Tegnap láttam fél szemmel a BBC Top Gear című műsorát. De kettővel kezdtem figyelni is már, amikor a város átszeléséhez különböző közlekedési módokat hasonlítottak össze benne.

Autós, csónakos, kerékpáros és földalattin bumlizó résztvevők indultak neki az egyik végből, hogy versenyezzenek és megtudják, ki jut el a másikba hamarabb.

A leggyorsabb a bicajos volt, bár szegény kitekerte a lelkét és szitkozódnia is kellett sokszor az őt idegesítő forgalomban.

Rá következett a csónakos. Szegénynek be kellett tartania a folyami sebességkorlátozást a felső, szelíd evezős szakaszon! Útálták is ám őt ott, a motorja miatt.

Harmadiknak futott be a műsor titokzatos Stig-je, aki végig a közösségi járműveken, átszállásokkal utazott. A gyáva nyuszi igazából próba versenyző, de félt a számára szokatlan mozgólépcsőtől.

Utolsó lett a pöffeteg autós. Szegénykének nem adott igazolást a néhány perces feltartásukról, amikor a BBC stáb járművét ellenőrizte a szigorú és érzéketlen szerv.

Remélem ez működik és látható a műsorrész, amit én sajnos nem tudok itt most ellenőrizni.

http://www.bbc.co.uk/topgear/videos/index.shtml?cat=more_challenges&id=95

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Shag_Beckur képe

Ilyesmit csináltak

Ilyesmit csináltak Budapesten is.

Bár ezen látszik, hogy nem komoly verseny, szanaszét van vágva és nagyon sok a beállított snitt, a londonit viszont nem tudom megnézni.

2
Hotyhogy képe

Most én se tudom megnézni

Most én se tudom megnézni egyiket sem ezen a gépen. A BBC-ről vettem az utalást, és nagyon remélem, hogy működőképes a video.

A londoni verseny se túl komoly, mert végül is az is csak egy összevágott, megrendezett, könnyed töltelék egy lelkes autós-központu műsorhoz.

A főkolompos Clarkson is bevallja játékosan, hogy ezzel tönkretették a műsort, mert a biciklis eredmény elásta az autós ügyet.

A verseny 2007-ből vagy még korábbról való, és valószínű, hogy korábban is mutatták, csakhogy én nem láttam mivel nem nézem, hacsak nem véletlenül látom, mint tegnap, a műsort.

Nem lepődnék meg, ha a hasonló budapesti összemérettetést ennek láttára ötlötte volna ki valamely utánzó a magyar tévében.

Lehet, hogy ott is van néhány eredeti ötlet, de láttam, hogy majdnem minden műsor valami más ország eredeti műsorának az utánzása. Ráadásul legtöbbször egy hülye műsornak.

3
Shag_Beckur képe

Ja nem, ezt is a Top

Ja nem, ezt is a Top Gearesek csinálták, szóval a színvonal garantált :)

Nézd majd meg, ha sikerül odáig eljutnod. Amúgy Top Gear-t nem szabad komolyan venni, olyan mint a Totalcar, csak a színvonal más ugyebár.

4
Hotyhogy képe

Meg tudtam nézni, egyelőre

Meg tudtam nézni, egyelőre némafilm módban. A villamos előtti átrepüléssel és a mozgólépcsőn való lecsúszással ugyan fantázia, mint a Hóember című rajzfilm, csak nem olyan értékes.

Én biztos, hogy nem is veszem komolyan a Top Gear műsorát.

Csakhogy sok siheder annak veheti, és ők is majd gumit fognak csikorogtatni és veszélyesen fognak száguldozni majd a közutakon, utánozni akarván éretlen példaképeiket.

Gyanítom, hogy magyaros "totálkár" kiejtéssel értelmezik nézői a másik műsort, amit én soha nem láttam. Ha azzal az értelemmel ismert a címe, akkor még jobban értem a magyar utak halálba rohanós kreténjeinek fantáziavilágát. :)

5
Hotyhogy képe

2x

2x

6
hf képe

Volt már, és nagyon jó!

Volt már, és nagyon jó! Nem baj, hogy kikerült újra.

---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam