Tekintettel a magyar közúti gépjárművezetés siralmasan alacsony színvonalára, egy gépjárművezetői fogadalom jól jöhetne, felemelni azt.

Jó lenne egy ilyen, vagy ehhez hasonló ünnepélyes fogadalom kötelező letételével adni csak új jogosítványt minden vezető kezébe.

Nemzeti autó klubok is magukévá tehetnék az ötletet és az elvet, hogy törvény- és szabálytisztelő, jellemes gépjárművezetők hírdethessék a jövőben a nemzet jó autós kultúráját.

A Jó Magyar Gépjárművezető Fogadalma

Ünnepélyesen fogadom önmagamnak és a jelen levőknek, hogy jó gépjárművezető leszek.

Minden erőmmel, mindenkor erre a célra fogok törekedni.

Nem akarok embertársaim elnyomójává válni. Nem engedem, hogy gépjárművem az én kezemben, az én uralmam alatt embertársaim elnyomó eszköze legyen.

Uralmamat mindig józanul fogom megőrizni a gépjárművem felett.
Nem fogok ittasan vezetni, és nem fogom túllépni a sebesség korlátot.

Nem fogok áthajtani a tilosban, a piros lámpánál, és nem fogom megszegni a tiltó jelzéseket behajtásra, bekanyarodásra, parkolásra.

Nem fogom engedni, hogy járművem kiterjedése a parkoló vonalat a legkevésbbé is sértse a járdán, vagy bármely kijelölt parkoló helyen.

Nem fogom megrongálni óvatlan, ügyetlen vezetéssel a járda széli cölöpöket, korlátokat. Ezeket nem fogom kiszedni, és nem fogok közéjük vagy mögéjük hajtani, rá az általuk tiltott területekre.

A fákat, virágokat, növényeket óvni fogom, és nem fogok rájuk hajtani járdaszéleken, járdaszigeteken.

A gyalogos átkelő helyeket óvatosan, lassan fogom megközelíteni. Amikor csak átkelni szándékozó gyalogost észlelek ott, akkor meg fogok állni az átkelőhely előtt, és meg fogom türelmesen azt várni, hogy a gyalogos átérjen.

Nem fogok előre araszolni rá a zebrára, és nem fogok a gyalogos sarkára hágni, sem háta mögött türelmetlenül elhúzni.

A kerékpárosokra különösen fogok figyelni. Nem fogom leszorítani őket elégtelen oldaltávolsággal, és nem fogok figyelmetlenül vagy erőszakkal eléjük kanyarodni vagy rájuk tolatni, és úgy sérülést okozni nekik.

Nem fogok megállni, parkolni vagy várakozni a tilalom ellenére a kerékpár sávban.

Nem fogok ésszerűtlenül gyorsítani és előzni egy beláthatóan piros, vagy várhatóan arra váltó jelzőlámpa előtti szakaszon.

Nem fogom oktalanul, vagy ésszerűtlenül veszteségesen, zajosan és környezetszennyezőn túráztatni, felpörgetni járművem motorját.

Nem fogom kürtömet türelmetlenül és hasztalan nyomni indokolatlan vagy tiltott körülmények között, például forgalmi dugóban, vagy más közlekedők vélt vagy valós hibáira szólóan.

Nem fogok káromkodni, szitkozódni, gyalázkodni vagy átkozódni közlekedő társaimmal. Támadó tettlegességtől mindenkor tartózkodni fogok. Az ököljog gyakorlatát elvetem magamtól.

Környezetemet lehetőségeim szerint úgy fogom védeni, hogy mérsékelten szennyező járművet fogok választani magamnak a durván szennyező helyett.

