Kedves biciklis társunk! Talán egyike vagy azoknak, akik egy nap bringájuk hűlt helyét találták csak. Elkeseredtél, megpróbáltál utánanézni, mit csináltál rosszul. Rájöttél, hogy a bringaboltban használhatatlan sodrony- vagy gerinclakatot sóztak rád, pedig tudniuk kellett volna, hogy nem ér semmit.

Reméljük, hogy a lopás nem vette el a kedved a bicajozástól, hiszen tudod, hogy normális lánccal vagy U-lakattal megóvhatod a biciklidet. Viszont amikor új bringát veszel, fontold meg, hogy bojkottálod azt a boltot, amelyik a sodronyt adta el neked.

Amíg az emberek ugyanoda térnek vissza új bringát venni, a bringaboltoknak akár egyenesen érdeke vacak lakatokat árulni. Amint tudni fogják, hogy ezzel elvesztenek egy (de remélhetőleg sok) ügyfelet, jobban meg fogják gondolni, mielőtt minden laikusnak sodronyt nyomnak a kezébe.

Nincs bajom azzal, ha valahol sodronyt árulnak, vegye, akinek az kell. De elvárható, hogy az eladó legalább egy mondatban elmondja a vevőnek, hogy ez bizony csak dísznek jó. Ha valamelyik bringabolt ennyire is képtelen volt, kérlek írd meg ide a nevüket.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
SagiK képe

Hervis - bár én mondtam az

Hervis - bár én mondtam az eladónak, hogy ez kb. sz@rt se ér, és meg kéne büntetni az üzletet. Egyet is értett velem. Hogy miért vettem meg akkor a sodronyt? Lányom bicajára, amit bevisz az öltözőbe, és ott vagy a padhoz (vagy ha ott vagyok akkor a radiátorhoz) kötözni.

2
Hotyhogy képe

Ejnye, ejnye...

Ejnye, ejnye... ;)

Bojkottálni, hűha! Szervezett népi összefogással dacolni a szabad kereskedelemmel, és rontani a lehetségesen becsületes kereskedők üzletét?

C...c... ciccegek mostan, ezt olvasván, pont tőled! :D

Szerintem valószínű, hogy a kereskedőnek szélesebb a választéka, és komoly U-lakatjai is vannak, amik drágábbak, csak meg kellene fizetni az árukat.

Túl igazságtalan lenne bojkottálni az üzleteiket azért, mert olyan törvényesen engedélyezett árujuk is van, ami nem kell nekünk

A sodronyzárat sem valószínű, hogy ráerőltetik a vevőre, karjuk hátra csavarásásval! S különben pedig a sodronyzárnak is lehet haszna és kereskedelmi létjogosultsága.

A garázsomban állhat egy bicikli, amivel a kisfiam, aki hat-hét éves, tiltásom ellenére kiszökhetett bicajozni.

Végül le kellhet zárnom ezt a bicajt, de nem egy tolvaj ellenes drága U-lakattal, hanem egy csintalan kisgyerek biztonságát védő, arra elégségesen alkalmas sodronyzárral.

" ...sóztak rád..."

Többször olvastam tőled: caveat emptor. Megfordultál? :)

__________

Hotyhogy ?!
Ellenőrizetlen
Dogtor
Politologológus
Jógász-Lyogalkotó
Igazságügyi kórbonctanszagérző
Esztészta
Világatya
Főmesterpolgár

3
szakats képe

Bojkottáld, de akkor legyen

Bojkottáld, de akkor legyen megengedve a kereskedőnek is, hogy ha a T. vevő szarrágásdiból nem veszi meg a drága lakatot, akkor az olcsóval hátba lehessen basszintani. Mivel legtöbbször ez a jellemző :
-valami jó lakatot keresek
-van XYZ márkájú, ami nagyon jó 25000-
-az túl sok, én kétezeré kérek valamilyet

4
pata képe

-van XYZ márkájú, ami

-van XYZ márkájú, ami nagyon jó 25000

Ácsi, 10e alatt vannak jó lakatok.

5
vpeti képe

Azért 2 és 25 000 között

Azért 2 és 25 000 között is kell lennie lakatnak. (Mondjuk olyan 3-5 ezerért) Nehogy már a fél (vagy egész) bicaj árába kerüljön a lakat! Mert akkor tényleg olcsóbb, ha 50%-nál kisebb az ellopás esélye.

6
er13a18 képe

ha már itt tartunk? hol

ha már itt tartunk?
hol érdemes jó lakatot venni? üzletben gondolom drágább... neten rendelni?

7
atomboy képe

Nem az a lenyeg, hogy hol,

Nem az a lenyeg, hogy hol, hanem hogy milyet veszel.
Neten nem sokkal olcsobb.

atomboy

8
Nuvanda képe

Azért jó pár ezrest lehet

Azért jó pár ezrest lehet spórolni egy komolyabbon.

9
er13a18 képe

hát ez most kisegített

hát ez most kisegített :))
én konkrétan venni szeretnék valahol :) de pl nem a vadász utcában, mert gondolom min. öt essze plusz (bocs tőlük)

10
Nuvanda képe

Én a következő netes

Én a következő netes helyeken szoktam nézelődni:

www.bikediscount.hu
www.bikemarket.hu
www.bringabutik.hu (itt a boltban is átveheted az árut)
www.ebike.hu
www.ridebike.hu

De nézd meg a közeledben lévő bringaboltok listáját(honlapját) is. Van vhol topik is a boltokról. Árak boltonként és időszakonként nagyon eltérőek, így érdemes körülnézni.

11
er13a18 képe

köszi! :)

köszi! :)

12
feb képe

ebike es ridebike kapcsan

ebike es ridebike kapcsan nezd meg a masik blog also 5-6 bejegyzeset:

http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20080123/kryptonite-u-lakat

-------------------
ma is jó idő van tekeréshez

13
er13a18 képe

thx! :)

thx! :)

14
wackor képe

ez pont nem igaz. ebay-en

ez pont nem igaz. ebay-en vásárolt kryptonite ny láncomat 14 ezerből hazahozták amerikából, az itteni 30ezer helyett.

15
Szab képe

Ilyet én is vettem. És

Ilyet én is vettem. És valóban, itthoni hercehurcás ár feléért sikerült beszerezni ebayről.
Nem tudom mennyi a hercehurcánál a beszerzési ár, de ha ők is ebayről vennék, akkor tisztességes haszonnal se kéne több legyen 20-25-nél.

16
wackor képe

nem mindegy? máshol is

nem mindegy? máshol is ennyi, ahol lehet kapni. nyilván rajta van vám+áfa. nekem egyik sem volt. gondolom neked sem.

17
Szab képe

Végülis mindegy, majd ha

Végülis mindegy, majd ha sokan rájönnek, hogy ebayről olcsóbb, akkor itthon is kénytelenek lesznek csökkenteni. Egyébként vám+áfával mondjuk max. 18-ra jön ki, amihez képest a 30-at én még mindig soknak tartom. De tényleg mindegy, akinek nem tetszik, megveszi ebayről, mint mi is.

18
pata képe

Félreértések elkerülése

Félreértések elkerülése végett: abszolút nincs bajom azzal, hogy valahol sodronyzárat árulnak. Azzal sem, hogy emberek különféle célokra (pl kisgyerek elől elzárni, talicskát kikötni, etc), ilyesmit vesznek.

Csak azt tartom tisztességtelennek, ahol anélkül adják el, hogy egy szót is szólnának arról, hogy nem ér semmit. Ha valaki ezután is azt akarja megvenni, vigye.

A post célja a perverz ösztönzők felszámolása. Ha ugyanis nem tudod, hogy átvertek, ugyanoda mész vissza második (harmadik, etc) bringát venni. Így a boltnak egyenesen érdeke, hogy sodronyzárat adjon el neked.

19
Hotyhogy képe

Nem azt latom, hogy

Nem azt latom, hogy kovetkezetlen vagy most, a megalkuvast nem ismero kemeny elveid korabbi bemutatasa utan.

Azt latom inkabb, hogy megenyhultel. Az emberi allapot resze, hogy a fogyasztok bajtarsi koozossegebe tartozol, vagy egyutt erzel veluk.

A sodronyzar piaci jelenlete nem egy kereskedoi becstelenseg miatt van, hanem egyszeruen azert, mert ez is a szeles termek skala egyik letjogosult darabja.

Kenyszer nelkul aligha fog egy figyelmeztetest a csomagolasra rairni, vagy a vevonek elmondani segitokeszen egy kereskedo, hogy a riglit ki lehet piszkalni az ablakresen, vagy a kampot is kiakasztani a deszka-kapu resen.

A borondos se figyelmeztet, hogy a koromnyi kis lakat amit hozza ad, az konnyen levaghato es uresen maradhat a megdezsmalt borondunk mire megerkezunk a repuloterre.

Ezeket a dolgokat, a sodronyzarral egyetemben arulni ugy, ahogy a vevo oket feketen-feheren latja, az nem egy becstelen gyakorlat, amit az altalad javasolt bojkottal kellene buntetni es kiirtani.

A sodronyzar arusitasa nem hamissag, mint rakkelto cigaretta uzlet, veszelyes elemiszer adalekok leplezett hozzaadasa, vagy persze, a hamis meres es szamolas.

Egy higeniai blog oldalon is panaszkodhatna egyre masra, mindig visszateron a kozosseg, hogy az olcso, egyretegu vecepapir mindig atlukad, es az aldozatok ujja, szamukra eleg kellemetlenul, nemkivanatos kozeggel erintkezik.

