Mától miénk a Megyeri híd
Ma délelőtt átadták az M0-s körgyűrűhöz tartozó Megyeri hidat. Az új, sorban a tizenkilencedik dunai átkelő Újpestet és Budakalászt hozza egymáshoz közelebb, csökkentve ezzel az Árpád hídon átzúduló autóáradatot.
Én megnéztem és ti?
Az első észrevételem a felvezető U kanyar volt ami nagyon éles szögben kanyarodik (legalábbis lefelé elég veszélyes a sebesség miatt) és szűk is emiatt nagyon óvatosan kell közlekedni rajta. Ennek a szakasznak a hullámzása szerintem abszolút nem zavaró szóval akik az elrettentő képektől félve mennek oda szerintem meg fognak nyugodni. A hídon eltűnik a felfestés és marad a szűk "folyosó" majdnem a híd közepéig ahol egy kicsit kiszélesedik, de az A oszlopok tartó rúdjai az út szélén fúródnak az aszfaltba amik között félrehúzódási pontok keletkeztek szóval, ha valaki ott kap defektet nyugodtan tud szerelni. Az aszfalt kicsit rázós ami gondolom idővel rosszabb lesz. Az Árpád híd fém illesztéseihez hasonlók vannak itt is, csak "még" nincsenek olyan rések köztük.
Mindenképp pozitívum, hogy itt át lehet kelni a Dunán és ha nem romlik nagyon az út állapota egész használható lesz, de remélem a dísz kivilágítás lekapcsolása után is marad elég fény a biztonságos átkeléshez. Sajnálattal láttam, hogy nagyon sok bringás nem volt kivilágítva és ez egy Északi összekötőn nagy galibát okozhatott volna.
Képeket nem csináltam, de szerintem más hamarosan tesz fel sajátot.













Csak ennyi hibát láttál
Csak ennyi hibát láttál vagy olyan gyorsan tudtál menni, hogy a többit nem vetted észre?
Kérdem én, hogy mit keres az északi oldalon a gyalogos? Egyáltalán minek csináltak lépcsőfeljárót az északi oldalra? Mert a gyalog tuti ott fog felmenni a hídra. Mint ahogy ma el is lepték a kerékpárosoknak fenntartott oldalt. Ha meg figyelmeztettem őket erre, akkor nekik állt még feljebb. Semmilyen piktogram vagy tábla nem volt elhelyezve. Egy rakás hiányosság és hiba van a hídon. A fel és lehajtó meg egyszerűen szégyen. Eleve a szélessége erősen kifogásolható és az ívek meg kimondottan balesetveszélyesek. Az MK ÉP reményeim szerint a napokban összeírja a hibajegyzéket és elküldi az illetékeseknek. Jó lenne, ha már csinálnának végre egy normálisan használható kerékpárutat. Vagy nem ártana egy tanulmányút nyugati szomszédainkhoz. Bocs, hogy kifakadtam.
Egyáltalán minek
Egyáltalán minek csináltak lépcsőfeljárót az északi oldalra?
Mert le lehetett számlázni 120 millió + ÁFA áron.
Hibákat lehet találni
Hibákat lehet találni mindenben, de én nem az a típus vagyok. Örülök annak is, ha átadnak egy ilyen "szar" hidat, mert ezzel nekem tized annyi idő pl Fótra eljutni.
Tudom, hogy nem egy most átadott hídnak nem ilyennek kellene lenni...
A gyalogosokat pár saját gyártású táblával majd nagyrészt áttereljük a túloldalra és, hogy ezt miért nem az illetékes teszi? Nem tudom, de ez nem befolyásolja azt, hogy át tudok menni ezen a hídon.
| Blog | Gallery | E-mail |
Természetesen én is
Természetesen én is örülök annak, hogy pl. Szentendre felé jóval kevesebb időbe telik az eljutás. A híd az gyönyörű - bár sajnos sok fa látta kárát - de mégsem lehetünk teljesen boldogok, ha ilyen elemi kivitelezési hibákat vétenek. Igazából nem magával a híddal van baj, hanem a rávezető infrastruktúrával.
az átkelés rövidülése
az átkelés rövidülése tényleg pozitív dolog, de ehhez elég lett volna nekünk egy gyalogos-bringás híd is.
ez a híd viszont egy ökológiai-városrendezési f@szság. nem elég, hogy a Budapestet frissítő légcsatornába építették, még teljesen feleslegesen zúdítja a kocsikat Budára is. szóval helytervezésileg 1-es.
