Idén is lesz Csillagtúra és ebből a III. kerület sem marad ki.
Az első gyülekezőhely a békásmegyeri Csobánka tér 14.40-kor, ahol a szentendreiek és a budakalásziak csatlakoznak hozzánk. A megérkezésük után - 15. 00-kor indulunk. És csatlakozunk a második ponthoz.
A második pont a Flórián tér, gyülekező 15.20-kor, rajt 15.40-kor
Útvonal: Kintről (létszámfüggően) vagy a kis+nagy Szentendrein, vagy a Királyok/Nánási úton jutunk el az Auchanig, ott a felüljáró helyett be Kaszásra, majd a Szentendrei úton a Flórián tér.
Tovább pedig a Pacsirta - Lajos - Árpádf. - Margit híd - Bajcsy útvonalon a Deákra.
Ja, és persze: Lámpa legyen, részvétel szabályosan, saját
felelősséggel, hazaút egyénileg (esetleg a helyszínen szervezett csoportokban).














Ma összeszedtem hova
Ma összeszedtem hova érdemes plakátot vinni (csatolt kép amin nem sok látszik, de lentebb a lista), de biztos van még pár hely amire én nem gondoltam vagy nem ismerek. Akinek van ötlete ne kíméljen, mert holnap reggel körbejárom a középsulikat, de a bringaboltokat csak szerda délután tudom, mert dolgoznom kell sajnos.
Gondoltam rá, hogy a hévmegállókban is fel kéne tűntetni, de nem tudom mi lenne hatékony. A bringás ajtóknál lenne a legjobb megjeleníteni, de hogy?
A Csillagtúrás dolgokat is konkretizálhatnánk és a Szentendrei csatlakozász is meg kéne beszélni szóval aki (Vandor, Balázs) érintett az ügyben írjon!
A lista:
Piros karikák - Bringaboltok
1 - X-GameZ: 1038 Budapest, Zsirai Miklós utca 1.
2 - Rokon Sport: III. Budapest, Mátyás király utca 6.
3 - Pedálos kerékpárjavító: 1039 Budapest, Deák utca 12.
4 - Gyurma Bringa: III. Budapest, Kalászi út 12.
5 - KTM kerékpárszaküzlet: 1031 Budapest, Emőd utca 48.
6 - Filutás Kerékpár szaküzlet: 1035 Budapest, Kerék u. 32.
7 - Bike Berguson: 1035 Budapest, Vihar u. 12.
8 - Óbuda bringa: 1035, Budapest Vörösvári út 31.
9 - Goodbike: 1036 Budapest, Lajos utca 49.
10 - Mali kerékpárbolt - 1036 Budapest, Bécsi út 136. (Stop Shop)
Kék karikák - Középsulik
1 - Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 1039 Budapest Hatvany L. u. 7.
2 - Idegenforgalmi Szakközépiskola 1039 Budapest Szent János út 13
3 - Kőrösi Csoma Sándor Orosz-magyar Kéttannyelvű Gimnázium 1033 Budapest Szentendrei út 83.
4 - Alternatív Közgazdasági Gimnázium 1035 Budapest Raktár u. 1.
5 - Óbudai Gimnázium 1033 Budapest Szentlélek tér 10.
6 - Árpád Gimnázium 1034 Budapest Nagyszombat u. 19.
7 - Bláthy Ottó Titusz Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium 1037 Budapest Szépvölgyi út 69-73.
8 - Than Károly Gimnázium Szakközépiskola és Szakiskola 1023 Budapest Lajos u. 1-5
| Blog | Gallery | E-mail |
Szevasz, tegnap épp a
Szevasz, tegnap épp a plakátok miatt kerestelek telefonon, hogy segítsek-e. Volt egy hasonló címlistám is, bringa- és sportboltok vegyesen. Amiket a tieden nem láttam:
1037 Bokor u. 15
1033 Flórián tér 6
1039 Heltai j. tér 15. (Divex)
Kőbánya u. 75
1037 Szőlőkert u. 11. és 6.
1036 Uszály út 6.
1035 Vörösvári út 9.
Ja, és az Árpád f. útján a héten láttam egy -szerintem új- boltot.