Igazsagos lenne bojkottalni az osszes drogeriat es szupermarketet, mert ilyen silany vecepapirt ok figyelmeztetes nelkul arusitanak? Ra kellene birni oket, hogy alkalmas meretu szoveggel irjak ra az aru silanysagara utalo figyelmeztetest?

Ugye, nem. De en az esendo, es bizony buta, vasarlo vedojet latom most, es az igazsagerzetedet latom fenyesen ragyogni, mindamellett, hogy egy bojkottot erre tulzasnak latok.

Bojkott szerintem rothadt hustermekekhez, csalardan, termekrontas celjabol hozzaadott karos vagy higito anyagokhoz, hamis mereshez es szamolashoz, es hasonlo, becstelen becsapasokhoz kellene. Ilyen teruleten nem a bizo es johiszemu vevon all, hogy ovatos legyen.

Nem siman olyan silany vagy egyszerubb, lathatoan gyengebben meretezett termekek forgalmazasaert, mint amilyen a sodronyzar.

Egyensulyban tartott esszel es erzelemmel en valoban gondoltam mar egy-egy becstelen helyen megmondani nekik, hogy ha nem bannak tisztessegesen ott velem, akkor sem en, sem egyetlen baratom se fog oda menni.

Aztan nem mondtam, mert nem is nagyon hatasos, ha nincs mondjuk tobb tizezer baratom, meg amennyi van, azok bar mellettem allnanak, de egy parnak kellemetlenseg vagy eppen lehetetlenseg lenne ilyen szolidalitast vallalnia.

__________

Hotyhogy ?!
Ellenőrizetlen
Dogtor
Politologológus
Jógász-Lyogalkotó
Igazságügyi kórbonctanszagérző
Esztészta
Világatya
Főmesterpolgár

20
pata képe

Ez már a második hosszú

Ez már a második hosszú litániád ebben a témában, úgyhogy reagálok rá.

Ha nagyon gondolkozom, el tudok képzelni olyan helyzeteket, amikor a sodronyzár jó - pl mint írtad, gyerek elől elzárni valamit. De az emberek 99%-nak nem erre kell, hanem bicajt lakatolni közterületen városban. Erre pedig szart sem ér. Szóval kár azzal érvelni, hogy "ez is a szeles termek skala egyik letjogosult darabja", mert ilyen alapon az a szék is az, ami összerogy a felhasználó alatt, hiszen aki meg akar viccelni valakit, az biztos ilyet keres.

Ami még rosszabb, hogy a bringaboltok ezt pontosan tudják, mégis vígan adják el a sodronyt. Ez a normális kereskedői magatartással összeegyeztethetetlen.

Ami engem erre a felhívásra indított, az az, hogy szinte naponta érkeznek ide az "ellopták a bringámat" postok elkeseredett emberektől. Ezt simán meg lehetne akadályozni, és mivel szakboltokról van szó, felelősnek tartom őket azért, hogy szart árulnak. Nem jogilag, hanem morálisan, erre eszköz egy bojkott. Egy átlagos bringán van 20-40% profit, ha ez elvész, akkor majd elkezdene gondolkozni rajta hogy érdemes-e mosolyogva sodronyt nyomni a vevő kezébe, hogy egy hét múlva jöhessen megint új bringát venni.

A piacgazdasággal egyébként teljesen összeegyeztethető a fogyasztók informálódása és a nem megfelelő üzletek elkerülése.

21
Hotyhogy képe

Gúnyból írhattad, hogy az

Gúnyból írhattad, hogy az én részletes érvelésem litánia. Kérlek, hogy ne bosszankodj a kisszerü véleményem miatt, de köszönöm, hogy reagáltál rá.

Másutt, és gyakran, a vevők ostobaságát és fukarságát jelezted, amikor nem fizettek többet a drágább és jobb termékért inkább, és az olcsó termékkel becsapva érezték magukat. Például a reggeli itallal a rendes tej helyett.

A szabad piacon minden termék létjogosult amire csak van kínálat és kereslet. A sodronyzárra is nyilván van kereslet, hiszen fogy.

Kivételezni látszol most azokkal az elkeseredett vásárlókkal, akik felültek annak a hitüknek, hogy az olcsóbb és silányabb termék is megfelel majd nekik, de becsapva érzik a vásárlás után magukat.

A fogyasztók védelmére igen jó a felvilágosító közösségi tanács, és helyes is segíteni és gyámolítani a naivabb vásárló társainkat.

Kereskedőket bojkottálni azonban egy olyan váddal, hogy morális kötelességüket nem teljesítik, mert nem gyámolitják a vevoket a világosan fölmérhető minőségü áruikról szóló magyarázatokkal, eléggé túlzó lépés.

Viszonylag gyengébb árutermékek tízezreinek forgalmazása miatt bojkottálni lehetne majdnem az összes kereskedőt és kereskedelmi egységet az egész világon.

A vevő legyen elővigyázatos. A sodronyzár vevője is legyen óvatos, és legyen tájékozott annak hasznáról.

Hollandiában, holland gyártmányu, kerékzáras kerékpárokon elégséges kiegészítő lehet az ilyen. Az elégség foka minden térségnek a kerékpár lopási mutatói szerint becsülhető fel.

Nem lenne igazságos egy kerékpár tolvajoktól nyüzsgő térségnek a beteg erkölcsi szintjét a kereskedő erkölcsére vetíteni.

Túl hars dolog elítélni őt abban, hogy olcsó, és egy-egy térség bűnözéséhez valószínüleg nem arányos védelmet nyújtó kerékpár zárat is kínál, és hogy az ő személyes erkölcsi hibájából ezt ő elmulasztja elmagyarázni a vevőknek.

Szervezhetsz bojkottot, én ugyan nem bánom, de az emberek menni fognak és venni fognak továbbra is kerékpár üzletekből árukat.

A sodronyzár alkalmassága vagy alkalmatlansága különböző térségekben a világon nem az azt árusító, különben kifogástalan jellemü kereskedőktől fog függeni.

A sodronyzár alkalmassága a tolvajok előfordulási sűrűségétől fog függeni azokban a térségekben. Ezért én Magyarországon a tolvajlást és a tolvaj jellemét tartanám immorálisnak inkább, mint a semleges kereskedőét aki nem óvóbácsiként kezeli az elvárhatóan óvatos és ép elméjü vásárlóit.

__________

Hotyhogy ?!
Ellenőrizetlen
Dogtor
Politologológus
Jógász-Lyogalkotó
Igazságügyi kórbonctanszagérző
Esztészta
Világatya
Főmesterpolgár

22
HGabor képe

Mostanaban vettem elo

Mostanaban vettem elo regebben ellopott bringambol ami megmaradt: a kettevagott vastag sodronyt. Gyakorlatozom, lassan fel perc alatti szintidovel vagdosom ici pici darabokra egy normal oldalcsipovel. Eddig akinek mutattam leesett az alla, de azt akarom hogy meg meggyozobb legyek. (Aztan lehet ha jol megy ebbol fogok megelni is :)
Kolleganak pont most delelott mutattam, el is kerte a levagott reszt, hogy tovabb mutogathassa. Azthiszem ennel tobbet nem tehetunk. Esetleg ilyen levagott lakatokat tenni a bringatarolokra. De hogy rogzitjuk, hogy ott maradjon? Masik lakat? Ha igen milyen, hogyan? Ha megvan az otlet en feldobok egyett a Nyugati tarolojahoz. Csak eszbe kap amikor latja hogy az ovenel vastagabb sodrony levagva ficeg a szomszed rudon!

23
Nuvanda képe

Ez jó ötlet! Akár vmi

Ez jó ötlet! Akár vmi pánttal oda lehetne csavarozni egy darabot belőle és egy magyarázó ábrát mellékelni.

24
KoBold72 képe

Izmosabb kábelkötegelő? -

Izmosabb kábelkötegelő?

- - - - -
6É futás
Következő járat indulása: augusztus 8.
www.6efutas.hu

25
HGabor képe

Mostanaban vettem elo

Mostanaban vettem elo regebben ellopott bringambol ami megmaradt: a kettevagott vastag sodronyt. Gyakorlatozom, lassan fel perc alatti szintidovel vagdosom ici pici darabokra egy normal oldalcsipovel. Eddig akinek mutattam leesett az alla, de azt akarom hogy meg meggyozobb legyek. (Aztan lehet ha jol megy ebbol fogok megelni is :)
Kolleganak pont most delelott mutattam, el is kerte a levagott reszt, hogy tovabb mutogathassa. Azthiszem ennel tobbet nem tehetunk. Esetleg ilyen levagott lakatokat tenni a bringatarolokra. De hogy rogzitjuk, hogy ott maradjon? Masik lakat? Ha igen milyen, hogyan? Ha megvan az otlet en feldobok egyett a Nyugati tarolojahoz. Csak eszbe kap amikor latja hogy az ovenel vastagabb sodrony levagva ficeg a szomszed rudon!

26
Nuvanda képe

Dechatlonban múlt héten

Dechatlonban múlt héten nem volt U-lakat.

27
Badar képe

Szerintem egy nagy baromsag

Szerintem egy nagy baromsag az otleted.

28
Perillustris képe

Miért is? Szeretjük tudni,

Miért is? Szeretjük tudni, hol kapjuk a legjobb fagyit a városban. Azt, hogy hol a legfinomabb a gyros. Azt, hogy hol van a legtisztább vizű bányató.

Természetesen ezek "ellenpárját" is, azt, hogy mit kerüljünk el messziről, ha fagyizni, enni, fürödni akarunk.

Miért meglepő, és miért baromság az, ha egy bringás közösségi oldal csökkenteni szeretné a bicajlopások számát?

Ráadásul viszonylag egyszerűen van erre mód, csak ez emberek elérése ütközik nehézségekbe.