Igaz, ezzel nem is
Igaz, ezzel nem is vitatkozom.
| Blog | Gallery | E-mail |
Hát ez tévedés... Majd
Hát ez tévedés...
Majd nézd meg, hogy kik mennek a hídon, és merre!
Nem budára zúdítja a kocsikat, mert oda kevesen akarnak menni. Fordítva: pest felé tolonganak a budai oldalról!
Békásmegyer, Üröm, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szentendre, stb, stb.
A Szentendrei út és az Árpád híd forgalma pedig szemmel láthatóan csökkent.
Üdv rövidlátó
Vakegér
tapasztalataim: 1.
tapasztalataim:
1. Békásmegyer felől jöttem, a főútvonalon. semmilyen jelzés nem mutatta, merre van a kerékpáros felhajtás a hídra, semmilyen út nem vezetett a kerékpáros felhajtóra. ennek köszönhetően ott találtam magam az autóútnak minősített hídon, ahol valóban megfeleltem Derce bogármester megfogalmazásának, azaz semmi keresnivalóm nem volt ott. Az általam járható útrészre úgy tudtam átmenni, hogy megkértem a gyalogosokat, emeljék már át a bringám a korláton, én meg átmásztam a másfél méter magas alumíniumon.
2. sok helyen jó volt a hangvédő fal, ami biztosítja majd szeles időben a védettséget.
3. a híd burkolata simább mint a hozzá épített kerékpárút csatlakozás.
4. a pesti oldalon a kerékpárút kivilágítatlan, teli van éles murvával, és az autók fénye teljesen elvakít, ettől még kevésbé látni a világítás nélkül kerekezőket. üssük már meg ezeket a gyökereket.
5. a hídon a forgalom már most óriási volt, az autók Buda irányában lépésben haladtak, büdös van.
6. a pesti oldalon a Váci út-M0-ás találkozásánál gigantik lett a forgalom, büdös van.
7. szépen a fények a hídon
8. 30 kg almával a hátizsákban irtó nehéz tekerni
Jah a feljárót nem
Jah a feljárót nem könnyű megtalálni főleg, hogy full sötét van mindenhol, de szerencsére én ismerem a környéket és egyből megtaláltam.
| Blog | Gallery | E-mail |
Én kora délután néztem
Én kora délután néztem meg magamnak, akkor még szinte senki nem volt. Lehet, hogy még nem is engedték, mert pl. az út közepén még szereltek.
Na igen, ha a főúton (11-es, vagy az amenti bringaút) jössz, akkor nem tudsz felhajtani. Ez nem jó. A Duna mentén (Királyok útja) kell megközelíteni, onnan van csak feljárás.
A hangvédő fallal meg az a bajom, hogy minden lapja görbe, ezért hulllámossá torztja a tájat, amibe konkrétan beleszédül a bringás.
A felhajtókat már másutt (Hepe-Hupa) tárgyaltuk, gáz.
A felülete szerintem is olyan, mint az Árpád hídé, de a dilatációk pont, hogy sokkal jobbak.
8. 30 kg almával a
8. 30 kg almával a hátizsákban irtó nehéz tekerni
próbáld meg utánfutóval... :-)
Szevasztok! Megnéztem
Szevasztok!