Csillagtúra: A szentendreiekkel röpke fejszámolás után 14h-s indulásban maradtunk. Budakalászon át jönnek, Békáson (Csobánka tér) találkozunk. Onnan 3 körül kéne elindulni. Az útvonal még nem fix. Külső szakaszon vagy a Szentendrei, (esetleg helyenként a szomszéd utcája), vagy a Nánási-Királyok vonal.
Belső szakaszhoz a tavalyi tapasztalatokat várjuk a Lajos utcáról!
Ugyanitt rendezők kerestetnek. (Akár privát üzenetben is)
Nagyon nagy vagy akkor
Nagyon nagy vagy akkor frissítem a listát aztán megdumáljuk a többit.
Csináltam csillagtúrás szórólapokat. Van általános meg külön kerületes és ezekből színes is meg fekete fehér.
Minta:
Fekete fehér egyéni adatokkal
Színes általános felirattal
Ha kell ilyen írjátok meg nekem az adatokat és, hogy kelll e A4es kilövés (szal nyomtatásra felkészített amin 8 darab van egy a4es lapon) és, hogy színes ill. fekete fehér avagy mind2...
| Blog | Gallery | E-mail |
Megplakátoltam a bolt-lista
Megplakátoltam a bolt-lista nagy részét! Goodbike megszünt, Pedálos nem volt otthon, a Maliban megelőztek. ;-)
Pár általam írt bolt meg kiderült, hogy cipőnagyker, vagy megszűnt, vagy ilyesmi.
A legérdekesebb a Bokor utca volt: az egyetlen, ahonnan elhajtottak.
Eleve érdekes volt, hogy miért sílécboltnak néz ki (cégérében és kirakatában), ha közben a kirakat belsőbb részén ott vannak a biciklik. Majd egy sarokra onnét szóba elegyedtem egy bringással, aki közölte, hogy oda ne menjek, mert azok nem "bringás arcok". És csak azért kezdtek bringát árulni, mert a szomszéd -azóta elköltözött- bringaboltbosnál eladó sílécek tűntek fel. Szép kis "bosszú"...
Nagyon nagy vagy fiú!!! Jah
Nagyon nagy vagy fiú!!!
Jah Maliba tegnap volt időm bemenni, mert munkaügybe mentem a Stop-Shopba. Párat még elszórtam, de akkor most már nagyjából mindenhol van. Kegyi is aktívkodott és a szentendreiek remélem nagyon sokan lesznek a saját cm elmarads miatt...
Szombatra csinálok 3. kerültes csillagtúra szóróanyagot és azt is fogom osztogatni az északinál.
Valaki nem jön velem?
| Blog | Gallery | E-mail |
a bokor utcában milyen bolt
a bokor utcában milyen bolt van? ugye nem a berguson?
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Nem, a Berguson a Vihar
Nem, a Berguson a Vihar utcában van, nagyon jófej, "bringás arcokkal" :).
________________________________________
tekerek tovább - addisz
Hihi, volt iszkiris futár
Hihi, volt iszkiris futár Lánc is ott dolgozik, szóval a berguson-ban tuti jó arcokra lel az ember :)
És jók az árak is! Szívesen látják a rendszeres, a hétvégi és a futár bringásokat is, bármilyen géppel rakják, szóval csak ajánlani tudom őket!
És a Kereket kihagyod? Ott
És a Kereket kihagyod? Ott van az AKG-tól egy kőhajításnyira :)
Meg egy motoros vagy milyen bolt (de láttam ott bringás cuccokat is) a Pacsirtamezőn, ha mész a belváros felöli oldalon a templomtól nem messze.