Jellemem szerénységre fogom edzeni, hogy túl szennyező, nagy járművek ne imponálhassanak nekem, s hogy ne érezzem azt, hogy nekem nagyobbnak vagy fontosabbnak szükséges látszanom másoknál. Teljes értékű embernek fogom ismerni magam bármilyen gépjármű nélkül is.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
lujka képe

A nagy része nem autósra,

A nagy része nem autósra, hanem járművezetőre vonatkozik az én olvasatomban.
De jó. :)

- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
*CMS* RABIC SecGenHein

2
Hotyhogy képe

Igen, buszosra is,

Igen, buszosra is, kamionosra is. Jó lenne, ha a Magyar Autóklub ilyen nyilvános esküt szervezne időnként, és jelvényeket adna ki azoknak, akik vállalják és őszintén követik is a fogadalmukat.

__________

HOTYHOGY ?!

3
lujka képe

Úgy értem, pl. a

Úgy értem, pl. a biciklisták is tegyenek hasonló esküt. ;-)

- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
*CMS* RABIC SecGenHein

4
Hotyhogy képe

Azt is lehetne, de nem

Azt is lehetne, de nem gondoltam, hogy közös legyen az a gépjármávezetőkkel. Nem különcködésből, hanem a probléma sajátossága miatt.

Valóban, lehetne a bicajosoknak is hasonló ünnepélyes esküjük.

Még tartozom felettébb a blogban egy bevezetéssel és magyarázattal, hogy hogy képzelem ezt az egészet el.

__________

HOTYHOGY ?!

5
gyorkos képe

Szép kis gyüjtemény! :-)

Szép kis gyüjtemény! :-) Sajnos még bővíthető.

Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330

Elveszett közúti jelzőtáblák bejeletése: 06 1 210 05 73 (FKF Zrt.)

Kanuni Sultan Suleyman

6
Hotyhogy képe

Kérlek, bővítsd ki akkor.

Kérlek, bővítsd ki akkor. Mi hiányzik még? Át kell fedni minden kihagyott területet, de ugyanakkor a lehető legtömörebb is legyen a fogalmazás.

(Ami nem rám lehet jellemző, hehehe!)

__________

HOTYHOGY ?!

7
gyorkos képe

"A gyalogos átkelő

"A gyalogos átkelő helyeket óvatosan, lassan fogom megközelíteni. Amikor csak átkelni szándékozó gyalogost észlelek ott, akkor meg fogok állni az átkelőhely előtt, és meg fogom türelmesen azt várni, hogy a gyalogos átérjen és nem fogok elhajtani a kerékpáros mellett (sem jobb, sem bal oldalról), ha az a gyalogosátkelőhely előtt áll és várja, hogy a gyalogos átkeljen."

Nem fogok kamionnal rátapadni a kerékpárosra fél méterre tőle, hanem betartom a kötelező követési távolságot. Természetesen ez a gépjárművezetőkre általában is vonatkozik, de a függőleges motorháztetősokre sokszorosan.

Folyt. köv.

Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330

Elveszett közúti jelzőtáblák bejeletése: 06 1 210 05 73 (FKF Zrt.)

Kanuni Sultan Suleyman

8
Hotyhogy képe

Beleszövöm a

Beleszövöm a hozzáadásodat, köszi.

Mino szerint túl sok a "nem"-szerkezet a mondatokban, és igaza is lehet.

Mégis, én úgy érzem, hogy a "nem fogok" kifejezés egy erős üzenetet közvetít. Pontosan azt, hogy "eddig tettem, rosszul tettem, de most megfogadom, hogy soha többé nem fogom azt a rosszat tenni".

Úgy hogy van helye a "nem"-nek, csak mérsékelt arányban szerepeljen.

__________

HOTYHOGY ?!

9
mino képe

Ahogy elolvastam, túl

Ahogy elolvastam, túl soknak találtam benne a nem szót. Fontold meg, hátha jobb úgy, hogy pozitív mondatszerkezeteket használsz, ahol lehet. Pl.: Kürtömet csak vészhelyzet esetén, vagy figyelemfelkeltésre használom, úgy, hogy embertársaim segítségére váljon.

Isten engem úgy segéljen!

mino
Biking forever... and after.