Az a boltos, aki ma egy új kerékpár mellé hagyományos sodronyzárat ajánl, az alkalmatlanságát bizonyítja. Természetesen, ha kellő tájékoztatás után a vásárlónak mégis az kell, akkor adja el nyugodtan.

29
Zsurmi képe

Kérdés, hogy az áldozat

Kérdés, hogy az áldozat emlékszik arra, hogy ajánlották neki a jó lakatot. Vagy másképp emlékszik: azt ajánlották amit vett.

Persze úgyis feltételezni kell minden beküldőről, hogy igazat mond.

-
Zsurmi

30
aron képe

a legjobb, amikor a boltos

a legjobb, amikor a boltos sincsen képben a sodrony szarságával és így ajánlja - vagy sunyiságból

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

31
Hotyhogy képe

Minden viszonylagos. Ugyanaz

Minden viszonylagos. Ugyanaz a sodronyzár ami Szingapúrban nevetségesen felesleges védőeszköznek látszik, Budapesten vagy New Yorkban nevetségesen gyönge védőeszköznek látszik.

A helyi kereskedőkre, úgy látszik, nem általános és viszonylagos, hanem helyi normák és elvárások illenek, és a budapestieket így elítéli itt egy igazságszerető biciklis közösség.

De írtam is már, hogy a Velo magazin sem áll elő teljes nyíltsággal az árujuk minőségével kapcsolatban. Mintha ők is sunyik lennének, és nem is a kerékpárosok barátjai, hanem ellenségei, ilyen szempontból.

Hogy lehetséges ez? Szerintem úgy, hogy ami annyira nyilvánvalóan, és feltehetően köztudottan alkalmatlan lezárni egy biciklit Magyarországon, azt nem is gondolják, hogy a vevő szájába kellene rágniuk. Nem is feltételezik, hogy ő annyira hülye, hogy nem tudja mit vesz.

Alább írtam a texasi fegyverboltosról. Ha valaki revolvert akar venni nála, akkor azt ne akarjuk már az ő morális kötelességévé tenni, hogy ő figyelmeztesse a lehetségesen naiv vásárlót, hogy az a hatlövetü kis pisztoly elégtelen lehet a céljára, ott Texasban. A vevőnek kell tudnia a saját célját legjobban, és azt, hogy hol tartózkodik éppen.

__________

Az én titulusaim listája nem groteksz.

32
lujka képe

Azt elfogadnám, hogy a

Azt elfogadnám, hogy a vevőnek önnön érdeke érdeklődni. De hogy az eladónak ne legyen morális felelőssége? Azt nem kifejezetten.

Annyira szerteágazó a világunk, hogy nem tudunk mindenhez érteni vagy mindennek utánanézni. Ha bemegyek a bankba és a nekem legmegfelelőbb hitelt akarom fölvenni, akkor kérdezzenek párat, hogy felmérjék az igényeimet, mutassák be, mit ajánlanak, ismertessék töviről hegyire (árnyoldalak megemlítése mellett az előnyök kiemelése rendben), és aztán a végső döntés persze az enyém.

De ha ő csak azt mondja, hogy legyen ez egy lakáskasszával kombinált, amelyből 8 év után anuitásos lesz, akkor azért bizony morális felelősség terheli.
Akkor is, ha én mondjuk hallottam olyat, hogy vannak államilag támogatott hitelek és ez valami Otthonteremtő, és én bizony olyat szeretnék. Akkor neki meg kell mondania, hogy azt, hölgyem, ne akarja, mert drága, szar és rugalmatlan.

Szerintem a szakértőnek igenis van felelőssége, míg a vásárlóé mindig a végső döntés. Az is igaz, hogy túl gyakran hagyatkozunk szaértőkre és így elszokunk a kritikus gondolkodástól.

Eszembe is jutott gyorsan a választás mint párhuzam.

Az arany középút, az tűnik el folyton a lábunk alól...

- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
Forgass!
*CMS* RABIC

33
ng070 képe

Sziasztok! Mi a

Sziasztok!
Mi a véleményetek lopásvédő (sodrony,lakat,stb.) eszközök ügyében?

Sok olyat láttam mostanában ami sodrony, edzett acél borítással, átm.:22-28mm. Ez jónak tűnik az elvágás ellen.

De mi a helyzet a zárral? Kulcsos vagy számzáras?
A kulcslyuk megrongálásánál..., na mehetek haza gyalog!

Szóval,mit tapasztaltatok?

34
bootes képe

A borított sodrony ötször

A borított sodrony ötször olyan jó, mint a borítás nélküli: 10 másodperc elvágni, nem 2.

Ezt olvasd el.

35
Szab képe

Lakattípusok, amikkel

Lakattípusok, amikkel érdemes foglalkoznod: U lakat, láncos lakat, hajtogatós colstok szerű. Természetesen ezeken belül is van többféle márka, lehet ezekből is gyengét venni, de ami nem ezen három alaptípus valamelyike azzal inkább ne is foglalkozz. (Bár persze nem zárom ki, hogy létezik ezen hármason kívül is jó megoldás, csak én még nem találkoztam vele. Ha úgy érzed ilyet találtál, akkor mindenképp írj, érdekelne.)

Egyébként amíg sodronyban gondolkodsz, addig nem érdemes a zár típusával foglalkoznod. Nem az lesz a leggyengébb láncszem, úgyhogy lényegében teljesen mindegy, hogy milyen kialakítású.

36
Zsurmi képe

Az a borítás nem tud olyan

Az a borítás nem tud olyan erős (=vastag)lenni, hogy ellenálljon egy erővágónak.

-
Zsurmi

37
Biglibansz képe

Az ABUS cég egyik

Az ABUS cég egyik ismertetőjén olvastam, hogy a kerékpár értékének kb. 10%-áért érdemes lakatot venni.
Barátnőmnek van egy 6000Ft-os láncos zárja, nekem egy 16.000Ft-os U-lakatom. Hasonló védettséget nyújt. Az övé több mint 5 kg az egyém kevesebb mint 2 kg. Ez is befolyásolhatja az árat.
Sodronyzár kiegészítőnek jó. Én az elsőkereket és a bukósisakomat szoktam lezárni ilyen könnyen elvágható számzáras, vékony lánccal.

38
szabomikulas képe

However, article author

However, article author Nicholas Persac has made a juicy spelling mistake:

"Dakre Simmons, manager of The Bicycle Shop on Highland Road near campus, said there are two main types of bicycles locks - steal cables and u-locks.”

http://quickrelease.tv/?p=344

39
Hotyhogy képe

:D Akkor a vasuttol ellopott

:D

Akkor a vasuttol ellopott rezkabeleket is acelnak hihetik a tolvajok ebben a nyelvi zavarodasban!

__________

Hotyhogy ?!
Ellenőrizetlen
Dogtor
Politologológus
Jógász-Lyogalkotó
Igazságügyi kórbonctanszagérző
Esztészta
Világatya
Főmesterpolgár

40
dezso képe

Elég lassan esett le. És

Elég lassan esett le. És lehet, hogy nem véletlen az elírás :)

41
mcysh képe

Ez nagyon jó!!! === Ss,

Ez nagyon jó!!!
===
Ss, bagaboo, puhacomb. Igen, engem hagytál le tegnap.

42
feb képe

Azt hiszem inkabb ugy kene

Azt hiszem inkabb ugy kene feltenni a kerdest, hogy hol nem arulnak spiralzarat.

Amugy a kepen nem gerinclakat van?

-------------------
ma is jó idő van tekeréshez

43
Szab képe

Az nem baj, hogy árulnak.

Az nem baj, hogy árulnak. Akinek arra van szüksége, az hagy vehessen.
Az a baj, ha egy tudatlan vásárlónak, aki az eladó szakértelmében bízik, azt mondják, hogy vegyél sodronyt és ha félsz, hogy elvágják, akkor a megoldás a vastagabb sodrony. (Ilyen élményem volt pár éve a hajtás-pajtás boltban, amikor az első U lakatomat szerettem volna megvenni.)

Wilkerrel ilyen szempontból jó tapasztalatom van. Ott voltam, amikor valaki 200+ezer ft-os bringát vett, és az eladó mindenképp valami komolyabb (abus, mert ott az kapható) U lakatot javasolt, a sodronyról pedig lebeszélte. Egyszer egy baromi vastag elvágott sodrony is láttam ott elrettentő példának. Egyébként a baromi vastag sodronyban az a vicces, hogy konkrétan sodrony nincs benne sokkal több, mint egy vékonyban, csupán a műanyagborítás vastagabb, illetve a sodronyszálak közepén is műanyag húzódik, hogy növelje a vastagságot.

44
nrc képe

Mikor lezárót kerestem a

Mikor lezárót kerestem a bringámhoz akkor a következő esetekkel találkoztam:

Az egyik üzletben csak különböző vastagságú sodronyos lezárók voltak acél burkolattal vagy annélkül. Se u-lakat, se lánc. Az eladó szerint a vastagabbak sodronyok illetve a gerinclakatok már elég védelmet adnak. Az egyébként már nem fiatal eladónőn látszott, hogy nem rosszindulatból kínálja ezeket, hanem egész egyszerűen nem tudja, hogy az általa ajánlott lezárókat 1 percen belül lehet elvágni egy kisebb erővágóval is.
A boltban egyébként Bike+ ill. BBB kiegészítőket árultak. Ennek a két márkának nem tudom van-e egyáltalán sodronyon kívűl más tipusú lakatja.
Egyébként ez egy kis bolt, ahol a vevők többsége az olcsó megoldásokat keresi, így ehhez az igényhez igazodva alakítják ki a kínálatukat.

