) és a szomszédos telkek tulajdonosai egyre nagyobb részt betonoznak le belőle illegálisan, parkolónak.
Te éppen ott sétálsz, levegőzöl, megszemléled az újonnan megcsonkított fákat, és a legújabb parkolót, amikor kiugrik a rendőr egy bokorból, és közli, hogy 10 ezer Ft-ot legyen szíves azonnal kifizetni, a közpark rongálásáért. "Mit vétettem, biztos úr?" "Nem látja, hogy ott a tábla: fűre lépni tilos?!
Ennek a postodnak se füle
Ennek a postodnak se füle se farka, de próbálok érdemben reagálni rá.
1, én szoktam, de ennek ellenére ha megbüntetnek, akkor igenis megérdemlem
2, elnézést csak elég nagy a felháborodásod az eset kapcsán, de tényleg rosszul fogalmaztam, ezért még egyszer elnézést.
3, nem (csak) egyedi esetet néztem. A kampánynak bringásként nagyon örülök, mert pontosan tudom, hogy rengeteg közveszélyes bringás van.
Lehet hőbörögni, hogy igazságtalan, de akkor a szabályokon kell értelmesen változtatni, nem megpróbálni a büntetést megúszni
------------
Life is Random
"Ennek a postodnak se füle
"Ennek a postodnak se füle se farka, de próbálok érdemben reagálni rá."
Ha nem érted, legközelebb ne fáraszd magad a válasszal.
Nem tudom, hol tanultad, de
Nem tudom, hol tanultad, de profin csúsztatsz. Urga megreklamálta, hogy ha közlekedésbiztonsági kampány, akkor miért is nem a legnagyobb veszélyforráson kezdik (mellesleg nekem minden ilyen kampánnyal bajom van, mert a hatásuk pontosan addig tart, ameddig a kampány is, mivel utána nincs tovább ellenőrzés). Erre te sorban a szájába adsz olyanokat, amiket nem mondod, védekezik/cáfol, mire te még valamit a szájába adsz, harmadikra megszülöd a fönt olvasható hozzászólásodat.
(Ráadásul nem vitatta a büntetés jogosságát sem, csak hogy tényszerűen se legyen igazad.)
Köszi, már kezdtem a
Köszi, már kezdtem a hajamat tépni ;)))
Teljesen félreérted a
Teljesen félreérted a jogrendszer működését. Nincs "fontossági sorrend", szabályok (törvények) vannak, aki megszegi őket, büntetik.
Nem tudom hogy szándékosan érted-e félre. Ha nem, akkor fura fogalmaid vannak állampolgári ismeretek terén. Amúgy van egy ilyen tantárgy az iskolában is, csak sajnos el szokták suvasztani a legtöbb helyen, pedig ha rendesen oktatnák, akkor ezek az eszmecserék fel sem merülnének.
PS.: nem tudom mi bajod a szeplőkkel, nekem kifejezetten tetszeni szoktak más embereken (főleg persze lányokon :-)
"Teljesen félreérted a
"Teljesen félreérted a jogrendszer működését. Nincs "fontossági sorrend", szabályok (törvények) vannak, aki megszegi őket, büntetik."
Aki kitalálta a "gyalogos-bringás ellenőrzés" kampányt, nyilván felütötte a teljes magyar jogtárat és szabályrendszert, és a többmillió oldalból véletlenül erre akadt. Mert mindent ellenőrizni nem lehet, de fontossági sorrendet felállítani nem kell. Véletlenszerűen esett hát a bringásokra és a gyalogosokra a választás.
Teljesen félreérted a társadalom működését.
Hát akkor a te világodban
Hát akkor a te világodban semmilyen (jog)szabály betartását nem lehet ellenőrizni, mert az ellenőrzés alanya mindig visszakérdezhet, hogy "miért pont ezt?"
Fantasztikus lenne.
Teljesen félreérted a társadalom működését.
Nem, csak nem akarok olyan társadalomban élni, amilyet te elképzelsz. Mert annál még a jelenlegi is jobb, az összes hibájával.
Szerintem ezzel a vitával
Szerintem ezzel a vitával csak magad alatt vágod a fát. Nyilvánvalóan hülyeség, amit írsz, ezért nem reagálunk rá százával : )
Sorold fel, az elmúlt
Sorold fel, az elmúlt évben hány kampányt folytattak Bp-en a szabályszegő autósok ellen? Ütősebb érv lenne, mint a hülyézés.
Nem Téged hülyéztelek,
Nem Téged hülyéztelek, hanem amit írtál. Tegyünk különbséget!
A prioritással nem tudok egyetérteni.
Kb. az a példa, mint amikor valaki felemeli a hangját, hogy mennyi, mennyi sok pénz elmegy a rokik támogatására, integráció meg minden kutyafasza. Holott azokból a milliókból éhező, de még egészséges szájakat lehetne betömni. Felteszem a kérdést: Te hogyan priorizálnál ?
Távol áll tőlem bármiféle személyes sértegetés, de ez a gondolatmenet tipikus példája a szomszéd kertje mindig zöldebbnek. Hogy az sosem jó, ami nekem van/velem történik. "De hát akkor ő neki miért lehet/szabad?" Ez egyszerűen az "igazság megkérdőjelezése magamra nézve" mentalitás.
Tegnap olvastam egy blogon valakitől: természetesen minden ténymegállapítás alól kivételek a jelenlevők.
Hát. én havonta 2x járok
Hát. én havonta 2x járok autóval, és naponta 2-5 alkalommal bringával. ennek ellenére engem még csak autósként büntettek meg...
(ráadásul ennél sokkal kevésbé veszélyes dologért, konkrétan azért mert 5 helyett 5,5 ember ült az autóban pl...)
------------
Life is Random
Már bocs, de az az 5,5
Már bocs, de az az 5,5 ember hogy jött ki? Terhes nő volt a kocsiban? Vagy cirkuszi szétfűrészelőember ládája? Vagy félig kilógott a kocsiból?
Esetleg székely-e vagy?
(a sör nem alkohol
az asszony nem ember
a medve nem játék)
:)
Lehet, hogy kentaur vagy
Lehet, hogy kentaur vagy más félszerzet :P
*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)
Nem, ült egy 12 éven aluli
Nem, ült egy 12 éven aluli a kocsiban, aki fél személynek számít...
------------
Life is Random
Tökéletesen igazad van.
Tökéletesen igazad van. Pont olyan, mikor elkezdik magyarázgatni, hogy miért biciklizhet ittasan.
Van egy szabály, tudnak róla, megszegik, fizetnek. A többi lelki kérdés érdektelen.
tehát ha téged mondjuk
tehát ha téged mondjuk elkapnak mert átmentél egy piroson, ami mondjuk egy két járda nélküli útra volt felfestve, éjszaka, kereszteződés nélkül, és elédugrik 2 rendőr és azt mondja, hogy HÁHÁ 10 ezer, és közben 120-al elrongyol egy dzsip (rendőreink barátilag üdvözlik a sofőrt és egymás közt megjegyzik, hogy ejj a lajosnak milyen jó dzsipje van már megint) akkor te kihúzod magad, szalutálsz, és hálát adsz nekik, hogy a bűnös útra tévelyedett lelkedet megmentették a további fertőtől, és kéred őket, hogy kísérjenek el egy bankautomatáig hogy a lehető leghamarabb be tudd fizetni a köz javára a rád rótt büntetést, hogy abból is tudjanak segíteni egy rászorulón.
Közel járok? Így reagálnád le? Mert ugye a szabály az szabály, és hát ugyan másokat (akik sokkal veszélyesebbek 2.5 tonna vassal) nem meszelnek le, meg jövő héten már ugyanúgy le fogják szarni a bicajosokat csak téged most pont levesznek egy kisebb összegre, szóval egy pillanatra sem merül fel benned, hogy valami nincs rendjén?
Mert a poszt asszem arról szólt, hogy amíg a bringásokat most kampányszerűen nekiállnak szivatni, addig a fajsúlyosabb ügyekkel (ugyanúgy) nem foglalkoznak.
Nem igazságos,
Nem igazságos, bekaphatják. Sőt, visszásnak érzem ezt az egész kampányszerű bohóckodást, hogy ma ezeket büntetjük, holnap meg azokat. Ennek ellenére, ha engem elkap a közeg valami rosszalkodás közben, akkor nem állnék neki okoskodni, mert csak rontanék a helyzetemen. Dühítő, de ez van.
Az élet minden területén, nem mellesleg.
sztem ezzel a poszttal kb ez
sztem ezzel a poszttal kb ez van. Nem a rendőrnek állt le okoskodni, hanem itt eresztette le a gőzt.
ha átmegyek a piroson és meg tud csípni a rendőr (igen, tökre szeretném egyébként hogy napi 72 betörésnél piroson áthajtó bicikliseket hajkurásszanak a belvárosban a rendőrök, pláne CSAK addig amíg nincs rossz idő) akkor mondjon összeget, büszkén fogom befizetni a csekket.
Ennél debilebb szitukat is 'kaptam' az államigazgatástól.
nincs gőz, higgadtság
nincs gőz, higgadtság van.
a rendőr nem levezető eszköz, azért választottam a feljelentést, mert van, amivel nem értek egyet, és az pont nem az, h szabálytalan voltam és azt szankcionálni fogják. ok?
Jajj, ezt ne
Jajj, ezt ne má'!