Hát általános iskolákba
Hát általános iskolákba már nem akarok vinni, mert plakátból nincs sok. A pacsirtamezőben is vmi ktm-es bolt van nem? Nem tudom ott mennyi bringás cucc van, de majd megnézem...
| Blog | Gallery | E-mail |
Ált. isk ÉS gimnázium...
Ált. isk ÉS gimnázium... Ne legyünk diszkriminálók :)
Érveim: saját fedett biciklitároló a suliban, ahol 6-7 bringa azért áll minden nap :)
Gimi is? :) Nem tudtam
Gimi is? :) Nem tudtam sorry. Akkor mindenképp rakunk oda is. Meg azt a motorosboltot is bepróbálom akkor.
Köszi az infokat!
| Blog | Gallery | E-mail |
az a superpole, minenféle
az a superpole, minenféle bringás és motoros cuccok, nm kéne kihagyni őket!
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Hali,Veres Péter gimnázium
Hali,Veres Péter gimnázium a Csobánka téren?!
még pár
még pár beugrott:Kandó-könnyűipari műszaki főiskola 3.bécsi út 86.körül,békáson Kelta u.:Zsigmond király főiskola,békáson Hatvany Lajos u :Károly Róbert főiskola.Üdv :dj
A 3. ker-t nem ismerem,
A 3. ker-t nem ismerem, abban nem tudok segiteni.
Ma voltam az AMbringaban, ott mar van plakat. Ha gondolod, szerdan felugrok a masik boltba is, meg a sportcsarnokba. A hev-en kene valami, de tavaly leszedtek a megalloba a matricat, a vagonokat pedig mindig ellenorzik sztem. Vannak viszont a menetrendek mellett hirdetofeluletek. Meg lehet probalni, hatha ott tovabb marad (de azzal meg az a baj, h nem tunik fel a sok plakatmaradvany kozt).
Csillagturaval kapcs ha lesz lelegzetvetelnyi idom (holnap delelott), koagyalom mi legyen. A terjesztes miatt tudom surgos, igyekszem! Addig is ha valakinek van tapasztalata rendori biztositas teren kerem kommenteljen!
/me
Kira vagy! A kalászi
Kira vagy! A kalászi segédlet is jól jön szóval menj csak ha van időd, de ha nincs írj mindenképp.
Akkor gondold ki a csillagtúrás dolgokat aztán segítünk, ha kell.
| Blog | Gallery | E-mail |
Most esett le (epp idoben) h
Most esett le (epp idoben) h holnap irok egy fincsi kemia zh-t. Ebbol adodoan sok ido nem lesz delelott. Kalaszt azt le tudom szorni, de ha esetleg szentendren tudnal segiteni, az jo lenne.
/me
Ma leszortam a masik
Ma leszortam a masik bringaboltot is Kalaszon es bementem a Sportcsarnokba is. Utobbi helyrol ugy elhajtottak, hogycsakna. A cbi-s mailcimre elkuldjem a nevuket szted? A faluhazat holnap intezem.
Szentendren 2 bringabolt oke (nemtom mennyi van, sztem ez az ossz), a sulikat megprobalom holnap delelott leszervezni.
A csillagturaval kapcs a masik bejegyzesbe kommenteltem.
/me
Csináltam Szentendréhez is
Csináltam Szentendréhez is blogot, de látom megy már a szervezés, viszont akkor Csobánka teret is felírom a Szentendrés blogba.
No, csak annyit, hogy tavaly
No, csak annyit, hogy tavaly én """szervezgettem""" az óbudai csillagtúrát, és klassz volt meg minden. Szerintem most is lehetne az egyik találkozási pont a Flórián tér. Ide be tudnak gurulni a Szentendre/Békás/egyéb helyekről érkezők, az óbudaiak pedig itt verődhetnénk össze. Központi hely, könnyen megközelíthető a Deák tér, elférünk jónéhányan.
Én szórólapozásban is benne vagyok, ha valaki tud idehozni a kerületbe nagyobb tételben, mert nem igazán jutok el mostanság a pajtába.