Máshol volt u-lakat (talán lánc is, nem emlékszem), viszont az eladó mégis a gerinclakatot ajánlotta, mert az u-val nehéz lakatolási helyet találni. A gerinclakaton volt biztonsági besorolás ami alapján jól látszott, hogy a gyártó alacsony biztonsági kategóriába sorolta ezt a terméket. Mikor erről kérdeztem az eladót, akkor azt mondta, hogy sokan vettek náluk ilyen lakatot, de még nem halott olyan esetről, hogy levágták volna.
Az u-lakat és a bordás sodronyzár kb. egy árban volt talán a Citadel u volt kicsit a drágább. Abból következően, hogy neki kb. ugyanannyit hozott volna, bármelyiket is választom a kettő közül nem hiszem, hogy aljas anyagi érdeke lett volna lebeszélni az u-lakatról, hanem az információi birtokában a legjobb megoldást próbálta javasolni.

Megint másik üzletben éppen hallottam, hogy az Abus bordás lakatot ajánlotta az eladó, mint tuti megoldást: azaz még sok helyre lehet lakatolni vele és ott is fogja találni a bringát a kedves vevő ahol hagyta.
Tehette ezt akár a legnagyobb jóindulattal, hiszen Abus Steel-O-Flex-ből van még 15-ös biztonsági kategóriába sorolt tipus is.

Tehát úgy látom, hogy az eladók sokszor tényleg nem tudják, hogy mire jó az általuk kínált kerékpárzár.

Másrészt viszont a lakatgyártók által közölt információk alapján sem lehet eldönteni egyértelműen egy zárról annak tényleges biztonsági fokát. Nem is beszélve arról, hogy a legtöbb esetben nem is közöl a gyártó semmilyen információt a biztonságról. Ilyenkor szerintem a felelősség elsősorban a zár gyártóját terheli, miközben te a bringaboltot büntetnéd.

Ez a helyzet így egyértelműen nem jó, viszont a bojkott nem biztos, hogy a leghatásosabb vagy legigazságosabb módja annak jobbá tételére.

Szerintem hasznos lenne egy kampány ami a boltosok felvilágosítását célozná lakat témában.

Öszeállítani egy oldalnyi anyagot, ami néhány mondatban összefoglalja amit a lakatokról és a lakatolásról tudni kell majd eljuttatni ezt a boltokba.

Ez is segíthetne akár, főleg ha civil szervezet is beszállna és a tájékoztatót nagy méretben és feltünő színes-szagos formában gyártatná le, amit így a boltban ki lehetne tenni a lakatot mellé a vásárlók okulására.

45
Vid képe

Azon gondolkozom, hogy

Azon gondolkozom, hogy milyen hatása volna, ha az x-nél nagyobb lélekszámú településeken betiltanánk a sodrony, és gerinclakat forgalmazását.
Ha valakinek valamiért nagyon kéne, elmenne a legközelebbi kis faluba érte, de kizárható lenne, hogy bármelyik boltban butaságból, vagy egyéb okokból ilyet áruljanak.
Mivel így viszont nagyobb mennyiségekben kéne megrendelni a láncokat, u-lakatokat, azoknak meg lemenne az áruk.

Elég rövid időn belül komoly eredményt lehetne elérni.

A másik a nagy figyelmeztető szöveg elhelyezése,(mint a bagón) kötelezően, gyárilag, hogy a termék nem ér semmit.
Ezt mintha más is említette volna.

46
pata képe

Betiltás ne legyen, az

Betiltás ne legyen, az túlzás. A cél az információ terjesztése, nem a paternalizmus.

Általánosságban: kihagynám mindenből az államot. Felvilágosítani, bojkottálni etc az állampolgárok is tudnak, míg ha központosítottan akarjuk megcsinálni, akkor vagy soha nem valósul meg, vagy el lesz rontva.

47
Vid a Névtelen képe

Ártani nem ártana

Ártani nem ártana senkinek. Elég egyszerű lenne megtenni, sokmindent ezen nem lehetne elrontani. Nem kéne hatástanulmány, semmi. Kb mint a petárdáknál, elhatározták, és kész.
A sodrony mindenkinek árt, leszámítva a bringatolvajokat.
És nagyban hozzájárul egy elkövetkezendő bringalopási hullám kialakulásához, ami sokba fog kerülni mindenkinek.
Az állam arra van, hogy gyorsan elintézze azokat a dolgokat amiket így lehet. Van amikor a felülről jövő segítség is nagyon hatékony tud lenni. Van amikor nem, de most ez nem az a helyzet.
A cm már kb 3 éve felivlágosít, és úgylátszik nem tud lépést tartani a szerencsés eredményekkel.
Persze felvilágosítás is kell, de mivel a sodrony, gerinc olcsóbb mint a jobb láncok, mindig lesz aki negrendeli, és megveszi őket.
Remélem a figyelmeztető matrica ellen viszont nincs kifogásod.

48
nrc képe

Betiltani még a

Betiltani még a dohánytermékeket sem tilttották be (még), pedig az bizonyítottan káros az egészségre és nem csak a dohányzó egészségére.

Ezen az alapon elöbb kéne kitiltani a szennyező gépjárműveket a városokból.

Legalábbis minden olyan gépjárművőn ami egészségkárosító anyagokat bocsájt ki a müködése közben szeretnék a dohánytermékeken lévőkhőz hasonló feliratot látni feltünő, nagy méretben.

Véleményem szerint felelőtlenűl viselkedik az a kereskedő aki napjainkban ilyen gépjárművet ad el annélkül, hogy felhívná a vásárlók figyelmét a termék használatának veszélyeire.

Nevezetesen arra, hogy nagyvárosi autóhasználat során a termék hozzájárul az emberek egészségének, életminőségének tönkretételéhez, a városban felnövő gyerekek - sok esetben egy életre szoló - megnyomorításához, valamint évente több ezer ember halálához.

Ha ezt fel kellene tünteni minden károsanyagot kibocsájtó gépjárművőn, akkor lehet, hogy nagyobb lenne a kereslet az alternatív közlekedési eszközök és lehetőségek iránt.

A gyenge minőségű lakatok problémája szerintem nem tartozik abba a súlycsoportba, mint a dohányzás vagy a szennyezett városi levegő.

Te ennek ellenére elképzelhetőnek tartod, hogy az állam keményebb piackorlátozó intézkedésekkel avatkozna be, mint az egészségre ártalmas termékeknél?

49
feb képe

Mig a dohanylobbi es az

Mig a dohanylobbi es az autos lobbi is igen kemenyen probal hatni minden korlatozas ellen, s raadasul maguk az emberek sem szeretnenek lemondani a dohanyzasrol/autozasrol, nem hiszem, hogy a spiralzar gyartok ilyen erdekkepviselettel rendelkeznenek.

Mellesleg tudtad, hogy az autoipar adja kicsiny hazank GPD-jenek ca 20..25%-at?

-------------------
ma is jó idő van tekeréshez

50
szabomikulas képe

De az emberek a

De az emberek a spirálzárról sem akarnak lemondani. Mert könnyű, sokmindenhez lehet vele zárni a biciklit és olcsó. A hátránya meg csak akkor jelentkezik mikor nincs ott a bicikli, ahol hagyták.

51
Vid a Névtelen képe

A spirálzárrról szerntem

A spirálzárrról szerntem 90 %-a lemondana azoknak akik már tudják hogy mennyit ér.
A maradék meg elmehetne máshova megvenni, ha annyira fontos neki.(Kisebb városokba)
Azzal hogy csak nagyvárosokban nem lehetne kapni, azt akdályoznánk csak meg, hogy a tályékozatlanok véletlenül egy ilyenre tegyenek szert.
Egy másik megoldás volna a spirálok, stb adójának megemelése.

Ugyanis sokan nem fognak 5x annyit kiadni valamiért amiről igazán nem tudják hogy miért jobb, mert nem néztek erről szóló videókat.

52
nrc képe

Spirálok adójának

Spirálok adójának emelése.. :-)

A spirálzárakra értékesítése után egyféle adót kell fizetni az ÁFA-t. Ez most is a maximális 20% a sodronylakatok esetében. Gondolom csak ezért nem szeretnéd, hogy új kulcsot vezessenek be. :-)

Azért nem kell a bolhából elefántot csinálni, még akkor sem ha a bolhacsípés igen kellemetlen is lehet.

A probléma az, hogy van egy termék amit a vásárlók egy tekintélyes része megfelelő infórmációk hiányában nem jól használ.

A boltban ahol megvásárolja ezt a terméket sok esetben nem is kap információt a helyes használatról. Legtöbbször azért, mert az eladó sem elég tájékozott, vagy nincs is eladó.

Erre megoldás lehet a boltok tájékoztatása a problémáról és akár információs anyagot is lehet számukra biztosítani a megfelelő lakathasználatról.

A vevők pedig ezentúl a boltban ahol megveszik a kerékpárzárat az eladótól korrekt eligazítást kaphatnak, illetve a lakatok mellé elhelyezett információs nyomtatványból tájékozódhatnak.

53
nrc képe

Az autós- és a

Az autós- és a dohánylobbi tényleg erős, de egy termék forgalmazását csak igen nyomós érvek alapján lehet korlátozni. Ehhez nem kell külön érdekképviselet, ez a szabad piac törvénye.

A gépjárműhasználattal kapcsolatban a fő probléma a nagyon komoly közvetlen egészségkárosító hatás, ami szerintem semmilyen körülmények között nem lenne megengedhető, függetlenűl a GDP-ból való részesedés arányától.

Egyébként az autógyáraknak nem kell bezárniuk, mindössze városi használatra alkalmas járműveket (is) kell gyártaniuk. Nem lehet károsanyag kibocsájtás, kicsi önsúlyra és méretre van szükség. Ez a minimum követelmény egy városi járműtől szerintem.