Főnököm is jött már ezzel a hülye érveléssel, hogy ha bevezetik a 30 km/h-s zebrán áthajtást és majd ő éppen éjjel 11kor tart hazafelé valamelyik vidéki kisvárosból a Vectra kombival, a 2x3 sávoson haladva kereszteznie kell a zebrát, ami bár jól belátható, mégis sehol egyetlen teremtett lélek a mínusz 9 °C-ban, hát hogy akkor neki ugyan nehogy már le kelljen lassítania (akár) 70-ről 30-ra, mert ez nem életszerű.
No comment. Szerintem ezt már tényleg megemésztettük néhányszor, nem tudok/akarok újat mondani. Vízionálok egy olyan rendszert, melyben az emberállat mielőtt megkezdi útját a közlekedési járművével, felpattan az End User Licenc Agreement. Agree vagy Decline ?
Vannak játékszabályok, ezekben az a jó, hogy MINDENKIRE vonatkoznak. Akinek nem tetszik, annak ott a vonat és a busz.
Ó azok a "Hadd ne kellejen
Ó azok a "Hadd ne kellejen már ..." kezdetű érvelések!
-
Zsurmi
Éééééééééééééér
Éééééééééééééérdekes... a világ más pontjain működik egy dolog, de nálunk nem.
Éééééééééééééérdekes...
Ooomerikában működik, hogy a piros lámpa a biciklisnek stop táblát jelent, nálunk meg 10K büntit sóznak rád.
A rendőrség tényleg aránytalanul intézi az ügyeit, ez csak egy ilyen látszat tevékenység, szarozós szivatás, ettől a bringázás attitűdje nem fog megváltozni, és közben csak a bicska nyílik ki a szabálykövető ember zsebében amikor a teleparkolt utakat, járdákat látja, a 70-90-es tempóval piroson átszáguldó dzsipeket.
Ezek után talán a rendőrség is átgondolhatná a lakosság felé való viszonyulását, mert az ő érdekük is (lenne) hogy partneri viszony alakuljon ki, bizalom. Ne pedig valami ellenszenv, gettósodás.
Ooomerikában működik,
Ooomerikában működik, hogy a piros lámpa a biciklisnek stop táblát jelent
Tudtommal ez azokon a helyeken van így, ahol a zöldre váltást útburkolatba épített hurok aktiválja, ami a bicajt nem veszi észre. Ekkor kellő körültekintés után, ha éppen nincs téged keresztező forgalom, átmehetsz. Egyébként nem tudom hogy jön ez az adott esethez.
Szerintem ovis dolog azon ríni, hogy a rendőrség mi mást nem csinál rendesen, inkább ezekkel foglalkozna mint a bringásokkal. Ilyen alapon elkezdhetek adót csalni, és amikor jön az adóhivatal, akkor mondhatom hogy ne velem foglakozzanak hanem a nagy adócsalókkal.
Ma állok a piros
Ma állok a piros lámpánál, hogy majd jobbra akarok kanyarodni kis ívben, egy egyetlen sávos kicsiny belvárosi utcában. Ez értelmes dolog? Balra nézek, messze földön nincsen semmi, körülöttem gyalogok mászkálnak át a piroson. De én szabálykövető figura vagyok, és nekem ettől jó. hmm.
Szerintem meg érzéketlen/technokrata azt mondani, hogy nincs súlyozás a szabályok között.
A piroson átszaggató dzsipes (ma is csak kettőt láttam, az egyik elől alig bírtak elugrani a gyalogosok) tehát ugyanaz a kategória, mint az üres zebrán átcsordogáló biciklis? Elvégre a szabály az szabály.
Oh, a dzsipes biztos nagyobb büntit kap mint 10 rugó (tekintsünk el a magyar korrupciótól, jogsiban az ötöstől) Már, ha kap valamit. Mert úgy tűnik, ezeket nem kapják el, mivel lényegesen nehezebb lenne a dolog, mint valami biciklissel szemben. Ha elkapnák őket, nem hiszem hogy ennyire "elszemtelenedtek" volna.
Igen, mo-n elkezdhetsz adótcsalni.
Csak ha nincs pénzed ügyes könyvelőre, vagy jó ügyvédekre, akkor téged meg fognak büntetni. Ha ügyes a könyvelőd, és még talán "kapcsolataid" is vannak, akkor bizton állíthatom: igen, te csalhatsz adót magyarországon.
A szabályok betartása egyfajta bizalmat is feltételezne. És jelenleg budapesten a közlekedési rendészet irányába - az elvégzett munkájuk alapján részemről biztosan - nincs semmilyen bizalom. (Ismered a szitut amikor a betörés után 2 nappal felhívnak a rendőrök, hogy ők akkor lezárnák az ügyet, mert egy nap 72 betörés van BP-n és 0 az esélye hogy valami is lesz? Nem, ettől még nem kell elmenned betörni. De ezekszerint arra sem építhetsz, hogy majd a bűnösök elnyerik méltó jutalmukat, blablabla. És igen, a betörés nem a közlekedés rendészet területe. De egy betörés talán mégis fajsúlyosabb, mint egy piros lámpa, nem? És akkor már mindjárt látjuk van súlyozás a szabályok között)
nya, közbe eszembe jutott
nya, közbe eszembe jutott egy - talán - jó példa:
Ha két tettes van, az egyik egy csirketolvaj, a másik egy baltásgyilkos aki épp most mészárolt le egy családot, menekül két irányba, csirkés jobbra, baltás balra, és ugyanakkora eeséllyel kapod el mindkettőt, de csak az egyiket választhatod, akkor melyiket fogod elkapni?
Ha a szabály az szabály, akkor mi alapján "mérlegelsz" amikor "muszáj" mérlegelni (pl nincs elég embered a feladatok elvégzésére)
Nyilván a baltás után
Nyilván a baltás után mész.
De az általad felállított szitu hibás koncepción alapul, éspedig:
Feltehetjük, hogy a büntetésnek van visszatartó ereje. Valószínűleg azt is, hogy monoton nő a tettenérés valószínűségével, és talán még csökkenő hozadékot is (azaz hiába állítanál minden rendőrt gyilkosságokat nyomozni, attól még lenne gyilkosság).
A rendőrség optimalizálási problémája az lenne, hogyan ossza el az embereit úgy, hogy a visszatartó erő egyensúlya valami társadalmilag kívánatos szintre szorítsa vissza a bűnözést. Valószínűleg optimális minden bűncselekményt ellenőrizgetni egy kicsit, hiszen ha soha nem ellenőrzöd, ki hajt át a piroson, akkor előbb-utóbb mindenki.
És akkor még nem vettük figyelembe az állomány összetételét, a piros után állókat pl biztos nem a nyomozóktól vonták el.
Szóval szerintem hibás úgy érvelni, hogy miért állnak a piros után, mikor vannak súlyosabb bűncselekmények is. Az optimum valószínűleg belső pont, nem perem/sarokmegoldás.
Félig tök meggyőztél,
Félig tök meggyőztél, másik félig meg még inkább nem.
A "melyiket" kérdés a konkrét esetre vonatkozik, és abban a a kontextusban amit te említettél, hogy "nincs mérlegelés a szabályok között". Csak egy példa, hogy de mégis csak van.
Na most a mindenkit ellenőrizgetünk egy kicsit (és ez a leginklább bajom, hogy nem látható valami átgondolt, hosszútávú koncepció, pl biciklis rendőrök, vagy egy lényegesebb pontnál való posztolás, mint egy 0 zebra) hogy egyelőre kerékpárosból eleve kevesebb van, mint autósból, és az autók azért kicsit masszívabb károkat okoznak, mint a kerékpárosok (vö okozott halálos balesetek száma). + a "szájbefogó" kampányszerűség.
Tehát biztosan a pirosban átmászkáló biciklis jelent akkora problémát, mint amennyire most kezelni akarják?
Szabályok vonatkoznak a biciklisre, büntessék meg: igen
Kampányszerűen, lényegtelen dolgokért, ad hoc: nem
remélem senki nem hökken
remélem senki nem hökken meg, de a baltásgyilkos lekapcsolása nálam prioritást élvez...
Én örülök ennek. Így
Én örülök ennek. Így majd amikor nemsokára elindul a nagy feljelentő akció, mikor is sok-sok zebránál nem megálló autóvezetőt fogunk feljelenteni, lehet hivatkozni arra, hogy mindenki egyenrangú, és a rendőrségnek sok mindenre van kapacitása
Tegnap vettem fél kiló
Tegnap vettem fél kiló rozskenyeret. 300 Ftomba fájt. Aránytalannak érzem. Írhatok róla postot ?
(bocs)
felteszem, a
felteszem, a vonalkódleolvasó nem monnya azt, hogy lehetett volna a duplája is, lehetett volna 2 ft is, de ezt dobta a gép...
sz.-t. e.