Megnéztem magamnak én is a hidat, az északi járda kevésbé ráz mint a déli, de elvégre azt bringával nem is szabad használni. Mindenesetre csinálhatták volna jobb minőségűre, ill a felhajtók valóban röhejesek, ezt mindenképp ki kellene javíttatni a kivitelezőkkel, és a kerekesszékeseknek meg csináljanak liftet mindkét oldalra oszt víz, persze azt is csak a déli oldalhoz, asszem a 63MrdHUF-ból futotta volna rá... Dehát nem kell csodálkozni, hiszen ez a jelen/valóság. Azért a híd maga nem rossz. Érdekes a forgalmi sávokon patent lett az aszfalt... Nekem még felmerült egy ötlet a híddal kapcs. mégpedig, hogy mennyire jó lenne ha a szentendrei szigetre lelehetne menni bringával, egy osztrákiában használatos "csigalehajtó"-n. Bár nemtom az ott mennyire brutálisan vízművek de be ne tedd a lábod terület, na mind1 ez csak kósza ötlet volt. Addig is használjuk minél többször, legalább kiegyengetjük a hepehupákat =).
A Szentendrei-sziget déli
A Szentendrei-sziget déli része fokozottan védett Vízmű terület, ahova belépési engedélyt sem adnak ki.
A hídon a burkolat szerintem rendben van. Az északi oldalon a gyalogfeljáróval van gond. Egyáltalán minek építették? Abból a pénzből lehetett volna liftet csinálni a kerekesszékeseknek és a mozgássérülteknek.
Ezt írtátok... At:
Ezt írtátok...
At: "Érdekes a forgalmi sávokon patent lett az aszfalt..."
Hubor72: "A hídon a burkolat szerintem rendben van."
Könyörgöm, átmentetek már rajta autóval 70-80-as tempóval?
Vagy ti építettétek?!
Hát borzasztó! Az Áprád híd új burkolata sz'tem ezerszer jobb.
Ez itt a Megyeri hídon: leginkább rögös trágyahalmaz...
És még finoman fogalmaztam!
A TV2 riportja a hullámos
A TV2 riportja a hullámos bringaútról:
http://webcast.tv2.hu/dynamic/f.html?video_id=382141
A hepehupákat szándékosan építették bele a bringaútba, hogy a mozgássérültek is tudják használni. Nekik azok a "hupák" a lépcsőfordulót jelentik!
Nyilatkozik benne László János és a Mozgáskorlátozottak Szövetségének a főtitkára is.
--
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330 (Fővárosi Közterület-felügyelet)
Elveszett, megrongálódott közúti jelzőtáblák és a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülékek meghibásodásának bejelentése: 06 1 210 05 73
http://www.freeweb.hu/dhpage/
http://www.freeweb.hu/dhpage/fotok/2008_megyeri_hid_nappal/images/img_79...
Haha
Ezdedurva... Azért
Ezdedurva...
Azért megnézném, hogy került oda, mert az oké, hogy itt van egy elzárt sáv ahol "biztonságosan" tud közlekedni, de előtte?
Mondjuk én is szívesebben mennék ott át bringával mert
- jobban megközelíthető a feljáró (a bringautat elég macerás megközelíteni)
- szélesebb és simább a sáv
- pnd
| Blog | Gallery | E-mail |
Tegnap én is megnéztem 2x.
Tegnap én is megnéztem 2x. A felhajtó szándékosnak mondott hullámoztatása szerintem önmagában nem lenne gond, engem legalábbis nem zavart. Sokkal problémásabb az általános útminőség, és a szélesség (pontosabban keskenység). A kanyarok nagyon szűkek, és az útburkolat is rettentően egyenetlen. Kivétel ez alól a fő hídelem burkolata, az használható lenne, csak kár, hogy a teljes hossznak csak egy töredékét teszi ki.
www.gruppetto.hu
Hát ennek a szép, drága
Hát ennek a szép, drága és (általam is) várva-várt hídnak
az útpályája kritikán alulira sikerült.
Borzasztó döcögős, hepe-hupás - kiábrándító.
Mi ebben a meglepő.
Mi ebben a meglepő. Láttuk, hogy jó drága hepehupa építésben kiváló a cég. :D
--
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330 (Fővárosi Közterület-felügyelet)
Elveszett, megrongálódott közúti jelzőtáblák és a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülékek meghibásodásának bejelentése: 06 1 210 05 73