Mindez már a tömeggyártás eszközeivel is megoldott. Vannak ilyen járművek kereskedelmi forgalomban most is, motorizált éppúgy, mint emberi erővel hajtott. Ilyen pl. a kerékpár is.

54
Hotyhogy képe

"A gyenge minőségű

"A gyenge minőségű lakatok problémája szerintem nem tartozik abba a súlycsoportba, mint a dohányzás vagy a szennyezett városi levegő."

Így igaz. Rengeteg, csaló szándékból megtévesztő fogyasztói áru kerül forgalomba, melyeknek gyakran károsan silány minősége leplezett.

A sodronyzár minősége nem leplezett, hanem ott van előttünk, feketén-fehéren láthatón.

Ha a hajómhoz veszek egy hajókötelet vagy egy horgonyt, akkor én nem akarom hogy a kereskedő mondja meg nekem egy ráerőltetett morális kötelességből, hogy a kötél vagy horgony túl kicsi, és a hajóm elszabadulhat a viharban.

Ha ez köztudomásu, hogy Budapesten például tombol a kerékpár tolvajlás és pillanatok alatt nyisszentenek el egyszerübb lakatokat, akkor elég kellene legyen annyi tudomás az ott biciklizőknek.

A kis falukban biciklizők, akiket nem érint ez a bűnhullám, pedig megkaphassák, és vidáman használhassák az ő számjegy-beállításos, nekik nagyon is alkalmas zárjaikat.

__________

Hotyhogy ?!
Ellenőrizetlen
Dogtor
Politologológus
Jógász-Lyogalkotó
Igazságügyi kórbonctanszagérző
Esztészta
Világatya
Főmesterpolgár

55
phorvath képe

Szerintem épp a

Szerintem épp a bringaboltokban kellene terjeszteni az információt, hogy milyen lakat biztonságos és melyik nem. Nekik is érdekük, hogy a 2000 forintos sodrony helyett egy 8000-es U-lakatra beszéljék rá a vevőt. Legalábbis, ha hosszú távra terveznek, és a céljuk az elégedett vevő. Nem hiszem, hogy hosszú távon jó stratégia lenne szándékosan arra játszani, hogy ellopják a kedves vevő biciklijét.

Másrészt a sodrony- és gerinclakat nem önmagában rossz. Nagyon sok helyen az is elég. Én Amerikában számzáras sodronnyal zártam a biciklimet, a Szentendrei szigeten a Szigetmonostori révnél lezáratlan biciklik is vannak rendszeresen és nem lopják őket. Ausztriában a kempingekben elég nevetséges volt, hogy U-lakattal zártam a bicikliket, mert a lezáratlanokat sem lopták el.

Másrészt pl. New York City-be legalább U-lakat + vastag lánc dukál, mert ott rendszeresen flexelik még az U-lakatokat is. Szerencsére Pesten itt még nem tartunk...

Az sem mindegy, hogy hol zárod a biciklidet, mert pl. a KFKI fegyveres biztonsági őrséggel védett telephelyén a számzáras sodrony is tökéletesen elég, de pl. egy közös lakótelepi tárolóban a Kryptonite New York U-lakat + vastag lánc alá nem adnám.

phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

56
mcysh képe

Szerintem ez lenne a

Szerintem ez lenne a megoldás:
1. Készíteni néhány száz A4-es vagy A3-as plakátot a spirál- és a gerinclakatok veszélyeiről;
2. bemenni vele minden kerékárboltba és -szervízbe, és megkérdezni, hogy hajlandóak-e kitenni;
3. csak azokat a helyeket bojkottálni, ahol nem voltak hajlandók kitenni.

Én bármelyik lépésben szívesen részt veszek, bár nincs túl sok gyakorlatom az ilyesmiben.

Ui.: Én kezetben gerinclakattal zártam. Pár hét után találtam a lezárt biciklimen egy figyelmeztetést; gondolom, ez az a kampány, amiről a fentebbi kommentekben szó volt. Másnap vettem egy u-lakatot (olcsó Citadel). Egy héten belül ellopták az egyik kollégám gerinclakattal lezárt biciklijét. Ezúton köszönet.

===
Ss, bagaboo, puhacomb. Igen, engem hagytál le tegnap.

57
mcysh képe

Persze ha volt már ilyen

Persze ha volt már ilyen üzletekben plakátolós akció, akkor sztornó.

===
Ss, bagaboo, puhacomb. Igen, engem hagytál le tegnap.

58
pata képe

Azt hiszem ez egy nagyon jó

Azt hiszem ez egy nagyon jó ötlet.

Ambivalens vagyok azzal kapcsolatban, hogy a bicajboltok tudják, hogy a sodrony nem való városba de árulják, mert nekik tökmindegy, vagy pedig nem tudják, és ezért árulják. Az általad vázolt megoldás legalább a lehetőséget megadná az utóbbi csoportnak, hogy helyesen cselekedjen ezentúl.

Ki tud szép, szívhez szóló, figyelemfelkeltő és tömör szórólapot csinálni? Nem kell rá részletes indoklás, csak azt valahogy frappánsan megfogalmazni, hogy sodrony-, gerinclakat könnyen vágható, lánc, U-lakat pedig védi a bicajt. Most nem jut eszembe semmi frappáns.

59
Vid a Névtelen képe

Ez sem rossz ötlet, de csak

Ez sem rossz ötlet, de csak akkor ér valamit, ha a lakatok közelébe van téve. Mert legalábbis én nem szoktam minden plakátot átolvasni, ami csak úgy ki van lógatva valahová az üzletben.

60
Hotyhogy képe

Minta ami használható,

Minta ami használható, elvethető, átalakítható, ahogy csak tetszik.

TÁJÉKOZTATÓ

Kérünk, hogy új kerékpár-zárad típusának megválasztásakor nagyon óvatosan vedd figyelembe a következő, biztos tapasztalatokat:

Sodrony-, gerinc-, spirál- és kis szemü lánczárak általában minden esetben, és sokszor másodpercek alatt átvághatók kézi erővágókkal, melyekkel kerékpár tolvajlásra szakosodott bűnözők portyáznak.

U-lakatok és nagy méretü láncok legtöbb esetben ellenállnak ilyen féle próbálkozásnak, és ezeknek alkalmazásával sokszorosan jobban bízhatsz majd kerékpárodnak tolvajoktól való megőrzésében.

Ne hibázz! A viszonylag drágább kereskedelmi árért sokszorosan nagyobb nyugalmat nyerhetsz, és sokszorosan nagyobb biztonsággal védheted meg értékes tulajdonodat, a kerékpárodat.

Kerékpárosok önkéntes fogyasztó védelmi közössége, szövetségben a CM-mel

__________

Hotyhogy ?!
Ellenőrizetlen
Dogtor
Politologológus
Jógász-Lyogalkotó
Igazságügyi kórbonctanszagérző
Esztészta
Világatya
Főmesterpolgár

61
d képe

"Mi nem ajánljuk a

"Mi nem ajánljuk a sodronyzárat!" matricát kéne készíteni, és a boltok kiragaszthatnák oda, ahova pl a bankkártya elfogadást szokták, a bejáratra. Ezt kiadhatná és ellenőrizhetné mondjuk az MK. (Persze akkor már biztos lenne kint tájékoztató is.)

1. Ha a bolt nem hajlandó kirakni, akkor tudjuk, mire számítsunk, és mindenki belátása szerint jár el (pl. bojkott, akiben van hajlam).

2. Ha a bolt ezt vállalja, kirakja, akkor pedig rendszeresen ellenőrizni lehet őket (próbavásárlás, tájékozódás), hogy ez így is maradjon.

Ez nem azt jelenti, hogy ne adnának el sodronyt, ha valakinek az kell, hanem hogy tisztességesen felvilágosítják az embereket, mennyit is ér. Ez erkölcsi minimum, a tájékoztatást, ha szükséges, a közösség megadhatja, utána döntésük kérdése a dolog.

A szlogen és a matrica különben lehetne ennél általánosabb is. Mondjuk CM (vagy akárkik) által ajánlott bolt, precizen lefektetett kritériumokkal, rendszeres ellenőrzésekkel. A dolog marketingértéke szerintem igen nagy lenne, hiszen sok mindenki ide jön tájákozódni, boltot keresni is.

62
aron képe

csonáltunk ilyen plakátot

csonáltunk ilyen plakátot anno, dobj egy mélt priváton, és átküldöm! hajrá arcok! annak idején a luongo pl. kitette. ők sodronyról lebeszélősök, meg mindig segítettek a kisfilmekhez is lakat témában

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

63
noe d. képe

valós probléma: velem

valós probléma:
velem történt pár hónapja, hogy a Kármán Imre utcai Nella boltban (ami pedig egy jó bolt hírében áll), vásároltunk egy százezer forintos biciklit. Kértünk hozzá egy lakatot, amire az eladó kirakta a pultra a spirálzárat, hogy ezt ajánlja. Na akkor kicsit fel ment bennem a pumpa - az az ember nagyon jól tudta, h nem jó semmire ez a lakat, sztem is direkt arra játszott, hogy vegyunk még ott biciklit máskor is - amúgy el sem tudom képzelni, mi lehetett az oka.

amugy betiltani nem lehet, de egy egységes akreditációt lehet csinálni, mint ami a bukósisakoknál van. mondjuk hogy egy tanusító matricát feltehetnek azokra a termékekre, amik lopásbiztosak. akár az MK is akkreditálhatna lakatokat, ehhez persze be kell szervezni a gyártókat, meg kampányolni a boltokban.