Csak ha továbbküldöd ezt
Csak ha továbbküldöd ezt a lánclevelet:
<lánclevél idézet>
LÉGYSZI RAKJÁTOK KI MIND!!!NAGYON FONTOS!!!Vettem 6 db zsömlét a mai napon, de anyukám mondta, hogy nem kell csak három. Légy szíves írjatok, ha kell a maradék három vagy szóljatok az ismerőseiteknek, hogy nem kell-e nekik a többi zsemle. Rakjátok ki az üzenetet minél többen, nehogy rám száradjon a zsömle, mert édesanyám nagyon mérges lesz rám.Légy szíves segítsetek túladni rajta!!!Ezt az üzenetet anyukám indította már 3 órával ezelőtt! Ne szakítsd meg a láncot, mert megszárad a zsömle!!! Ezt az üzenetet a Microsoft is figyeli, és minden levél után -mert Bill Gates most osztja szét a vagyonát- 220$-t küld neked, nem vicc!!! Anyukám zsömleárusa is továbbküldte, és már rögtön 3 perccel később kapott 3 kiflit ba! A következő órában még további 6-ot! Ez nem vicc! Próbáld ki!!! Küldd tovább minél több embernek!!! De ha nem küldöd tovább akkor 332021 évig szerencsétlen leszel a szerelemben, és szegény is maradsz!Egy lány nem küldte tovább, és 3 évig azt hitte magáról, hogy BKV busz. Egy Seattle -i férfi továbbküldte rögtön 3 perccel később, és rá három órára nyolcas ikrei születtek! Micsoda szerencse!!! Igaz mindegyik sárga lett, holott ő és a felesége is fekete volt! EZ IGAZ!!!!! KÉPZELD CSAK EL, KÉPZELD EL ÉS MEG IS TÖRTÉNIK!!! Érezni fogod a változást!!! Segíts így TE is a zsömléken!!!EZT MINDENKÉPPEN TOVÁBBÍTSÁTOK, egy ügyvéd úr küldte, akit én nem, de édesanyám élettársának a főiskolás szobatársának a mosógépszerelője ismer! TOVÁBBÍTSD!!!
</lánclevél idézet>
üdv adamekp
Bakkker, ez mekkora.
Bakkker, ez mekkora. Továbbküldtem, és kint a folyosón párzott a két bringám, és reggelre lett sok háromkerekű kisbiciklim. Király.
.
.
NN
.
.
Csere-bere
"Szerintem ovis dolog azon
"Szerintem ovis dolog azon ríni, hogy a rendőrség mi mást nem csinál rendesen, inkább ezekkel foglalkozna mint a bringásokkal. Ilyen alapon elkezdhetek adót csalni, és amikor jön az adóhivatal, akkor mondhatom hogy ne velem foglakozzanak hanem a nagy adócsalókkal."
ilyen alapon a lakosság java része csal - már régóóóóóta, kedvenc írásom a témában jaksity györgytől való: http://index.hu/velemeny/jegyzet/080613jaksit/
de akár lásd gy. f. írásának erős állam - partner állam c. részét: http://nol.hu/cikk/504733/ (lécci, ne menjünk el polit. irányba nagyon!!!)
másfelől: ha adót csalnál, monnyuk háztáji méretben, és elkapnának, elismernéd meg s*ar lenne a lelkiismereted, szóval mindezekkel együtt iszonyúan megbüntetnének, akkor nem éreznéd kibas*ásnak, hogy neked csak azért kell fizetni, mert kicsit csaltál, nem milliókat/-árdokat?
és még az arcodba is nevetnének, amikor ezt szóvá teszed, hogy de hát kampány van a kis adócsalók ellen, most rájuk hajtunk, hiába lássuk a nagyobb disznóságokat is nap mint nap...
hogy legyek így parter?!
hmmm...
üdv,
sz.-t. e.
"a bringások állandóan
"a bringások állandóan panaszkodtak, hogy nem veszik őket közlekedőszámba. na most annak nézzük őket"
Szerintem is jó lenne ha járműnek tekintenék a kerékpárt, és akkor több rendőrautó nem szorítana le az útról a VI-dik kerületben. Sajnos az sem megoldás ha visszaküldjük őket az őrszobába papírmunkát végezni: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20080603/gyulekezesi-joggal-valo-vi...
Engem már évekkel ezelőtt
Engem már évekkel ezelőtt is büntettek meg piroson átmenésért (kétszer, egyszer az Üllőin, ahol balról jön be egy utca, én meg a jobb sáv szélén nem álltam meg, egyszer meg a Petneházy - Róbert sarkon elmentem balra, amikor még csak a jobbra menőknek volt zöld), amikor még kampány sehol sem volt.
Sorban mentek el mellettük gyorshajtva telefonáló autósok, amíg én átvettem a 10.000 Ft-os csekket. Befizettem mind a kettőt. Szabálytalankodtam, elkaptak, megbüntettek. Sima ügy, mire panaszkodjak?
Persze a pökhendi duma a rendőrtől tényleg nem kellett volna.
Nem értem mi a problémád,
Nem értem mi a problémád, átmentél a piroson, ez szabálytalan, még akkor is, ha rajtad kívül sok mindenki átmegy rajta, és őket esetleg nem veszik észre, vagy észre veszik mégsem büntetik meg, milyen igazságtalan. Sok bringás úgy gondolja átmenni a piroson a haladást segíti elő, nem veszélyeztet, őt sincs veszélyben, de ettől még szabálytalan
nem tudok többet segíteni,
nem tudok többet segíteni, hogy értsd, szorri.
de hogy ilyet hol találtál (az én szövegemben, akár utalást): "Sok bringás úgy gondolja átmenni a piroson a haladást segíti elő, nem veszélyeztet, őt sincs veszélyben" rejtély!
A te szövegedben nem volt
A te szövegedben nem volt erre utalás, ez csak arra vonatkozott, hogy a szabályok megszegése nem először volt téma itt, és sok esetben ezt bocsánatos bűnnek tartják/uk, ami téged illet, csak annyit, átmentél, elkaptak, ennyi, fizess, nincs ebben semmi kivetni való. Én is átmegyek bizonyos helyeken, mert nincs forgalom, és úgy gondolom minek ádigáljak itt, és ha elkapnak, akkor így jártam, s feltehetően nem fogok erről egy posztot írni. Jönnek itt a politikával, meg hogy a rohadt autósok veszélyeztetnek, hogy a buszsöfőrökről már ne is tegyünk említést... és így tovább, de a dolog lényege mégiscsak az, hogy átmentél a piroson, ami a ma érvényes jogszabályok szerint tilos
én nem értem, hogyha
én nem értem, hogyha valakit megbüntetnek, jogosan, akkor mi a francért nem képes elkullogni, hanem helyette mutogat másokra, hogy bezzeg őt meg nem büntetitek meg pedig sokkal csúnyábban viselkedett... ez tiszta dedó...
te még biztos nem
te még biztos nem kompetencia-központú közoktatásban részesültél, ami önmagában nem baj (én sem), az viszont baj lehet, ha a gyógyszer ismertetőjét vagy a hitelszerződési feltételeket hasonlóképp "érted meg".
kifejtsem? ismét? (komolyan kérdem, segítő szándékkal!)
üdv!
sz.-t. e.
Te szegény. Kapsz itt
Te szegény. Kapsz itt hideget, meleget.
Pedig sztem örülhetünk, hogy megírtad ide, talán néhányan megússzák így a büntit.
Én azért helyettük is megköszönöm!
*********************************************************
Két lábbal vagy két keréken, négy lábbal vagy négy keréken?
kösz, ez jól esett!
kösz, ez jól esett! :)
üdv!
sz.-t. e.
Én kompetencia-központú
Én kompetencia-központú közoktatásban részesültem, bonyolultabb szövegeket is meg szoktam érteni, de a tiéddel kapcsolatban ugyanaz a problémám, mint Névtelennek.
Nem hiszem, hogy a szöveget ne értenénk, inkább a hozzáállásodat nem értjük. Mindenesetre "segítő szándékodat" értékeljük, nagyon érett dolog rinyálni egy teljesen jogos büntetésen, majd az ellenvetéseket megfogalmazókat funkcionális analfabetizmussal vádolni.
segíts, kérlek,
segíts, kérlek, segíts!
egy rinyáló mondatot idézz má'!
előre is hálával:
sz.-t. e.
"aránytalan büntinek
"aránytalan büntinek érzem"
Szívesen.
dzsí! tehát nem érezhető
dzsí!
tehát nem érezhető aránytalanságnak semmi úgy, hogy az számodra nem rinyálás? kemény vagy, riszpekt! :)
tudod, az van, hogy baromi jól érezném magam, ha ebben az országban ennyire volna rinyálós (lásd még: érzelmi többlet) pl. a közbeszéd... azért nem működik ez, mert valaki megfogalmaz egy higgadt mondatot, és jön rá a válasz: ne rinyájjá!
vágod?
Nem, teljesen nem érted. A
Nem, teljesen nem érted.
A rinyálás kontextusfüggő. Ha elmész bíróságig, és te vagy az ügyvéded érvel amellett, hogy aránytalan a dolog, akkor az korrekt és odavaló (bár én nem tenném, de ez a te döntésed lenne).
Ha elkezdesz itt nyögni nekünk, az rinyálás, mert az egyetlen célja az hogy áldozatként és üldözöttként állítsd be magad. Mi ugyanis nem tudjuk mérsékelni a büntetésed, de te nem is ezt várod, hanem azt, hogy megsimogassuk a kis buksidat, és mondogassuk hogy csúnya rendőr bácsi, neked volt igazad Ernőke, aránytalan, igazságtalan, bringásüldöző kampány folyik!