________________________________________
tekerek tovább - addisz
Kiraly lenne! Mennyi toletek
Kiraly lenne!
Mennyi toletek a Deak? Sztem fel4re erunk be oda. Az eleg, vagy induljunk elobb?
/me
Én rendszeresen járok az
Én rendszeresen járok az Október 6-a utcába (az ugye elég közel van a Deákhoz) és kellemes tempóban sem több fél óránál, de általában 20 perc alatt odaérek.
________________________________________
tekerek tovább - addisz
dj-nek, aki amúgy a
dj-nek, aki amúgy a bátyám ;-) van egy kis boltja a III.ker-ben! intézkedem és küldök neked matricákat és 5-8plakátot, ha kell. Írj mailt a kapcsolaton keresztül (asszem, be van állítva) és akkor részleteket ott megbeszéljük!
Nah, fiúk-lányok, kell
Nah, fiúk-lányok, kell még extra szóróanyag a III.ker.be vagy attól északra?
Ha igen, rikoltozzatok, mert DJ minden nap a III-ból ingázik a VII-be és vissza és simán el tudja juttatni nektek egy fix óbudai pontra a szükséges cuccokat, csak szóljatok!!! Ott 8-18 között átvehető lenne a motyó.
Uff,
E*
Round 2 complete. Az itt
Round 2 complete.
Az itt felemlegetett középsulik legnagyobb része ma du. megplakátolva. Tehát vagy kirakhattam, vagy átvették, hogy kirakják.
PD 2-es helye (Szt jános u.) egy zárt vaskapu volt, alig oktatási intézmény-küllemmel. Talán még megnézem.
Békáson Károly Róbert főiskolát nem találtam, de lett egy "Kapu" szakiskola.
A Bláthy Ottót (7) meg meghagytam egy külön körre. ;-) De lehet, hogy holnap meglesz.
AKG-ban kinnt a plakát,
AKG-ban kinnt a plakát, köszönjük! :)
Hogyne lenne, oda a saját
Hogyne lenne, oda a saját két kezemmel nyomtam fel!
Ha már "helyi nevelés" vagyok... ;-)
Gyertek sokan! Az AKG volt és lesz is!
Jelentem eltűnt a
Jelentem eltűnt a plakát... :( (vagy csak én nem látom)
off: mellesleg itt köszönném meg annak a jóembernek, aki nyolcast kreált a hátsó kerekemnek... Ne kérdezzétek hogyan történt, reggel mikor bementem még jó volt, mikor toltam ki már éreztem, hoy a fék ráfog a hátsó kerékre... Erre kinnt látom, hogy az bizony egy szép nyolcas. Úgyhogy hazáig toltam újpestre a kerót, nagyon jó volt...
Sok a kultúrlény
Sok a kultúrlény arrafelé...
Zsoltee
hahó! kész a csillaglista,
hahó!
kész a csillaglista, már csak a tartalmára vár!
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20080407/critical-mass-az-egesz-var...
az ott lévő mélben küldjétek az alapadatokat, meg amit még tudni kéne, linket a saját bejegyzésetekkel.
köszi, és bocs a késésért
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Egy kérdés: Tavaly volt
Egy kérdés: Tavaly volt olyan ötlet, hogy a csillagtúrák szedjenek össze a kerületükhöz tartozó bringás "kívánságokat", és azokat akasszák ki a helyi városházára. Nem tudom, lett-e belőle valami.
Idén van, illetve legyen ilyen? Mindenesetre ide lehetne gyújteni óbudai ötleteket, aztán meglátjuk. (Legfeljebb őszre lesz ötlet.) Tényleg az MK-Északbuda mennyire "él" mostanában? Nyilván, ha ügyködnek valamin, azt ide lehetne venni.
Ha jól látom, az Óbudai
Ha jól látom, az Óbudai gimibe, ami a szentléleken van, még senki nem vitt. Közel lakom hozzá, le tudok szórni pár anyagot.
Ami nem öl meg, az erősít.