64
Szab képe

de egy egységes

de egy egységes akreditációt lehet csinálni, mint ami a bukósisakoknál van. mondjuk hogy egy tanusító matricát feltehetnek azokra a termékekre, amik lopásbiztosak.

Már létezik ilyen, sőt nem is egy. Az én Kryptonite New York láncomon pl. rajta van a matrica, hogy Sold Secure Gold. De az Abus termék leírásokban is fel szokták tüntetni, hogy melyik teszten milyen minősítést ért el.

65
aron képe

az uj 7. kerületi

az uj 7. kerületi biciklitárolókra mk ajánlású szövegek kerültek fel, pl. a lakatolásról is.
meg terv, hogy legyen minden eladott biciklihez tájékoztató füzet is, de az nem tudom mikor lesz, mindenesetre mk támogatott már lakatkampányt

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

66
Zsurmi képe

Van egy Abus Centuro 860

Van egy Abus Centuro 860 gerinclakatom. Már nem használom, mert szétcsúszott a zárrésznél.

Bemutatóra (=szétvágásra) felajánlom, valami normális minőségű videóhoz elviszem (és megnézném). A Bordomat vágásra nem ajánlom fel. ;-)

zsurmi kukac freemail pötty hu.

-
Zsurmi

67
Hotyhogy képe

Együtt érzek mindenkivel,

Együtt érzek mindenkivel, aki tapasztalatlanságából könnyen levágható kerékpárzárat vásárolt, és a kerékpárját ezért könnyen lopták el tőle tolvajok.

A közösség intő szava gyakran elhangzott már, és írományok sokasága figyelmeztetett mindenkit a sodronyzár, meg hasonló, egyszerü és olcsóbb zárak elégtelenségéről Budapesten, vagy általában Magyarországon.

Az ilyen zárak sajnos több nyugati országban is elégtelenek egy viszonylagos és pontosan nehezen meghatározható elváráshoz, mellyel a lopást megakadályozni, késleltetni vagy hátráltatni kívánnák a kerékpár tulajdonosok.

Mégis, én azt látom abban a néhány nem magyarországi kerékpár üzletben amiben megfordulok, hogy a lakatok széles skálája áll ott kínálatban, a minőségüket és értéküket a célhoz nagyjából megbízhatóan tükröző, velük egyező ár-skálával.

Azért hiszem megbízhatóan érték tükrözőnek az árakat, mert a szabad kereskedelem törvényei szerint, nagyjából a kereslet szabályozza azt. Tehát, ahol silányabb vagy alkalmatlan árukat nem nagyon keresnek a felvilágosult vásárlók, akkor a kereskedők egyre kevesebbért ajánlják azokat, amíg egy egyensúly be nem áll.

A felvilágosult vásárlók igen jól teszik, ha társaikat is felvilágosítják. Mégsem szükséges harcviseléssel állniuk a kereskedőkkel szemben.

Ám ha valóban becstelen sok kereskedő célja, és valóban félrevezető és hamis sok egyedüknek a taktikája abban, hogy elhitessék, a termék jó a kívánt célra, akkor nekem csakis azokkal az egyénekkel gyűlne meg a bajom, és nem a többi ártatlannal.

Ezért látom a minden bicaj-zár kereskedőre kiterjedő általános bojkott mozgalmát túlzónak.

Nagy baj lehet a társadalomban, ha valóban minden bicaj kereskedésben hazug tanácsot adnak, és bíztatják a vevőt, hogy vegyen meg egy neki helyi használatra alkalmatlan kerékpár zárat, a helyi bűnözés magas fokának ismeretében. Valóban ekkora lenne a baj?

A frivol utolsó bekezdés:

Jövő, valamikor 2030, Texas

A fegyverboltban:

"Egy revolvert szeretnék vásárolni."

"Megőrült, jóember? Nem tud a bojkottról? A Húsz Éves Nagy Világbojkott kiszorította már ezt a terméket. Ez az erkölcsösségre kényzserítő bojkott végig söpört a Földön, és ma már nem adhatunk el kis kézifegyvereket. Sokáig meg kellett magyaráznunk a vevőknek, hogy ezek nem jók semmire. Nem állítják meg a támadót. Ember! Vegyen páncélöklöt! Tankot! Gépágyút!"

__________

Hotyhogy ?!
Ellenőrizetlen
Dogtor
Politologológus
Jógász-Lyogalkotó
Igazságügyi kórbonctanszagérző
Esztészta
Világatya
Főmesterpolgár

68
noe d. képe

spirál zárak

spirál zárak védelmében:

én épp a drágábbik, MTB bringámhoz használok spirál zárat, ugyanis azt konnyu magammal vinnem montizáshoz. a koncepcijo meg az, hogy azt nem hagyom ott sehol, viszont ha nem karnyújtásnyira magam mellett állítom le (hanem csak látótávolságban), akkor is lezárom, h ne lehessen felpattanni rá és elbringázni matatás nélkül.

69
nrc képe

Igen a sodronyzár erre

Igen a sodronyzár erre való. Te ezt tudod és ennek megfelelően használod. Ez így rendben is van.

A probléma az, hogy sok ember nem tudja, hogy mire nem jó a sodronyos zár, ezért arra bízza a kerékpárját akkor is, ha az nincs látotávolságon belül.

Ráadásul vásárláskor általában nem is kap megfelelő tájékoztatást.

Na erre a problémára keressük itt a megoldást.

Az lenne a jó ha mindenki csak olyan célra használná a spirálzárat amire való és komolyabb zárat vásárolna, ha a kerékpárját látotávolságon kívűl is szeretné biztonságban tudni.

70
Hotyhogy képe

Ez jó dolog, hogyha nem egy

Ez jó dolog, hogyha nem egy általános bojkottban találtuk meg a megoldást.

A szó járjon csak körbe, és mindenki legyen jól tájékozott. Ennyi meg kellene feleljen a célhoz.

A termék leírások és részrehajlás nélküli termék javaslatok tengerében, a könnyü referenciával kezük ügyében az Interneten, hogy történhet az meg, hogy nem a megfelelő zárat veszik egyesek?

Az ég szerelmére, ha rétest akarunk, akkor rétes lisztet vegyünk, ne simát! Ennyi az egész.

Biztos lakat kell? Akkor erős legyen az a lakat. Drágább az erős lakat, mint a gyönge? Igen, drágább. Meg kell tehát azt fizetni, és kész. Nem nyafogni, hogy a boltos bácsi vezessen minket, a kezünket fogva.

__________

Hotyhogy ?!
Ellenőrizetlen
Dogtor
Politologológus
Jógász-Lyogalkotó
Igazságügyi kórbonctanszagérző
Esztészta
Világatya
Főmesterpolgár

71
p_a képe

A bojkott tényleg túlzás,

A bojkott tényleg túlzás, esetleg meg lehetne fordítani a dolgot.

Bojkott helyett felmérve a kereskedők hozzáállását, matricával ellátni a rendes tájékoztatást nyújtó boltokat.

Ezt mérni lehetne próbavásárlással, pontosabban érdeklődéssel, akár egy rövid teszttel, hogy a kereskedő rendelkezik-e a megfelelő ismeretekkel.

Ha minden okés, akkor kap plakátot, szóróanyagot, matricát a kirakatba, stb.

Persze kellene egy szervezet is (pl. MK), ami nevét adja a dologhoz.

Illetve rengeteg pénz reklámra, mert aki eddig sem tudott semmit erről, az ezután sem fogja tudni, így hiába vannak megjelölve a megbízható boltok, nem tudhatják, hogy figyelni kell rá.

Így ez sem túl jó megoldás.

72
nrc képe

Én továbbra is azt mondom,

Én továbbra is azt mondom, hogy a boltok informálása és egységes tájékoztató anyaggal való ellátása egy elég hatékony megoldás lehetne a problémára.

A boltosok figyelmét fel kell hívni arra, hogy létezik egy olyan probléma, hogy az emberek nem megfelelő célra használják a sodronylakatot, jelentősen megkönnyítve ezzel a kerékpártolvajok dolgát.

Az egységes tájékoztató anyag - ami mondjuk az MK neve alatt készülhetne el - pedig azért jó, mert ha ezt a vevőnek megmutatják akkor talán az könyebben elhiszi, hogy az eladó nem a nagyobb bevétel reményében akarja rábeszélni egy drágább lakat megvásárlására.

73
d képe

bocs, idáig nem jutottam

bocs, idáig nem jutottam már el az olvasásban, az én ötletem is hasonló :)

74
pata képe

Sokan felvetették, hogy nem

Sokan felvetették, hogy nem "igazságos" bojkottálni egy bicikliboltot azért, mert vacakot sóz a vevőkre.

Másképpen gondolkozunk erről a kérdésről. Célom nem elsősorban valami absztrakt "igazság" tétele, a gonoszak megbüntetése és a jók buksijának megsimogatása - önmagában ezek sem rossz célok, de másodlagosak.

Az elsődleges az, hogy megfelelő ösztönzők szülessenek azirányban, hogy mindenhol minimális felvilágosítást kapjon a vevő, mielőtt lakatot venne. Ebből a szempontból huszadrangú, ki miért árul sodronyt: nem tudja, hogy rossz (ezt nehezen hiszem el, de lehetséges), üzleti érdeke (tőle vesznek új bicajt), vagy nem érdekli a kérdés. Mindhárom esetben az a lényeg, hogy cselekedjen másként, akármilyen okból is árult eddig sodronyt.

A felvilágosító kampány csak az első csoportot (tudatlanok) éri el a boltok közül, azzal nem tud mit kezdeni, ha valaki azért árul sodronyt hogy tőle vegyenek új bicót, vagy azért, mert nem érdekli az egész.