Próbálod rávetítgetni a saját szabálytalanságodat a bringások általános "üldözöttségére", és megsértődsz, amikor nem vagyunk partnerek ebben. Nyilván könnyebb arról hadoválni, hogy így meg úgy rászálltak a bringásokra, mint beismerni hogy szabályt szegtél, megbüntettek, ennyi.
hát nem tudom a megosztás
hát nem tudom a megosztás mitől rinyálás, de ok, monnyuk, h te így érzed. de akkor minek jössz ide?
ha a sokadik ism,étlésnél sem érted meg, hogy: el van ismerve, meg volt szegve, meg van (lesz) büntetve.
komolyan, olvasd végig, amihez írsz, az nem haszontalan.
üdv,
sz.-t. e.
Hat az a nagy helyzet hogy
Hat az a nagy helyzet hogy az senkit nem erdekel hogy a fovarosi polgartarsak hullanak mint a legyek a kulonbozo cserbenhagyasos es egyeb gazolasok miatt. Siman megengehdeti maganak a rendorseg hogy penzt es embert csoportositson at, hiszen a biztonsagos kozlekedes minden feltetelet biztositotta mar, nyilvan a gyalogosokon es a bringasokon van a sor:( Így uraim sikeresen visszafogjak majd a kozlekedesben nem autoval resztvevok drasztikusan magas baleseti aranyat.:(
hat a bunti jogos
hat a bunti jogos mindenkepp, de azert erre ranyomok egy +1et.
Ez a +1 már ilyen
Ez a +1 már ilyen lelkiismereti szinten működik ? : )
mer' is?
mer' is?
LOL és +1 Azért szerintem
LOL és +1
Azért szerintem kell a kerékpárosok szigorúbb ellenőrzése is! Persze nem kampányszerűen.
--
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330 (Fővárosi Közterület-felügyelet)
Elveszett, megrongálódott közúti jelzőtáblák és a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülékek meghibásodásának bejelentése: 06 1 210 05 73
az aránytalan fizetés
az aránytalan fizetés pedig azért, mertha csak öccát kellett vna fizetned mindenki aszondja nesze b+ itt a mocskos pénzed,menjé innen rohadék fakabát... hiszen egy osztályban sem lehet fegyelmet előteremteni "suttogással" ami persze nem zárja ki azt a tényt hogy néha a rendőrök kicsit nagypofájúan végzik a dolgukat...
------------------------
Magellan corvus, magyar kártya a küllők közé fűzve, vagy kék author reflex(abban csak 1 kártya van:) ),fehér-sárga uvex bukó (rajta CM matri), háti
Nincs semmi fentartasom
Nincs semmi fentartasom azzal hogy ellenorzik a bringasokat is, szukseg van ra, ezzel nincs vita, ennek jelentoseget mindenki be tudja latni
A felhaborito az ennek a kampanyjellege, ugy erzem magam mint akit gogosen szembekopnek azzal hogy kulon raszalnak azokra akik alltalaban szenvedo alanyai retardalt kozlekedesi moralnak. Tobbek kozott atetelesen a rendorseg sorozatos baklovese szakmai alkalmatlansaga es sorozatos szereptevesztese vezetett idaig, hogy tenyleg hetente trancsiroznak szet vagy egy gyalogot vagy egy bringast. Erdemes lenne osszeszamolni hogy amita meghirdettek a kampanyt hany cserbenhagyasos gazolas volt orszagszerte.
Ez az egesz kapmany es az egesz mogotes ideologia nem mas mint nyilt lekopese annak amit elerni akarunk, mentalitas, eletmod es kozlekedes teren.
pon-to-san!!! üdv! sz.-t.
pon-to-san!!!
üdv!
sz.-t. e.
Ezt szerettem volna fentebb
Ezt szerettem volna fentebb megértetni. Köszi, hogy ilyen világosan leírtad.
+1, de "Ez az egesz kapmany
+1, de
"Ez az egesz kapmany es az egesz mogotes ideologia nem mas mint nyilt lekopese annak amit elerni akarunk, mentalitas, eletmod es kozlekedes teren."
Ezt túlzó és téves megállapításnak tartom. Biztos vagyok benne, hogy nem ellenséges szándékból csinálják a rendőrök.
--
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330 (Fővárosi Közterület-felügyelet)
Elveszett, megrongálódott közúti jelzőtáblák és a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülékek meghibásodásának bejelentése: 06 1 210 05 73
+1, de "Ez az egesz kapmany
+1, de
"Ez az egesz kapmany es az egesz mogotes ideologia nem mas mint nyilt lekopese annak amit elerni akarunk, mentalitas, eletmod es kozlekedes teren."
Ezt túlzó és téves megállapításnak tartom. Biztos vagyok benne, hogy nem leköpni szeretnék a rendőrök a munkánkat ezzel a kampánnyal. Nem látom még tisztán, hogy miért csinálják ezt, de remélem, hogy így is jól jövünk ki belőle.
--
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330 (Fővárosi Közterület-felügyelet)
Elveszett, megrongálódott közúti jelzőtáblák és a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülékek meghibásodásának bejelentése: 06 1 210 05 73
Engem az háborít fel, hogy
Engem az háborít fel, hogy "ez van parancsba adva". Az rendben van, hogy központilag kitalálják, hova kell rendőr, de minden esetben intézkedjen, akkor is ha éppen a bringásokra figyel főleg, két bringás közt legyen már képes a többi szabálytalansággal is foglalkozni, ha három méterrel arrébb megkéselnek valakit akkor is azt mondja, hogy "most erre (bringás, gyalogos) van főcsapás"?
A büntetés jogos, de a főcsapás hozzáállástól hányok. A szolgálunk és védünk az emberekre kellene vonatkozzon, nem a tisztekre.
Átmentél a piroson,
Átmentél a piroson, elkaptak, bünti. Persze hogy fáj.
-
Zsurmi
Bömbis átmegy 80-al a
Bömbis átmegy 80-al a piroson, nem kapják el. Persze hogy fáj.
Nekem.
Átmész egy üres zebrán lévő pirosban, keresztforgalom nélkül, 10 rugó?
Attól még, hogy egy szabály le van írva, attól még nem biztos, hogy az a szabály jó/praktikus/igazságos.
Szerintem ilyesmiért büntetni hülyeség. Pláne hogy tényleg csak kampány jellege van, ilyen erős kutya baszik, hogy msot jól megmutattuk a kisköcsög bicikliseknek.
A dzsipek meg úgyanúgy tiporják felülről a 70-et belvárosban.
Tehát amíg egy jóval fajsúlyosabb probléma nincs megoldva, addig talán ne akarjunk már ilyen látszatintézkedések mögé hű de nagy dolgokat odaképzelni, mert egyértelműen nincs mögöttük következetes, jövőbemutató akarat. Vagy bevezették volna az iskolákban a "Hogyan ne üttesd el magad" órákat?
A prioritásokkal egyet
A prioritásokkal egyet értek, de attól még átment a piroson és most a rendőrök foglalkoztak vele.
És valóban a bömbisek ellen miért nincs kampány?
-
Zsurmi
friss: Két pont között a
friss: Két pont között a leghosszabb út a kerékpárút
:(
http://www.nol.hu/cikk/509862
Piroson mentel at,
Piroson mentel at, meglattak, megbuntettek. Pont.
Nem az a helyes reakcio, hogy engem miert, bezzeg... hanem az, hogy rendben, de mindenkit, mindig, folyamatosan, s ne csak kampanyszeruen.
Oké, büntessék a
Oké, büntessék a bringásokat is, tekintsék egyenlő félnek őket, de csak akkor, ha olyan az infrastruktúra, és a szabályozás, hogy ők is valóban közlekedőknek tekintetnek, és nem csak a büntetések körében.
Ha én nem tudok végigmenni az Andrássyn szabályosan a bringasávon, szinte sosem a parkoló autóktól álrokkantaktól, stb, akkor miért engem büntetnek meg a végén, mert mondjuk a piroson átmegyek úgy, hogy közelben nincs gyalogos?
Ez kissé aránytalan.
Mindenesetre ha sokáig folytatják ezt a tevékenységet, akkor valószínűleg jelentős menniységű bringásnak fogják elvenni a kedvét a tekeréstől, és elsősorban azokét, akik kezdik a szárnyukat bontogatni a forgalomban, és esetleg még nem rendelkeznek megfelelő kresszismeretekkel.
A legbiztosabb az itt sokak által kedvelt járdázás lesz, hiszen ott sokkal kevésbé lehet büntetni, és még biztonságosabb is.(Ez utóbbi állításról már sokat vitatkoztunk,mindenesetre a többség aki friss bringás biztos hogy biztonságosabbnak tartja, én meg már kifejtettem az állláspontomat erről.)
Úgyhogy hajrá rendőrség, hajrá Sláger Rádió Borossal Bochkorral, hajrá mindenki, ütős ellenlépésekkel meg lehet akadályozni hogy hasonló ütemben növekedjen a városi bringások száma.
Ha én nem tudok végigmenni
Ha én nem tudok végigmenni az Andrássyn szabályosan a bringasávon, szinte sosem a parkoló autóktól álrokkantaktól, stb, akkor miért engem büntetnek meg a végén, mert mondjuk a piroson átmegyek úgy, hogy közelben nincs gyalogos?
Ez kissé aránytalan.
Ha azért kapod a büntetést, mert az úttesten mész, az tahóság. Én fel vagyok készülve erre mindig, s elterveztem, mindenképpen feljelentetem magam, ha muszáj.
A tárgyaláson meg úgy szétszedjük azt a szakaszt, hogy utána be is tiltják azon a bicajozást.