Van anyagod is? Nagy
Van anyagod is? Nagy segítség lenne ez is. Ha nincs vedd fel velem a kapcsolatot, mert nálam van még 1-2 plakát és egy kevés szóróanyag, de a munka miatt nem tudok olyankor eljutni a sulihoz mikor nyitva van...
| Blog | Gallery | E-mail |
Szia, Csak az a szentendrés
Szia,
Csak az a szentendrés van, ami itt van a blogon. De vki felvetette, h jó lenne egy flórián téri találka is, ha azt megbeszéljük, h mikor legyen, akkor át tudom szerkeszteni és tudok nyomtatni is, akár nagyobb tételben is (viszont csak monochromban).
Ami nem öl meg, az erősít.
Pedig de, vittem oda is egy
Pedig de, vittem oda is egy plakátot, és a porta átvette, hogy ők rakják ki. Ha nem látod, rákérdezhetsz! ("Egy barátom hozott ide egy plakátot...")
Egyébként pedig ezen felül szórj bátran amit/ahogy tudsz!
És igen, lesz Flórián téri gyülekező, ahonnan szerintem 15.30-15.40 körül indulnánk tovább.
Azt nem tudom, h
Azt nem tudom, h kitették-e, csak itt a listában nem láttam. Én nem oda járok, soha nem is jártam :)
Ok, akkor sztem a flórin csatlakozom!
Rossznak gondolod a világot? Látnod kellene a többit!
Tűnnek el matricák
Tűnnek el matricák innen-onnan. Néhány napja még díszelegtek egymás alatt az Árpád híd pesti oldalán, az átkelő melletti lámpaoszlopon, ma egy sem volt...
________________________________________
tekerek tovább - addisz
Megegyszer a terv: -Start:
Megegyszer a terv:
-Start: Szentendre 14:00 postas strand
-Megallok:
Budakalasz faluhaz parkolo 14:30
Bekasmegyer csobanka-ter 15:00
Florian 15:45
A Szentendre-Budapest utvonalra meg varok javaslatokat. Rendori biztositas biztos nem lesz (ha csak nem fizeti valaki).
A Bp. teruleten belul levo szakaszt a Vaandor kiotlotte.
Javaslat, ellenvetes stb.?
/me
Szerintem ez így jó! Bár
Szerintem ez így jó! Bár mi csak a Flóriánnál csatlakoznánk, szóval azt nem tudom, hogy a Szentendre-Kalász-B.megyek megállók és időpontok megfelelnek-e az onnan érkezőknek. Talán lehetne kicsit korábban, mert tavaly is a vártunk bő 10 percet a tényleges starttal a Flóriánnál és azért jobb előbb odaérni a Deákra, mint rögtön indulni onnan a tömeggel. Hm?
Lassan fixáljuk le, hogy bekerüljön Áron csillagtúrás topikjába ez a kerület is.
________________________________________
tekerek tovább - addisz
Békásról a 3/4 óra elég
Békásról a 3/4 óra elég lesz, a többit nem tudom. Én is a flóriánnál csatlakoznék, de azért sokkal korábbra ne tegyük az indulást, én aznap délelőtt jövők vissza egy 2 napos túrából :)
Rossznak gondolod a világot? Látnod kellene a többit!
En ezt a szakaszt tartottam
En ezt a szakaszt tartottam a legneccesebbnek, uh megnyugtatott a kommented. A tobbi szakasz szerintem teljesitheto.
/me
A Békásmegyeri 3 óra
A Békásmegyeri 3 óra spontán alakult ki még a Szódás megbeszélésen. Valaki azt mondta, hogy 15 óra, Szentendre, én meg rávágtam, hogy dehogy, akkor már legalább Békáson kéne lenni. Aztán valahogy ennyiben maradt, és ehhez igazítottak kint is, és ehhez reális a 15.40-es Flórián tér is. (Az kb. félút Békásról)
Annyira sok csúszóidő tényleg nincs benne, de szerintem eléggé tartható, szóval időben odaérünk.