75
nrc képe

"Az elsődleges az, hogy

"Az elsődleges az, hogy megfelelő ösztönzők szülessenek azirányban, hogy mindenhol minimális felvilágosítást kapjon a vevő, mielőtt lakatot venne."

Erre szerintem hatékonyabb lenne a boltokba eljutatott tájékoztató anyag.

Ettől persze lehet itt gyűjteni azoknak a boltoknak a listáját, akik valamilyen okból sodronyzárat vagy bordás zárat ajánlottak egy olyan kerékpár lezárására, amit késöbb elloptak.

Lehet ösztönző a kerékpárbolt számára egy ilyen listára felkerülés, de csak ha tud róla, hogy felkerült. Tehát a bolt tájékoztatása nem igazán kerülhető ki, valamilyen úton el kell jutnia hozzá az információnak.

Viszont nem ártana azért feltételezni, hogy az eladó akár jóhiszeműen is cselekedhetett. Márpedig tévedni emberi dolog.

Ráadásul mi van akkor, ha az egyik eladó ajánlotta a sodronyt, de van másik három aki rendesen tájékoztatta volna a vevőt?

Az is lehet, hogy a boltos hibázott, de azóta tájékozódott a témában és már nem javasol olyan célra sodronyzárat amire nem való, vagy beszerzi az eddig nála nem kapható megbizható lakattípusokat.
Ilyenkor itt az is fel lesz tüntetve, hogy már ok. ebből a szempontból az üzlet?

Szóval szerintem is jó ötlet gyűjteni azokat a helyeket, ahol kétely merül fel a szakértelemmel vagy a jószándékkal kapcsolatban a lakatvásárlás során.

Viszont én ezt a listát inkább arra használnám, hogy ezeket a boltokat mielöbb megkeresve tájékoztatni lehetne az ott dolgozókat a vevők korrekt informálásának fontosságáról a lakatolás témakörében.


"A felvilágosító kampány csak az első csoportot (tudatlanok) éri el a boltok közül, azzal nem tud mit kezdeni, ha valaki azért árul sodronyt hogy tőle vegyenek új bicót, vagy azért, mert nem érdekli az egész."

A felvilágosító kampány hatására, minden bringabolt tudna arról, hogy ez a téma kiemelt figyelmet kap. Főleg ha valamilyen szervezet pl. az MK tájékoztatja őket.

Így nem csak a tudatlanoknál várható javulás, hanem a simlisek is elgondolkodnának, hogy így reflektorfényben is megéri-e csinálni. Ha pedig a tájékoztatás ellenére sem hajlandóak változtatni, na akkor jöhet a bojkott.

Egyébként ha valakinek ellopják a bringáját, amit azzal a sodronnyal védett, amit a boltos ajánlott, miért menne ugyanoda új kerékpárt vásárolni?

Szerintem többen vannak azok akik inkább pont ezért veszik máshol a következő bringájukat, hiszen az eladó - ha tényleg látotávolságon kívűli lezárásra ajénlotta a sodronyt - feltételezhetően vagy tájékozatlan vagy esetleg rosszindulatú volt.

76
Hotyhogy képe

Az MK vagy CM, vagy más

Az MK vagy CM, vagy más idevágó él-szervezet akár javallhatja is egy közzétett listán a jó boltokat.

A "Megelégedés-", vagy "Tetszés Pecsétes Oklevelét" is odaadományozhatja a legjobbaknak, amit azok a kirakatba tehetnek, hogy bizalmat adjanak a vásárlókank.

Azok meg inkább oda fognak betérni, mint máshová.

__________

Hotyhogy ?!
Ellenőrizetlen
Dogtor
Politologológus
Jógász-Lyogalkotó
Igazságügyi kórbonctanszagérző
Esztészta
Világatya
Főmesterpolgár

77
Hotyhogy képe

Bizonyos az, hogy igaz és

Bizonyos az, hogy igaz és jó a célod.

Ma beugrottam egy bicaj kellék- és alkatrész boltba, körülnézni a bicaj zárak, lakatok világában.

Ez, a fajtáját tekintve közönséges külső londoni üzlet nem képviselt sem provincionális, szegényesebb ellátottságu üzleteket, sem hozzá hasonló magyar üzleteket.

Azonban míg egyedi áru márkái többé-kevésbbé eltérhetnek, a választék minősége valószínüleg hasonló volt a magyar boltokéhoz.

Korábbi, általános vagyonvédelmi vásárlásaim során elég sokszor vizsgáltam meg lakatokat, és emlékszem, hogy a legtöbb csomagoláson, kiszerelésen, a gyártó világosan tájékoztatott a lakat biztonsági fokozatáról.

Ilyen megjelölés gyakran egyszerü képi eszköz, például öt kis lakat egy sorban, melyek közül az első kettő fekete, míg a többi halványszürke.

Ezzel a kettő az ötből pontozással a gyártó egy viszonylag gyönge és könnyen áthágható terméket vall be, és fészerre, kamrára ajánlja azt becsületesen.

Más gyártók hasonló és teljesen becsületes fokozat jelölésekkel élnek, és a vásárló nem lehet félrevezetve, már eleve a gyártó szintjétől kezdve a kereskedelmi láncban.

A magasabb biztonságu zárakhoz biztosítói garanciát is ajánlanak a legjobb márkák gyártói.

A boltban ugyanilyen biztonsági fokozat megjelölési rendszert láttam alkalmazva több biciklizár márkán is.

Kérdésemre az eladó azt jelezte, hogy ő bescületesen ajánlaná a vevőnek a legjobb árut. Szót váltottunk a becsapódásról, és megegyeztünk, hogy a vevő láthatja, hogy miből választhat és ő tudhatja, hogy mit akar.

Az ismert közhelyben is megegyeztünk: azt kapod, amiért fizetsz. Magyarul, olcsó húsnak híg a leve, és ha az olcsót választod a drágábbik helyett, azt általában megbánod később.

A budapesti krízis helyzet egyik tényezőjét gyanítom, hogy értem. Budapest zömében fiatal kerékpáros társadalmának nagy része jövedelem nélküli diák, vagy viszonylag szűkösebb jövedelmű pályakezdő, vagy fiatal, gyermekes szülő, stb. lehet.

Ilyen féle anyagi helyzetben nehéz lehet az életbölcsesség szigoru szabálya szerint élni, hogy inkább fizessünk egy nagy árat egy tartós dologért, mint kicsit. Hát még ha az a tartós dolog egy befektetés a vagyonvédelmünkbe, hosszu távon!

A felvilágosítás szerintem teljesen jó és hasznos, továbbá a kereskedők jóakaratát és együttműködését is érdemes kérni, és űzni őket, de inkább hadviselés nélkül.

A harmadik front pedig a gyártók megnyerése lenne arra, hogy ők jelöljék meg elsősorban az ajánlott alkalmazást és a becsületesen megállapított biztonsági fokozatot a kerékpár zár termékeiken.

__________

Hotyhogy ?!
Ellenőrizetlen
Dogtor
Politologológus
Jógász-Lyogalkotó
Igazságügyi kórbonctanszagérző
Esztészta
Világatya
Főmesterpolgár

78
Perillustris képe

Okosodjunk!

79
Franci képe

Na igen, nem ennyire durva

Na igen, nem ennyire durva dolgot,de hasonlo történetet láttam londoni bringaboltban:
-csajszi vett egy bicot,és az eladok eladtak neki egy Abus u-lakatot hozzá.Mondom ez oké is,de mint ismeretes Londonban ha a kereket,és a nyerget nem zárod le akkor lekopasztják a bicorol azt ami mozdithato.(ami mo.-n azért annyira nem jellemzö)
Én akkor még eléggé törtem az angolt,és persze csak szerelö voltam, de mégis sikerült meggyözni a vevöt,és vett még egy Kryptonite vastag kábelt(a kerekekhez) és még egy vékonyabbat a nyereghez: http://www.kryptonitelock.com/images/products/210719.jpg

Tisztára sikerélményem volt:)
Megköszönte a jotanácsokat,azt fizetett és távozott.

80
Vid képe

Jó volna ha eddig a

Jó volna ha eddig a lekopasztásos rendszerig mi nem jutnánk el. Bár látok rá esélyt.
Tetszik a felvilágosítósdi is, de talán a legjobb tényleg minden boltba egy nagyon jó helyre kitett plakát. Amit ha nem engednek, akkor mondjuk feketelista.
Azt ugyanis tényleg nehéz elenőrizni, hogy melyik eladó mikor mit mond.
MEg azért én megpróbálnék lobbizni, hogy a sodronyok csomagolásán is kötelezően legyen valami figyelemfelhívás, hogy kb hány másodperc elvágni.

81
phorvath képe

Ne várd, hogy a gyártók

Ne várd, hogy a gyártók majd azt írják a termékükre, hogy az milyen vacak. Akkor az emberek inkább megveszik a Tesco-ból vagy a piacról az ugyanolyan vacakot, amin nincs figyelmeztetés.

Szerintem a komoly gyártók (Citadel, Abus, Kryptonite biztosan) elég rendes skálát mellékelnek a lakatokhoz, amin fel van tüntetve, hogy hova ajánlják őket. Egyedül a gerinclakatokat értékelik túl valamiért.

Egyébként meg a spirálzár nem önmagában vacak, hanem nagyvárosba nem alkalmas. Egy falusi kocsma előtt valószínűleg lezárni sem kell a biciklit, mert ki akarná ellopni a szomszéd biciklijét???

phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

82
Hotyhogy képe

Kíváncsi lennék, hogy van

Kíváncsi lennék, hogy van e egyáltalán kerékpáros magazin vagy folyóirat Magyarországon.