A piros lámpának ehhez semmi köze.
Én megértelek, szar
Én megértelek, szar érzés, hogy az íratlanul nekünk "járó" előnyöket elveszik tőlünk...
A biciklizésben pont az a szép, hogy bizonyos szituációkban "magasabb rendű" vagy, anélkül hogy ez bárkinek a kárára válna.
Tudom, ez nem fér bele a nyilvánosság előtt vállalható egyenlőség eszméjébe.
Zsoltee
vagyunk itt páran, akik
vagyunk itt páran, akik sztem uazt mondjuk, lásd legutóbb vid kommentjét kicsit följebb.
még egyszer, hogy mindenkinek világos legyen:
- átmentem
- elkaptak
- kiszabták
- pont.
ill. pont lenne, ha ezt az egy egyedi esetet nézném, de épp nem azt teszem.
és: baromira nem azt írtam, hogy büntessenek meg jól mindenkit, nem a szomszéd élő tehene fáj, hanem az aránytalanságok, a hangsúlyok, a cinizmus.
nyilván akkor is fájna a manikiesés (kinek nem? az aligha cangával rakja), pláne, hogy én voltam a hülye, de ha a rendszer működne (mint ahogy nem), nem volna gáz, fizetnék, mint a katonatiszt. azért kértem a feljelentést, hátha méltányosabban ítél a következő fokozatú eljáró. (igen, a méltányosság érzésalapon műxik, ebbe ne kössenek bele, akik csak kötekedni akarnak, mások mást gondolnak méltányosnak stb.)
vacak, hogy 2008-ban bp.-n bringásnak lenni kvázi-kolhaas létmódot követel(het)...
üdv,
sz.-t. e.
Uhh... ezt jól látom? Az
Uhh... ezt jól látom? Az egész eddigi attitűdöd eltörpül amellett, hogy financiális párhuzamot vonsz a kerékpározás és az egzisztencia között ....
Nálam leírtad magad.
a kolhaas-hasonlat pont
a kolhaas-hasonlat pont arról szól hogy nem pénz kérdése!
Előtte zárójelesben épp
Előtte zárójelesben épp ellenkezőleg nyilatkoztál.
ez a beküldés nem lett
ez a beküldés nem lett jó, töröljétek lécci.
elbastam:)
na én is. de minek.
na én is.
de minek. helvete, gaze,szív-thewrew, urga jól leírta.
faszomat büntessenek engem,h másokat nem.
hát kivagyok én,h engem lehet?
nem a büntivel van bajom, hanem azzal,h megint jogszabik mögé bújva basznak át.
ennyi. mert megtehetik. és ezen a fronton is.
nem vagyok egy pirosvadász, de nehogymár az életemet úgy éljem, ahogy pár jogiyogi előadja.
majd biztosan hajnali 2,3,4-kor, mikor hazafelé hajókázom az vendéglátóiparból, majd a tök kihalt kiskeresztben ott fogok ácsorogni, mert a piros, az tilos.
aha, biztos.
majd akkor fizetném ki a 10 ropit, amikor látom, a közlekedésben nem csak kötelezettségeim vannak, hanem jogaim is. és mivel a jogaimat nem igazán látom,(söt a rendör ledudál (bazmeg!) a bringaúton kelenföldröl kifelé,) leszarom,h a jogvégzett egyetemista polgártársak erről mit gondolnak...
mondanám,h fogadj 1 jó ügyvédet és csináljatok hülyét a rendszerböl, de az helyből 1 százasnál indul...nem biztos,h megéri:)
az ilyen kampány önmagáért beszél. de miért is ne?
ebben a kamuországban mindent lehet.
központilag vagyunk hülyére véve.
és nehogymár pár okostojás megmondja,h miről lehet blogbejegyzést írni és miről nem.
viszont elolvasni sem volt kötelező!
köfi,h megosztottad az "élményt".
rossz volt olvasni:)
Nem olvastam végig az
Nem olvastam végig az összes kommentet, úgyhogy bocsi ha már írta volna valaki.
Szerintem sem aránytalan a büntetés. A piros az tilos. Már az oviban is tanultuk.
Ugyanakkor igenis lehetne kivételeket tenni a bringásokkal mert teljesen mondhatni gyökeresen másképp és gyakran fürgébben is közlekedik mint a 4 kerekű robbanómotoros társai. Ha másként közlekedik lehetnének szabályok amik pl megengednék, hogy óvatos tempóban át kelhessen pl a zebrán is ha a gyalogosoknak zöld jelzése van. Meg előre evickélhessen a lámpáknál az első sorba :)
Akár felfestett jel is lehetne ami helyet engedne a bringásoknak. Mondjuk egyetlen autós sem tartaná tiszteletben, de ez már legyen az Ő bunkóságuk.
És még sorolhatnám.
Pont. És ezzel nem azt akartam mondani, hogy a bünti nem jogos. Most ilyenek a szabályok. Megsértette tejelje le azt a 10ezret és legközelebb figyeljen a szabályokra.
Mi meg bízzunk benne, hogy ezek még változhatnak :)
üdv WhiteCat
Majd ha 2014-ben Kükü lesz
Majd ha 2014-ben Kükü lesz a közlekedési miniszter, akkor kapunk engedékeny bringás kresz-t :D
Zsoltee
Na, ha engedményeket
Na, ha engedményeket kapnánk, akkor tényleg nagyon szeretnének minket az autósok, hajaj. Amúgy tény: x darab bringásból sokkal több a szabályszegő, mint x darab autósból. Ez van, ezen nincs mit szépíteni. Mit akarunk mi engedményt, miközben még az alapokat sem tudjuk teljesíteni? Százával cirkálunk a járdán, még többen átsunnyogunk a piroson, még egymást is fellökjük a lámpánál meg a keróúton, autók között szlalomozunk. Mit akarunk? Ezek alapján vagyunk megítélve, úgyhogy persze, hogy nem veszik jónéven a berregősök a hőzöngéseket.
.
.
NN
.
.
Csere-bere
"x darab bringásból sokkal
"x darab bringásból sokkal több a szabályszegő, mint x darab autósból."
Nanana. Itt Budapesten szinte mindenki, aki kockázat nélkül megteheti, szabálytalankodik. Csak a különböző eszközökkel közlekedők másféle szabálytalanságokat követnek el. Nézd meg reggel hány autó reked benn a kereszteződésben minden lámpaváltásnál, hányan állnak meg a zebránál. Vagy a gyalogosok is simán átmennek mindenhol, ahol nem érzik veszélyesnek.
A posztírónak pedig véleményem szerint nem az a baja, hogy jogosan megbüntették, hanem ennek a konkrét kampánynak a kommunikálása, módja. Ti. így adták elő:a zebrák környékén sok a baleset, ezért büntetjük a gyalogosokat. A kerékpárosokkal sok a baleset, ezért büntetjük a kerékpárosokat. Holott tudjuk, hogy a személyi sérüléssel járó balesetek nagy részét _nem_ kerékpárosok és gyalogosok okozzák.
Mennyivel hasznosabb lett volna az autósok nevelése szempontjából, ha úgy adják elő: Nagyon sok baleset történik, ezért fokozott ellenőrzést tartunk a zebrák környékén! Így több legyet ütöttek volna egy csapásra, de úgy látszik, az OBB fejébe vette, hogy ezen a helyzeten úgy lehet javítani, ha mindenki, aki épp nem autóval van, meghúzza magát (ld. előző felháborító plakátkampányukat is).
*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)
Nincs itt semmilyen nanana.
Nincs itt semmilyen nanana. Én naponta kábé 100 kilométert vezetek autót/teherautót (munkahely), és naponta kábé 30 kilométert kerékpározom (munkába járás, stb.), 18 éve van jogosítványom, és 20 éve rakom nyélen a kerót. Ennek tudatában engedtessék már meg, hogy meg tudjam ítélni a közlekedést. Köszönöm. Amúgy nem szokásom kisujjból kirázni a véleményemet, megalapozatlanul nem szoktam írkálni.
.
.
NN
.
.
Csere-bere
Szerk. Ja, és ez a személyi sérüléses balesetek említése is sántít a részedről, ugyanis ha autó vs. autó, akkor persze, hogy bringás ill. gyalogos nem okozhatta. De autó vs. bicikli, és autó vs. gyalogos formációkban sajnos a gyengébbik fél sokkal nagyobb részben okozója a balesetnek, sorry.
Árulja el nekem vki lécci
Árulja el nekem vki lécci - vagy ha van vhol szótár, akkor muti meg - hogy mit jelent az, hogy "nyélen" rakni?
Autók között bringázni talán??
Tudom ciki, de sokszor nem értem, mit írtok.... :(
*********************************************************
Két lábbal vagy két keréken, négy lábbal vagy négy keréken?
Még szép, hogy van
Még szép, hogy van szótár! :)
Zsoltee
:D Köszi
:D
Köszi Nektek!
*********************************************************
Két lábbal vagy két keréken, négy lábbal vagy négy keréken?
http://bringaut.hu/?q=node/57
http://bringaut.hu/?q=node/570
Még valaki?
Még valaki?
Ne cikizz! :) Te is
Ne cikizz! :)
Te is elkezdted vhogy.
*********************************************************
Két lábbal vagy két keréken, négy lábbal vagy négy keréken?
Nem cikizlek. Értsd: "Még
Nem cikizlek.
