A nyarat a svéd jegybank vendégkutatójaként Stockholmban töltöm, természetesen mindenhova bicajjal közlekedve. Három hét után gondoltam, érdemes beszámolnom a tapasztalatokról.

Az első napok centrális kérdése volt a bicaj beszerzése. Bár vannak használt bicajok is (www.blocket.se), ezek mind nagyon ramaty állapotban voltak, és nem akartam se felújítással tölteni se az időmet, se a pénzt (csak nyárra vagyok itt). Az új bringa árak borzalmasak, egy normális háromsebességes városi női bicaj (damcykel) 3-4000 svéd koronától indul (1 SEK = 25-28 forint, de ez montanság naponta változik :-)), míg egy normális outi 7-8 ezertől. A bringaárak nagyjából 2x ott tartanak, mint Magyarországon vagy akár az USA-ban. Végül kikötöttem egy olcsó nőibicajnál (libakergető, 1 seb., kontrás), ami le volt árazva, így került annyiba mint otthon egy közepesebb Schwinn-Csepel, de minőségre olyan, hogy a TESCO is belepirulna. Mint alább kiderül, nem is lett volna érdemes outit venni...

Stockholm bicajos infrastruktúrája igen vegyes képet mutat: van ahol nagyon jó, máshol elég rosszul van kitalálva. A kis utcákon nincs se bicikliút, se biciklisáv, hanem simán csak mennek az emberek a biciklivel, az autósok meg nagyon türelmesen mögöttük, ha esetleg nem férnének el együtt. Mindenki nagyon udvarias, a közlekedés egyfajta kontrollált káoszra emlékeztet, mert az itteni bringások (szintén egysebességes, kontrás bicajokkal, ez valami népszokás lehet) mennek, amerre látnak, kisívben balkanyar, jobbkézszabály teljes ignorálása (amire az autósok, úgy látom számítanak is). A szabályokat az autósok nagyon betartják, a bringások pedig nem, de ebből soha nincs konfliktus, mindig elengedik a bringást.

Három dolog tetszik nagyon: az egyirányú utcákban szokott lenni baloldalt egy ellen-biciklisáv, ez sokat lerövidít az utamon, mikor munkába megyek, nem kell kerülni. A másik a szokásos "bicikliöböl" a kereszteződésben: az autók előtt fel van festve egy hely, ahova a bicajosok beállhatnak. Amikor a lámpa zöldre vált, ők húznak el először a szélrózsa minden irányába, és így nincs rákanyarodás-veszély.

A harmadik pedig valami, amit itt láttam először (biztos nem vagyok elég világlátott): egy olyan kereszteződésben, ahol két irányba lehet csak menni, pl jobbra és előre, a két autóssáv között van egy bicajossáv, amiből jobbra és előre is mehetsz, az autók két oldaladon, és egyik sem kanyarodik így rád. A bicajosnak elsőbbsége van a sávváltó autókkal szemben is, amikor ezt közelíti meg.

Ja és van egy negyedik dolog is: néhány, kis forgalmú kereszteződésben láttam "telepiros" lámpát, ami mindig piros az autósnak (biciklisnek), mindig zöld a gyalogosnak, kivéve, amikor mondjuk én megyek arra az úttesten, akkor a nekem való irány zöldre vált, a gyalogosoké bepirosodik, én átsuhanok, aztán vissza minden az eredetibe (persze ha ketten jönnek keresztbe, akkor ez nem így van, de hát nem lehet minden jó). Néha direkt kerülök, hogy erre mehessek, mert ez a lámpa annyira tetszik ;-)

És most jöjjenek a dolgok, amiket nem szeretek. A nagyobb forgalmú utak mentén magasított bicikliút van, a járdával egy szintben. A sorrend, kifelé: úttest, parkoló kocsik, bringaút, járda. Ezek a bringautak kereszteződéseknél lejönnek az úttestre, gyakran van bicajöböl is, ahol az autók elé lehet állni. Azért nem szeretem őket, mert hiába szélesek, rájuk szokott néha nyílni a kocsi ajtaja, ott szállnak ki-be az emberek, előzni nehéz, mert ahhoz túl keskeny. Így az emberek libasorban mennek ezeken a bringautakon, beállva 20 km/h körüli végsebességre, ami nekem kicsit lassú, de persze ki lehet bírni.

A jegybank bicajtárolója jó, zárt, kamerával figyelt és mindig tele van. Vannak kollégák, akik elmondásuk szerint télen is bicikliznek.