Ha lenne egy vagy kettő ilyen főbb kiadvány az újságárusoknál, annak is elégségesnek kellene lennie a felvilágosításhoz, ide tartozó cikkeikkel.

Lehetséges hogy egyetlen ilyen magyar magazin sincs, nem még hogy egy fél tucat?

__________

Hotyhogy ?!
Ellenőrizetlen
Dogtor
Politologológus
Jógász-Lyogalkotó
Igazságügyi kórbonctanszagérző
Esztészta
Világatya
Főmesterpolgár

83
atomboy képe

CM elott a millin ingyen

CM elott a millin ingyen lehetett elvinni Bikemag szamokat. Eleg frissek voltak.

atomboy

84
mcysh képe

Én kettőt ismerek: 1.

Én kettőt ismerek:
1. Bikemag
2. Velo (egykori Bringa Magazin)

Mindkettő van nyomtatásban is. Egy barátomtól kapom őket kölcsön rendszeresen. Különösen tetszett Buppa cikksorozata tetszett a városi kerékpározásról.

===
Ss, bagaboo, puhacomb. Igen, engem hagytál le tegnap.

85
Hotyhogy képe

Köszönöm, és neked is,

Köszönöm, és neked is, atomboy.

No, egyből keresgéltem, és a Velo egyetlen zárat közöl jelenleg. Az Axa Ferrox számzáras lakatot, 3300 Forintért.

http://velo.hu/index.php?modul=termek&kod=6183&mkod=130&ev=2&kezd=0

Olyan esetekben ajánlják használatát, amikor "túl sok időre nem hagyjuk magára kerékpárunkat."

A felvilágosítás és nyitottság szellemében szerintem máris kérni lehetne a Velo magazint, hogy pontosan mondja meg, mennyi is az a "túl sok idő"

Egy óra, vagy tíz perc? Vagy már egy perc is túl sok?

Tudomásul vettem, hogy a tolvajok egy nyisszentéssel, vagyis másodpercek alatt levághatják ezt. Azt hiszem, hogy egy perc is túl sok lehet, de a Velo nem szól pontosan vagy nyíltan erről.

Ha igazságot szeretnénk, akkor ne csak bolti kereskedőkre, hanem fő nemzeti szakfolyóiratokra is irányítsuk az igazságkereső fényszórónkat.

Ezek cenzúrázhatnák az Internetes kereskedők náluk elhelyezett termék leírásait, és pontos leírást adhatnának a saját árusításu termékekről is.

__________

Hotyhogy ?!
Ellenőrizetlen
Dogtor
Politologológus
Jógász-Lyogalkotó
Igazságügyi kórbonctanszagérző
Esztészta
Világatya
Főmesterpolgár

86
gyorkos képe

Ajánlják is meg nem is.

Ajánlják is meg nem is. Amolyan a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad eset. Igazi mai kereskedő hozzáállás. :-(
--
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330 (Fővárosi Közterület-felügyelet)

Elveszett, megrongálódott közúti jelzőtáblák és a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülékek meghibásodásának bejelentése: 06 1 210 05 73

87
Vid képe

A bagósdobozra sem

A bagósdobozra sem önszántukból írogatnak a gyártók jópofa "reklámszövegeket".
Egyébként elég lenne az importőrnek ráírni. Így enm menekülnének az osánosok sem.

88
Ügyvédúr képe

Üdv! Én olyan gazdag

Üdv!
Én olyan gazdag vagyok kogy megengedhetem magamnak hogy 10000Ft körüli használt bringával járjak, amit persze nem a piacon vettem bizonytalan forrásból, hanem németből lett behozva és előszervizelés nélkül vidéken vettem, tökéletesem megy.
Egy ilyen bringára tegyek 25000Ft-os lakatot hogy ne vigyék el?
Eddig 2 Bringámtól fosztottak meg lépcsőházból! Sodrony+lánc is levágva A harmadik annyira ócska hogy nem kelett nekik pedig ott volt egy kutyalánccal kikötve amit a lakótársam kézzel kibontott. Vagy lehet hogy a német keréklakat riasztotta el a tolvajokat? azt ha nem tudja elvágni (kissebb erővágó kevés hozzá) a hátsó kerék nélkül is csak nehezen tudja elvinni.
Én azt nem értem hova lessz az a sok lopott bringa???

89
pata képe

Egy ilyen bringára tegyek

Egy ilyen bringára tegyek 25000Ft-os lakatot hogy ne vigyék el?

Ha kicsit olvasgatnál itt a fórumokon, akkor tudnád, hogy 10e alatt lehet jó lakatot kapni (pl Abus Sinus).

90
phorvath képe

A legolcsóbb Citadel

A legolcsóbb Citadel U-lakat 3500 Ft, az is ezerszer biztonságosabb, mint akármilyen spirál. 25 ezerért már megkapod a Kryptonite New York U-lakatot, amit a legbiztonságosabb kerékpárlakatnak tartanak. Előbb vágják el a villanyoszlopot, mint azt...

phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

91
atomboy képe

Egy verbeli bringasnak

Egy verbeli bringasnak annyira a szivere no a kecskeje, hogy semmi penzert nem valik meg. Tehat nagyon gondoskodik a biztonsagarol.

atomboy

92
Nuvanda képe

Tényleg kéne vmit tenni,

Tényleg kéne vmit tenni, hogy a boltokban korrekt felvilágosítást kapjon a tapasztalatlan vevő. Mert:

Tegnap beugrottam a közelemben lévő bicajboltba (ahol apróságokat veszek és szereltetek), egy nő akart lakatot venni épp, az asztalon csak gerinclakatok voltak kitéve. Nem bírtam ki és beleszóltam. Korrekt felvilágosítást adtam a lophatóságról, ajánlva az itteni topikokat. Utánna az eladó négyszemközt jól leszúrt, hogy miért szólok bele az ő üzletébe, meg ez meg az...

ui: az eladónak persze az sem tetszett, mikor a szerinte 20ezres lakatra meggondolatlanul rámondtam, nemrég 13ezerért vettem a neten :-)

93
pata képe

bolt neve? pont az ilyen

bolt neve?

pont az ilyen helyzetek miatt gondolom, hogy néhány bolt nem csak tudatlanságból (amit talán még el lehet nézni) árul sodronyt, hanem kifejezetten hanyagok és rosszindulatúak.

94
Nuvanda képe

Árulnak U-lakatot is. Csak

Árulnak U-lakatot is. Csak az eladó túl drágának itélte, meg hogy nem tudná felszerelni, stb. Egységes fellépés kéne (pl kirakandó felvilágosító tábla), mert így egyenlőtlenül büntetünk, ha kipécézünk egy boltot/eladót.

Azokat a vásárlókat kéne elérni, akik egyáltalán nem értenek hozzá, de csak a boltokba járnak.

95
Györgyi képe

nem tudom vki irta e már, a

nem tudom vki irta e már, a budaörsi dekatlonban van ilyen ismertető kirakva : lakatyok

.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!

96
bonnie képe

elbeszélgetnék annak a

elbeszélgetnék annak a fejével, aki a lénc+lakatot a "golyós" (aka gerinc) zár alá helyzi a biztonsági rangsorban.
bonnie

97
pata képe

Nekem is fájt.

Nekem is fájt.

98
nrc képe

Náluk ezt a lánc + lakatot

Náluk ezt a lánc + lakatot láttam csak:
Decathlon Trelock MS200

Hogy elég ronda a lakat rajta az egy dolog, de még a gyártó szerint megadott biztonsági szintje is minimális.

Weboldalukon ugyan 5/10-et írnak a védelmi szintre, a valóság az, hogy a láncon 2/6 szerepel:
Trelock MS200 gyári adatai

Ha ezt átszámítjuk 10-es skálára, akkor inkább 3/10 jönne ki.

Így már elképzelhetőnek tartom, hogy ennél még a golyós sodrony is többet véd. Persze leginkább csak az erővágóval nehezen bontható vastag műanyag boritás miatt.:)

99
phorvath képe

Nameg az is vicces, hogy az

Nameg az is vicces, hogy az U-lakatot mondják a legnagyobb méretűnek. Pl. a láncom 2,5 kiló, az Abus Sinus vagy a Krypto Mini U-lakat meg egy kiló alatt van. Az utóbbi még méretre sem nagyobb, mint a lánc.

phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

100
feb képe

Nezegetem a Bringa Butiknal

Nezegetem a Bringa Butiknal a zarakat:

Abus szamzaras spiral szlogenje: Esztétikus - Biztonságos - Divatdiktátor. Ara 7500 Ft
Spiralzarert elkernek ennyi penzt, aztan a gazdaja majd csodalkozik, amikor egy bicskaval elvagjak a divatdiktator zarat.
Ilykor mit bojkotaljak, a Bringa Butikot, vagy inkabb az Abust?

-------------------
ma is jo ido van tekereshez

101
pata képe

Szerintem semmit. Csak

Szerintem semmit. Csak akkor bojkottáld a Bringabutikot, ha bementél bicajzárat keresve és eladtak neked egy sodronyt. Azt nem kérem számon senkin, hogy a honlapon szerepeltet egy terméket - ha valaki direkt azt keresi, hát vegye, caveat emptor. Csak akkor gáz, ha egy nem-hozzáértőnek ezt javasolják.

102
feb képe

Szerintem a "Esztétikus -

Szerintem a "Esztétikus - Biztonságos - Divatdiktátor" ill extraeros -egy masik spiral jellemzse- kimeritik a fogyasztok megteveszteset neten keresztul

-------------------
ma is jo ido van tekereshez

103
er13a18 képe

fogyasztóvédelem? http://ww

fogyasztóvédelem?
http://www.nfh.hu/portal/informaciok/elerheto
Központi telefonszám: +36 1 459 4800