Értsd: "Még valaki be akarja írni ugyanazt a linket?"
:D Csak az időpontot nem
:D
Csak az időpontot nem néztem. Van még mit tanulnom. Bocsiiiii. :)
*********************************************************
Két lábbal vagy két keréken, négy lábbal vagy négy keréken?
"De autó vs. bicikli, és
"De autó vs. bicikli, és autó vs. gyalogos formációkban sajnos a gyengébbik fél sokkal nagyobb részben okozója a balesetnek, sorry."
Igen, tudjuk: ez a részeg, ugri-bugri, felelőtlen, öngyilkosjelölt nagymamák, kisgyerekek, fiatal lányok, ... és a végtelenül elővigyázatos, szabály- és KRESZ követő autósok hazája.
Attól még, hogy régebb
Attól még, hogy régebb óta van jogsid, attól még nem lesz igazad :P Vagy hogy téged idézzelek, nekem is "engedtessék meg", hogy a véleményem leírjam (én nem tiltottam meg, hogy leírd, csak válaszoltam rá ugyanis).
"Az idei év első 8 hónapjában egyébként a személyi sérüléssel járó balesetek 10 százalékát kerékpárosok, 7 százalékát gyalogosok okozták - tette hozzá Berzai Zsolt. (az ORFK közlekedésrendészet balesetmegelőzési osztályának munkatársa)
A fennmaradó 83 százalék - feltételezzük - autósok hibájából történt."
Én ezen cikk alapján állítottam, amit mondtam. Szerintem jogos a citálása. A bringások eleve kevesebb balesetet is okoznak. Arról már lehet vitázni, hogy számarányukhoz képest ez sok-e vagy kevés, de arra lehet következtetni, hogy ha elüt valami, az nagyobb valószínűséggel lesz autó, mint bringa.
"De autó vs. bicikli, és autó vs. gyalogos formációkban sajnos a gyengébbik fél sokkal nagyobb részben okozója a balesetnek, sorry."
Ezt jó lenne vmi statisztikával is alátámasztani (gyalogos VS autó személyi sérüléses baleset hány %-ában volt a gyalogos a hibás, szerinted ezek szerint több, mint 50%-ban a gyalogos, és ue. biciklire.)
*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)
"Én ezen cikk alapján
"Én ezen cikk alapján állítottam, amit mondtam."
Gyalogosokra és biciklisekre utazik a rendőrség októbertől
Ezt elalvás elott nem kellett volna elolvasnom. Almomban is csikorog majd a fogam :(((
Én naponta kábé 100
Én naponta kábé 100 kilométert vezetek autót/teherautót
Akkor talán ezért nem veszed észre, hogy minden 5. autós mobiltelefonál, a készüléket kézben tartva, azt, hogy max. a fele köti be magát, azt, hogy kb. 1/3 használja az irányjelzőt, azt, hogy jelentős részük gyorsabban hajt a megengedettnél (+1-5km/h is számít!), s persze a legszebbet, amit általában a bringásoknak tulajdonítanak, a piros lámpán áthaladást.
A nem megfelelő műszaki állapotú gépjárművek jelenléte a közutakon csak hab a tortán.
Szóval tényleg hagyjuk, hogy ki a szabálytalanabb, mert nem olyan egyértelmá ez, mint sokan hiszik.
Hát ez van. Engem is
Hát ez van. Engem is megbüntettek 5-6 éve, mikor rongyoltam lefele cangával Keszthelyre Bp-ről, és a balcsinál nem használtam a kerékpársávot. 10ezer. Hiába mondtam a fakabátnak, hogy basszus, ott napoznak rajta a német turisták, meg mindenki azon sétáltat kutyát, nagymamát, kisgyereket, nem érdekelte. Aztán próbálkoztam olyannal is, hogy pont a gyalogosok miatt nem megyek ott, hogy nehogy elüssem őket. Ez sem hatott, vigyázzak a gyalogosokra, mondta a szerv bácsi. Jó, igaza volt, úgyhogy nem is akadékoskodtam. Visszamásztam a bringaútra, jól megraktam nyélen vagy 300 métert, közben üvöltöttem mint a sakál, nehogy valaki elém lépjen, aztán visszajassziztam az oútra, és ami a csövön kifért Keszthelyig. Siettem, mert még aznap vissza is kellett jönnöm Bp-re. Mákom volt, több rendőr nem zaklatott. A topichoz szólva viszont nem érzem úgy, hogy aránytalan a bünti, meg mást miért nem, meg különben is. A végén nehogymá' úgy magyarázzuk a saját hülyeségünket, hogy mások még hülyébbek nálunk. Az, hogy vannak súlyos szabálytalanságok, amit "mások" követnek el, nem jelenti azt, hogy akkor az enyhébbeket ezek takarásában nekünk jogunkban áll elkövetni. Amúgy meg a feljelentés ilyenkor a jobb, mert ha nincs "előéleted" a témában, az enyhítő körülmény, és lehet, hogy megúszod egy dorgáló levéllel. A következő balhénál viszont ezt is figyelembe veszik, akkor többet kapsz.
.
.
NN
.
.
Csere-bere
kár ezen baszakodni.
kár ezen baszakodni. szabálytalan voltál, elkaptak. ha szabálytalanul mész, akkor ezt bevállalod rizikóként.persze soxor megfordul az emberek fejében, h engem 3x elkapnak 5 szabálytalanságból, másokat meg 100-ból egyszer.
Áh, hagyjátok....sz-th
Áh, hagyjátok....sz-th ernő expanzívan racionalizál, a dolog nem a bringáról, nem a tilosról, de még nem is a zsarukról szól, saját magában keresi a gratifikációt.
jéééé, ez a főnököm
jéééé, ez a főnököm az oszk-ból...
de ha már ide beírt, megkérdezem: ez az intézmény (www.oszk.hu) hivatalos álláspontja?
üdv,
sz.-t. e. aka májer tamás,
lakcím: 1145, uzsoki u. 34/c
elfoglaltság: expanzívan racionalizás & magambani gratifik'
ugye nem vagy annyira
ugye nem vagy annyira gyagya, hogy személyes adataidat felrakod a netre? mond, hogy a fentiek kamu. légyszi.
Én már csak egy kávét
Én már csak egy kávét kérnék.
+1 . . NN . . Csere-bere
+1
.
.
NN
.
.
Csere-bere
Üdv, SB. Nem rossz, mi?
Üdv, SB. Nem rossz, mi?
+1
-----------
I'm
taking a ride
with my best friend...
(Gepida 100-as folding, gyökkettővel... :)
Ja, és vegyetek sisaktükröt! Én is vettem: király!
Csak ámulok és bámulok.
Csak ámulok és bámulok.
Viszont akkor most ebben a
Viszont akkor most ebben a fene nagy zéró toleranciában ezentúl át kell tolnom a hídon a biciklit? mert ugye az úttesten nem mehetek, a járda meg tilos.
Valamint ha épp két sarok között van ahova megyek és a járdán poroszkálok (mert mondjuk 100 métert minek toljam a bicajt, pláne ha üres a járda) akkor kattan rám a bilincs?
Esetleg ha a zebrán nem ugrok le és tolom át keresztbe a bicajt, akkor is bünti?
Egy ilyen kampánynak talán nagyobb hitele lenne ha már egy használható infrastruktúrában kérnék számon a dolgokat...
Oh, de persze piroson átmenni bűn.
Feltenné a kezét aki még SOHA nem ment át piros lámpán?
Mert ugye, ha tudomásomra jut egy bűntény, akkor azt állampolgári kötelességem jelnteni... nem?
Szerintem ez megint csak egy piti ügy felnagyítása, a lényegi kérdések helyetti gumicsont rágcsálása. (pl hol a 2 milliárdnyi útpénz?)
"ezentúl át kell tolnom a
"ezentúl át kell tolnom a hídon a biciklit?"
Mivel nem változtatták meg a KRESZ-t továbbra is lehet hídon biciklizni, ha egyébként azon az úton szabad biciklizni.
Felteszem a kezem. Én még soha nem mentem át piros lámpán. Csak alatta meg mellette szoktam elmenni.
Helló gaze, üdv az újkori
Helló gaze, üdv az újkori demokráciában. :D
Kérdéseidre: igen, igen, igen, átmentem, igen, a lóvé meg nem nálam van. :D
.
.
NN
.
.
Csere-bere
Ha majd megbüntetnek, úgy
Ha majd megbüntetnek, úgy veszem, hogy az elmúlt 5 évre visszamenőleg ez még mindíg csak aprópénz. Vagy adok még egy tizest a következőre is, büntessék is a sok észnélkül bringázót. Amúgy meg nem értem, hogy a szabályokat miért csak kampányszerűen lehet betarttatni... mindegy...