Persze gyülekezni már 10, de inkább 20 perccel rajt előtt kéne, ezt én is így gondoltam. És egy ilyesmit meg is írtam Áronnak.
Na befrissítettem a topic
Na befrissítettem a topic tartalmát.
Ha van vmi ami kell még bele szóljatok...
| Blog | Gallery | E-mail |
Jól van, akkor ezek szerint
Jól van, akkor ezek szerint már (majdnem) mindent lefixáltunk. Útvonalterveken még lehet ötletelni, azért van 1-2 alternatíva.
Tavaly pl. felmerült, hogy guruljunk keresztül a Margit-szigeten, mert az klassz fíling. Akkor végül nem arra mentünk, de most pótolható.
________________________________________
tekerek tovább - addisz
Indul csillagtura a
Indul csillagtura a Margit-szigetrol (csak csajoknak). Hozzajuk ertheto okokbol nem csatlakozhatunk...:)
Ettol fuggetlenul szerintem is jo otlet!
/me
Csak a Margit-hídon nehéz
Csak a Margit-hídon nehéz balra fordulni Pest felé.
--
kossuth - himmel.hu
Igy igaz. Akkor majd
Igy igaz. Akkor majd hazafele mindenki vegigmegy a Margit-szigeten.:)
/me
Tényleg, a csajos-szigetes
Tényleg, a csajos-szigetes csillagtúra kiment a fejemből! Akkor más útvonalon haladunk majd.
Én már úúúúúúgy várom :)!
________________________________________
tekerek tovább - addisz
Mindenesetre hazafelé senki
Mindenesetre hazafelé senki ne tervezzen az ÚVH-n át útvonalat! http://index.hu/politika/belfold/budapest/hid0125/
(Amúgy újabb fejlemények szerint sanszos, hogy NEM mennek majd MHB-ig a vonatok. Valahogy az ilyen utasbarát cuccoknak - pl. 2es vili repülővágányon - mindig ez a sorsa...)
Aki nagy CM-et is szeretne
Aki nagy CM-et is szeretne rendezni, az jelezze MA nekem mailben!!!
/me
Let's go for it! - Hadd
Let's go for it! - Hadd szóljon!
Hajrá Emberek, nemsokára
Hajrá Emberek, nemsokára találkozunk a Flórián téren!!! Gyertek minél többen!
________________________________________
tekerek tovább - addisz
Nagyon jók voltunk. És
Nagyon jók voltunk. És nagyon sokan.
Köszönet mindenkinek a részvételért, a lebonyolításért, az előzetes szervezésért/hirdetésért.
Hosszú sorunk volt, ami természetszerűleg szétszakadt a lámpáknál (egyszerűen túl messze volt a vége, hogy átérjen), de ez nem baj. A kapcsolatot tartottuk.
És már a Királyok útján is annyian voltunk, hogy jól megbámultak minket!
A képeimet majd feltöltöm valahova, utána linkelem. (Hova érdemes?)
vaandor: az oldalon már egy
vaandor: az oldalon már egy csomó fórumba felteheted őket. De ha te is az óbudai csillagtúrával jöttél, akkor engem érdekelnének a képeid, hátha megtalálom magam vmelyiken...itt már egy csomót végignéztem de esélyem sincs hogy megtaláljam magam, mert görkorival voltam...Szóval megköszönöm ha átdobod őket a mail címemre: t.betti82@gmail.com
Ezúttal továbbítanám
Ezúttal továbbítanám fenti kérésemet azokhoz az óbudai bicajosokhoz, akik fotóztak is...köszi! :)
Hé, mindenki! Képeim
Hé, mindenki!
Képeim itt:
http://picasaweb.google.hu/bodo.and
Az eleje a Csillagtúra, a végén meg csak úgy CM.
vaandor, köszi de nincs
vaandor, köszi de nincs szerencsém....:(
Még vki aki esetleg a Flóriánról indult velünk, fotózott? Ha igen, kérem tegye fel ide ő is a képeket, köszi!