Ma történt meg velem eme furcsa eset, de még most is gondolkodom rajta. Ugyhogy arra kérnélek titeket, hogy magyarázzátok meg.
A melóhelyről lefordulok a szépvölgyire. Ez általában sosem egyszerű, mert senki nem akar megállni. Én inkább meg szoktam várni, amíg valaki biztosan elenged, most is így volt, autós int is, hogy elenged. Tök jó, még karjelzéssel "indexelek" is, majd a buszsávon megyek lefelé. Azért ott, mert máshol nem nagyon lehet, lévén az egész szépvölgyi be van dugulva (mentségemre mondva, az autósok is így szokták, valamint pár méter után a buszsáv úgyis megszűnik). Hallom, hogy előttem valaki észvesztően dudál, de mint a hülye, folyamatosan nyomja. Nem igazán láttam, hogy ki és miért csinálja, de lassabban mentem, majd a kocsisort utolérve lassan a két egyirányba menő sáv között előztem. Itt lehet, hogy dudáltak rám, de az előbbi "dudahangverseny" után könnyen lehet, hogy immunissá váltam már rá. Egy teherató miatt már nem tudtam tovább menni (vagyis inkább nem akartam centizgetni), ezért megálltam. Ekkor ért utol egy motoros, és a következő párbeszéd zajlott köztünk:
- Rád nem vonatkoznak a szabályok?
- Miről beszélsz, te is ugyanott jöttél, ahol én.
- Rád nem vonatkozik semmilyen szabály? (még egy párszor elmondta)
- Menjél, jó? (intek a kezemmel előre)
Ő pedig engedelmesen, a teherautó és egy másik autó között elment, majd bavágott egy kocsi elé, át a másik sáv szélére, és onnan elkanyarodott.
Erről Orwell jut eszembe: mindenki egyenlő, de vannak, akik még egyenlőbbek.
Vagy szerintetek teljesen félreértettem valamit?
ps: Utólag visszagondoldva, lehet, hogy az a nagy dudálás mögöttem a motoros volt, de akkor se értem.












gyász. Pedig a motorosok
gyász.
Pedig a motorosok korrektek szoktak lenni.
lévén szintén üldözött fajta.
kifogtál egy idiótát.
sajnos :(
--
http://groups.google.com/group/cmtura
Azt mér ki is hagytam, hogy
Azt mér ki is hagytam, hogy hiába kérdeztem meg, hogy most mi baja, ugyan mondja már el, csak azzal tudott válaszolni, hogy majd jól ellátja a bajom :)
---
Rossznak gondolod a világot? Látnod kellene a többit!
"mentségemre mondva, az
"mentségemre mondva, az autósok is így szokták"
Csak a kötekedés végett. Ez nem mentség :)
Tudom :) De sztem mindig ez
Tudom :) De sztem mindig ez a jobb megoldás, mint beállni a jobb sávba, két autó közé "satuba", feltartva őket is. Ráadásul az a jobbra menő sáv lesz pár méter múlva, a buszsáv pedig az egyenesen menő, amerre én is mentem.
---
Rossznak gondolod a világot? Látnod kellene a többit!
nem vagyok képbe h ez hol
nem vagyok képbe h ez hol van, de arra tippelnék h a motorost az akasztotta ki h a két egyirányba menő sáv között előztél. azt gondolta hogy a motorossáv csak az övé.
off: adhatsz informatívabb címet is, mondjuk őrülten dudáló motoros a Szépvölgyin.
A montevideoról kanyarodtam
A montevideoról kanyarodtam ki a szépvölgyire, alatta két utcával van a buszmegálló.
A tanácsot megfogadtam, köszi :)
---
Rossznak gondolod a világot? Látnod kellene a többit!
motorossávon én is
motorossávon én is elengedem a motorost, ha van hely.
hogy a buszsávozás miatt dudált volna rád? ennyire ismerné a kreszt?..
az rohadt veszélyes hely egyébként, olyan mint egy hídról lekanyarodó sáv: bárkinek támadhat az az ötlete, hogy kiáll a sorból és lekanyarodik jobbra.
Itt történetesen a
Itt történetesen a buszsáv baloldalt van.
Én nem tudtam, h ő dudál,
Én nem tudtam, h ő dudál, meg voltam győződve róla, h előttem dudálnak. Amúgy is, van különbség a dudálás, meg a ráfekszem a dudára állás között, utóbbit szerintem nehéz komolyan venni ilyen esetben...
És igen, bal oldalt van a buszsáv, mert bal oldalr van a buszvégállomás.
---
Rossznak gondolod a világot? Látnod kellene a többit!
én motorsávban még csak
én motorsávban még csak úgy találkoztam motorossal, hogy motor már nem fért át, bicó simán ment volna. próbáltam neki integetni a tükörben, hogy a következő kb 10 méteres gyorsulásnál legyen szíves... de hiába, nem nézett bele...
Ja igen, most jut eszembe,
Ja igen, most jut eszembe, hogy az az utca, ahová balra bekanyarodott, egyirányú, csak épp a másik irányból... No comment :)
---
Rossznak gondolod a világot? Látnod kellene a többit!
Pozitív olvasat: nem
Pozitív olvasat: nem szerette volna, ha elévág vki, akinek épp a holtterében van, h uazt tegye,mint ő (sort előzzön a buszsávban), és mivel rém környezettudatos, ezért inkább ezt a megoldást választotta a gázrángatás helyett. .)
Miért nem rugtad le a
Miért nem rugtad le a motorról?
Mert nem vagyok agresszív
Mert nem vagyok agresszív gyerek :) Amúgy ma is láttam hazafelé menet, szóval lehet még összefutunk.
---
Rossznak gondolod a világot? Látnod kellene a többit!
Talán mert nem az a
Talán mert nem az a megoldás
Egyszerűen csak
Egyszerűen csak napszúrást kapott.