-----------------------
1%
Érdekes kommenteket
Érdekes kommenteket olvastam. Én személy szerint nem értem miért kell ezen fennakadni. Mindenki azzal jön a kerékpár az jármű (legalábbis itt mindig ezt olvasom) ergo a KRESZ szabályai rád is vonatkoznak. Az hogy nem vetted figyelembe és saját döntés alapján beleszarva az egészbe átmentél a piroson nem tudom miért kell azon csodálkozni hogy megbüntettek. Ha 10 ezer a bírság akkor annyi, de megmondom őszintén ha 100 ezer lenne a bírság akkor sem érdekelne, megszegted a közlekedési szabályt vállald érte a felelősséget. Pont az ilyen emberek miatt szidják az autósok a kerékpárosokat. Rád ugyan úgy vonatkozik a KRESZ talán be kéne tartani. Sokan példálóztak, más kihágásokkal meg te is hogy arrébb hány szabálytalanság volt. Drága ember! Egyik hiba nem mentesíti a másikat, attól még hogy más hibázik nem jogosít fel téged arra hogy te is semmibe vedd a közlekedési szabályokat. Ne másokkal foglalkozz ki hogy tartja be a szabályokat bőven elég lenne ha saját magadra figyelnél, hogy betartsd a szabályokat. Remélhetőleg tanultál az esetből, és talán legközelebb nem mész át a piroson! Ha igen akkor remélhetőleg megint megbüntetnek majd de nem 10 ezer lesz a bírság...
Bocs ha gonosz vagyok de nem értem miért nem lehet felfogni, a szabályos közlekedés a cél és nem másokkal kell példálózni hogy nem tartja be a szabályokat. Ha mindenki saját magára figyelne és nem mutogatna másra akkor talán fele ennyi helytelenül közlekedő ember lenne!
__________________--=<(Sheffy)>=--_______________
"Kerékpározz úgy, hogy ha autós szemmel néznéd a közlekedésed ne legyen, mit felróhatsz magaddal szemben!"
"A KRESZ egyaránt vonatkozik autósra és kerékpárosra!"
-----------------
Magellan Hydra'08 -
ööööööööööööö,
ööööööööööööö, itt sokan lusták vagy képtelenek olvasni, ezért az ismétlést ismétlem (persze jobb, ha végigolvassa, akit érdekel...):
"még egyszer, hogy mindenkinek világos legyen:
- átmentem
- elkaptak
- kiszabták
- pont."
pont Hát így utólag igen,
pont
Hát így utólag igen, de ha pont lett volna, akkor nem írtál volna róla ilyen bejegyzést :-)
a buntetetes terleszetesen
a buntetetes terleszetesen jogos.
a topicindito felhaborodasa annyiban jogos hogy a szabalytalankodo autosokat nem nagyon piszkaljak, akkor a bicajosokat miert?
a fenti allitasom csupan azzal tudom alatamasztani hogy ha tenyleg csesztetnek az autosokat pl mobiltelefonalasert vezetes kozben, akkor nem hinnem hogy annyian csinalnak. meg a piroson athajtast, hogy temanal legyunk...
szív-thewrew ernő: sajnos amig belemesz a pirosba ( =nem mutatsz peldat) addig nem lesz alapod a reklamalasra...:(
kitartas es gondolj arra: minden lampa utan felgyorsitani 30-ra, naponta 20x, attol lesz szep formas a vadli ;)
kaszi! isten(nő) vagy!!!
kaszi!
isten(nő) vagy!!! ráhibáztál - de komolyan - a megefelő érvre, mert évek óta (úgy 12) van vádliparám! :)
jó éjt!
sz.-t. e.
Köszi az előléptetést,
Köszi az előléptetést, (nő) nélkül kérem az oklevelet ;)
Először is bocs, nem
Először is bocs, nem olvastam el minden komment, de gondolom már mindent elmondtatok, pró és Kohntra.
Én is jártam már majdnem hasonlóan, szintén Andrássy úton mentem Oktogon előtti kereszteződésnél át a piroson, ott várakozó motoros rendőr le is intett egyből. Elkérte a személyimet, majd mondta, hogy "Kedves Kristóf, ez nem volt valami szép dolog, nem megyünk át a piroson"
Én meg anyázás vagy beszólogatás helyett alázatosan mondtam, hogy hát igen, nem jött semmi, de beismertem hogy piros volt a lámpa.
Aztán eldumáltunk a rendőrmotorokról, hogy jól mennek ezek az 1200-as boxer BMW-k, csak sok velük az apró baj, meg hasonló motoros témákról, a végén meg mondta, hogy "jólvan menjél, de legközelebb figyelj a lámpára!"
Szóval azóta megtanultam: mielőtt átmegyek a piroson, megnézem, hogy nincs-e a közelben rendőr :)
A büntetés meg jogos, ha az ittas autósokat meg a száguldozó motorosokat megbüntetik, akkor a bicikliseket is büntessék meg.
De az már más dolog, hogy mi az, ami tényleg veszélyeztet másokat, és mi az, ami nem.
Mindenki döntse el maga.
És az sosem mentség, hogy "dehát mások is"
Le kell szarni a többieket, majd őket is megbüntetik.
Már mindent elmondtatok
Már mindent elmondtatok előttem, de leírom én is: igen, jogosan büntetett meg. (Akkor is azt mondanám, ha saját magamról lenne szó.) Szükség volt már egy ilyen kampányra.
Az, hogy az autósok mit csinálnak és nem csinálnak, más lapra tartozik, nem ide - reméljük, olyan kampány is lesz hamarosan...
Remélem, ebből és hasonló esetekből sokan fogjuk tanulni a KRESZ-t. És örömmel tapasztalom, hogy egyre többen vagyunk, akik nem megyünk át a piroson "csakazértis" (néha már cikinek éreztem, hogy csak én nem megyek át...), és nem szegjük meg úton-útfélen a szabályokat.
Szerintem így "beszabályozottan" is nagyon-nagyon jó bringázni! :-) Mindennap!
századszor is ismételjem
századszor is ismételjem meg? :( el van ismerve. ez nem vitás.
xar lenne, ha a kreszt ebből tanulnám... (még xarabb, ha ezzel, így, ekkor, itt stb. tanítanák!)
jó éjt!
sz.-t. e.
Csak egy egyszerű
Csak egy egyszerű kérdés... MIÉRT OLYAN ISZONYATOSAN NEHÉZ MEGÁLLNI A PIROSNÁL ÉS ELINDULNI A ZÖLDNÉL?
Valaki magyarázza már el nekem, mert sajnos én nem értem..!
nem, télleg nem az. ez fel
nem, télleg nem az.
ez fel sem vetődött, h az volna.
lapozz feljebb, jó párszor meglel(het)ed.
másról van itt nagybaszó.
h miről? ha az eddigi megszólalások alapján vki nem érti, akkor itt sokan hülyék vagyunk vagy valóban nagyon máshogy kommunikálnak más-más emberek. aki ez utóbbit gondolja és nem érti, mi a prb, kérem, ne legyen rest írni, esküszöm, leírom mégeccer (és mégeccer stb.), felhasználva a kommentelők írásait is (remélem, senki nem jelent fel az artisjusnál, kezd kimerülni a keretem), mert akár pontosabban/helyesebben/higgadtabban fogalmaznak ez ügyben, mint én.
jó volna, ha legalább értenénk egymást vagdalkozás/meg nem értés helyett. az egyetértés nem elvárt; jó, ha alakul, ha nem, önmagában nem gond.
akár egy sörözést is fel tudok ajánlani, ha vkit valóban érdekel a dolog, de úgy érzi, írásban nem megy a kommunikáció.
jó éjt!
sz.-t. e.
Talán segít ha
Talán segít ha elrugaszkodsz abból a dimenzióból, hogy a piros lámpa egy villanypásztor, hanem értelmezed hogy mia funkciója, miért rakták oda, és mit akarnak vele elérni. Ezután a gyakorlati tapasztalatok alapján vesd össze, hogy mikor mennyire van értelme egy-egy adott helyen és szituációban a piros lámpának. (pl sokszor ugye, kis ívben jobb kanyar, kicsi utcában, nem jön semmi. Ott álsz és várod a semmit? Vagy átcsorogsz a piroson, de akkor meg bűnbeestél.)
Maradjunk abban, hogy a KRESZ nem egy betonból készült hibátlan testamentum, hanem a közlekedők érdekeit és biztonságát szolgáló szabályozás.
//bár ma olvastam egy autós fórumon, hogy azért érdemes SUV-ot (városi terepjárót) venni, mert egy balesetnél az sokkal biztonságosabb és ez a legfontosabb egy autónál. Vicces de ha nem 3 tonnával és 80-90-el szaggat az ember városban, hanem 30-al és 10 kilóval, akkor talán ezek a számok máshogy alakulnának.//
A SUV csak addig
A SUV csak addig biztonságos, amíg nem egy másik SUV-al ütközik. Akkor viszont sokkal rosszabb, mint egy személyautó (mert hogy a SUV ugye teherautó alvázon személyszállító).
-
Zsurmi
Amellett, hogy a pirosnál
Amellett, hogy a pirosnál meg kell állni: a kérdésedre a válaszom:
Azért nehéz, mert egy bringást a városban 5x gyakrabban állít meg a lámpa, mint egy autóst. Lekanyarodást nem számítva.
A várost teleszórták lámpákkal, mert az autósok is képtelenek annyira szabályosak lenni, hogy ne kelljen. Pl csak a lámpás kereszteződéseken nem dögnehéz átkelni gyalogosként.
A bringásokra vonatkozó szabályokon 30 éve nem igazítottak. Kb azóta egyre inkább csak az autósokra tervezik az utakat. Viszont autózni egyre nehezebb, mert nagyon, nagyon sok van belőle.
Mellékesen a bringásnak a lendületvesztés jobban fáj, mint az autósnak a benzin és a fékkopás. Az 5x gyakrabb pedig különösen.
-
Zsurmi
"Azért nehéz, mert egy
"Azért nehéz, mert egy bringást a városban 5x gyakrabban állít meg a lámpa, mint egy autóst."
És?
"Mellékesen a bringásnak a lendületvesztés jobban fáj, mint az autósnak a benzin és a fékkopás. Az 5x gyakrabb pedig különösen."
És?
Szerintem is jogos a bünti
Szerintem is jogos a bünti és folytassák a kampányt, addig amíg tényleg rá nem szokik minden bringás a szabályos közlekedésre.
Ha ellopnák a bringád és a rendőrök arra hivatkozva nem keresnék a tetest, hogy ők most épp csak a gyilkosok és a közveszélyesen közlekedőkre vadásznak, mert az súlyosabb bűn, akkor gondolom szintén fel lennél háborodva. Általában az a bünti nem tetszik az embernek, amit ő kap! Ha a pirosnál szép lassan átcsorognának az autósok a gyalogosokra vigyázva, akkor itt habzana a szád, hogy a szemét autósok hogy képzelik, hogy ők megszeghetik a KRESZt. Igazam van, vagy igazam van?
Át is csorognak, dugóban
Át is csorognak, dugóban ugye az autósokra nem érvényesek a lámpák :)
Ki honnan veszi, hogy a szabálytalankodó autókat nem büntetik? (Engem pl 6 év alatt már 5ször, lol :D (tilosban parkolás (überjogtalannak érzem, de sajnos a kresz egyértelmű), 2 stoptáblánál nem megállás éjjel, kihalt úton, egyszer nem volt nálam az 1 dioptriás szemüvegem, az volt a legtöbb, 8000, és egy vasúti átkelőben gyorshajtás. Mindegyiket felfoghatom sápolásnak, mert ismerem a körülményeket, de akkoris elismerem, hogy én voltam a hibás)). Bicajjal, és gyalog pirosozás miatt is állítottak már meg rendőrök, nem kampányidőszakban. Ha nem vagyunk szabálytalanok, nincs büntetés/lehúzás se.
+1 Teljesen magától
+1
Teljesen magától értetődő itt sokaknak a kettős mérce, a relativizálás..
1:sztem nem jogos a bünti,
1:sztem nem jogos a bünti, legalábbis nem arányos (mi alapján mérlegel, h 10,v20 (zölszínű a paripa, v piros?..ezerrel mentem át a senkiTnEmZavarokon, v csak csurogtam?)
2:menj a mellék utcákon , v időben fordulj le (miután megszegted, miután megláttad, mielőtt leintenének..)
3: hamár minden kötél
3: hamár minden kötél szakad és van lehetőség, akkor nagyáttétel-erős láb-belső sáv, mert éppen előződ az előtted lévő autót, de jobb a füstokádó seeing buszt,ja és zenefülbe, h ne halljad.
ha naOn ügyivagy akkor még vissza is integethetsz nekik :-)
Őszintén gratulálok,
Őszintén gratulálok, felelős járművezető vagy.
A mellékutcák sokkal
A mellékutcák sokkal rosszabbak bringázásra a belvárosban, mint egy 2*2 vagy háromsávos út.
- Rengeteg egyirányú utca (ki miatt? Az autóforgalom), 1 sávnyi hellyel.
- Két oldalt parkoló autók (ajtózás veszély).
- Autó+bringa+biztonságos oldaltáv 3x nem fér el!
- Az autósok szinte bármikor, szabálytalanul a kereszteződés 5m körzetében is parkolnak, ezzel beláthatatlanná teszik azt (ami amúgy is nehezen belátható).
- Sok a relatív gyorshajtó, könnyen kész a baj.
-
Zsurmi
újabb piros lámpa! ha már
újabb piros lámpa! ha már a blogokban, az ide vonatkozó megegyezéses KRESZ-szabályok szerint sem ildomos a másik kilétét felfedni annak beleegyezése nélkül, valamint szabályok itt is, ott is vannak + ellenőrzések és egyebek, közlöm: álláspontom magánjellegű. az expanzív racionalizálásra való hajlamról szóló megjegyzésem nem.
most én kérek egy kávét. addig is állok nyugodtan a zebránál, zöldnél is.
mi az a kompetencia
mi az a kompetencia központú oktatás?
Szemfényvesztés.
Szemfényvesztés.
http://www.oki.hu/oldal.php?t
http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=kompetencia-16_egyseg
Hát...lehet hogy ez jó dolog, de a cikkbe beleolvasba intenzív hányinger fogott el. Nem tudom miért, biztos a reggeli vajas zsömle.
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
Büntetik a szabálytalan
Büntetik a szabálytalan bringásokat?
És akkor mi van?
No! Én sem olvastam minden
No!
Én sem olvastam minden kommentet végig, lehet, hogy vki már írta, de én is véleményeznék akkor....
Az alapszitut, miszerint szabálytalankodtál-megláttak-megbüntettek-pont, Te sem vitatod, Sz-T-E, ha jól vettem ki. Ne is tedd, nincs mit vitatni rajta.
A témaindítódban az aránytalanságot említetted. Nos, ez sztem erősen függ attól, h mihez viszonyítasz. Pl, ha megölsz valakit, és elkapnak, kapsz nyolc évet a sitten, és már az első éjszaka bevezetnek az anális szex örömeibe, ha szeretnéd, ha nem. Nézd a dolgot innen, Sz-T-E! Ugye, hogy nem is olyan sok az a tízesszeh? ;) (És most lécci senki ne offoljon erre olyannal, hogy hogy jön össze a kettő, jó? Előre válaszolok: A piroson áthajtás kb úgy aránylik az emberöléshez, mint másfél napi munkabér elbukása nyolc év sitkóhoz, annak minden járulékos kellemetlenségével.)
Ja, és egy tanács, tényleg jószándékból: Nyilván a szavaidnak akartál hitelt adni, mikor kiírtad az adataidat. Megeléxünk a regeléssel is. Vedd inkább le őket!
Kollégád az úton: Szeby
-----------
I'm
taking a ride
with my best friend...
(Gepida 100-as folding, gyökkettővel... :)
Ja, és vegyetek sisaktükröt! Én is vettem: király!
"2008 első öt hónapjában
"2008 első öt hónapjában Budapesten harmincnégy gyereket ütöttek el gyalogos-átkelőhelyen - számolt be róla a Budapesti Rendőr-főkapitányság május végén."
Nos. Asszem látható hogy a menekülő tettesek közül ki a "baltás gyilkos" (lásd feljebb a példát).
Tehát azt is el lehetne dönteni hogy a rendelkezésre álló erőket merre is kéne inkább koncentrálni.
Véleményem szerint.
//igen, nekem akkor is hülyén néz ki hogy amíg embereket csapdosnak halálra a zebrán autók, mondhatni szakmányban, addig piroson (pláne hogy hol és milyen szituban) átmenő biciklisekkel próbálnak valamilyen statisztikát javítani.//
Írtam nemrég egy ilyet, ez
Írtam nemrég egy ilyet, ez az egész kampány pontosan egybevág azzal a tv-s összeállítással:
"Vid 15 sze, 2008-07-23 13:04
Tegnap az mtv híradóban volt egy összeállítás a 0 tolerancia programról, és a legnagyobb részét a motoros szabálysértőknek áldozták. Nameg a végén egy mini összeállítás arról, hogy egyre több gyalogos megy át a piroson, és a gyalogosok az autós-gyalogos balesetek legfőbb okozói, mert mindig szabálytalankodnak.
Ennyi.
Valószínűleg a szerkesztő a wc-re is autóval jár."
Akkor felkaptam a vizet, de nem gondoltam hogy annyira idióták a rendőrségnél, hogy most majd a gyalogosokra, bringásokra fognak utazni. Pláne hogy ekkora összegek lesznek kiszabva.
Ugyanakkor van egy olyan érzésem ha el is akarják kapni a bringásokat, akkor kénytelenek lesznek bringás rendőröket alkalmazni, mert különben sok "tettest" nehéz lesz megfogni.
Szóval az idióta gyalogosok, és bringások miatt olyan rossz a közbiztonság Budapesten.
Nu, ma minden további
Nu, ma minden további nélkül mentem be egyirányúba tilos irányból a dob utcán, és pont szembe jött egy rendőrauftó.
Midennél természetesebben krúzoltunk el egymás mellett, már szinte csak pacsit nem adtunk egymásnak. Ezt persze nem tudtuk megtenni, mert a rendőr úr bőszen telefonált (vezetés közben, öv nélkül).
Tehát ennyit a kampányról.
Persze a piros lámpa attól még piros lámpa.
Már a piros lámpa sem a
Már a piros lámpa sem a régi...
Atomot neki!
Szerintem, amig a kerékpáros-autós kultúra olyan... amilyen és a biztonságos kétkerekű közlekedés nem megoldott, megoldható...
(bizonyos kereszteződéseken én is át megyek a piroson, mert így némi szabad teret nyerek az engem üldöző autósokkal szemben, amikor a kerékpársávon parkoló autók, konténerek, kamionok...kikerülésére kényszerülök...érdemes lenne statisztikát készíteni piroson gyalogost gázoló kerékpáros vs. parkoló autóból ajtórányított kerékpársávon közlekedő kerékpáros..)
...addig ne verje a nyálát senki... vagy verje és vegye el az összes pénzem, de abból fessen még legalább 300 méter narancssárga csíkot az út szélére és tartassa azt is tiszteletben...
valamit... valamiért..