10
Hotyhogy képe

Köszönöm a javaslatod.

Köszönöm a javaslatod. Hasznos a stílisztikai tanácsod, és át fogom dolgozni annak megfelelően a fogadalmat.

__________

HOTYHOGY ?!

11
lajhár képe

Szentem is jó ötlet. A

Szentem is jó ötlet. A pozitiv megfogalmazások mindig...hmmm, pozitívabbak.
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."

12
Hotyhogy képe

Átdolgoztam javaslataitok

Átdolgoztam javaslataitok szerint, és adtam még hozzá pár pontot.

A Jó Magyar Gépjárművezető Fogadalma

Ünnepélyesen fogadom önmagamnak és a jelen levőknek, hogy jó gépjárművezető leszek.

Minden erőmmel, mindenkor erre a célra fogok törekedni.

Nem leszek embertársaim elnyomója. Gépjárművem az én kezemben nem fog elnyomó eszközzé válni, ígérem.

Uralmamat mindig józanul fogom megőrizni a gépjárművem felett. Ittas vezetéstől és gyorshajtástól örökké tartózkodni fogok.

Piros lámpánál, megállj jelzésnél mindig megállok a vonal előtt, és a tiltó jelzéseket behajtásra, bekanyarodásra, parkolásra mindig betartom majd.

Járművem kiterjedése a parkoló vonalig fog érni csak a járdán, és minden kijelölt parkoló helyen.

A járda széli cölöpökre és korlátokra arra képes, ügyes vezetésemmel fogok vigyázni. Ezeket rongálás nélkül helyben hagyom, és csak előttük, az általuk engedett területeken hajtok és parkolok majd mindig.

A fákat, virágokat, növényeket óvni fogom, és elkerülöm őket járdaszéleken, járdaszigeteken.

A gyalogos átkelő helyeket óvatosan, lassan fogom megközelíteni. Amikor csak átkelni szándékozó gyalogost észlelek ott, akkor meg fogok állni az átkelőhely előtt, és meg fogom türelmesen azt várni, hogy a gyalogos átérjen.

Így megállok majd ott minden kerékpáros és más közlekedő tárasam mellett is, akik szintén rendesen várják, hogy a gyalogos átérjen. Addig semelyik oldalukról nem hajtok türelmetlenül el.

Nem fogok előre araszolni rá a zebrára, és nem fogok a gyalogos felé nyomulni, sem háta mögött túl közel, türelmetlenül elhúzni.

Gépjárművemmel, különösen kamionnal, busszal és egyéb nehéz gépjárművel, az előttem haladó kerékpárosra szívből jövő törődéssel fogok vigyázni. Őt, ha kell lassan is, de csak rendes távolságban követem. Rá nem tapadok mögötte veszélyes közelségben, s őt meg nem félemlítem gondatlanul a járművem sebességével, tömegével.

A kerékpárosokra különösen fogok figyelni. Nem fogom leszorítani őket elégtelen oldaltávolsággal, és nem fogok figyelmetlenül vagy erőszakkal eléjük kanyarodni vagy rájuk tolatni, és úgy sérülést okozni nekik.

A tilalom szerint a kerékpár sávban hajtást és parkolást, várakozást szigorúan kerülni fogom.

Elutasítom az ésszerűtlen gyorsítás és előzés gyakorlatát egy beláthatóan piros, vagy várhatóan arra váltó jelzőlámpa előtti szakaszon.

Ugyanúgy elvetem az oktalanul, vagy ésszerűtlenül veszteségesen, zajosan és környezetszennyezőn való túráztatását és felpörgetését a járművem motorjának.

Gépjárművemet csak jó műszaki állapotban fogom használni. Különösen a kerekeit, felfüggesztését, kormány és fék szerkezetét, és világítását biztosítom elindulás előtt. Túl füstölő vagy szennyező motorját haladéktalanul szervízre bocsájtom, és elutasítom még a javítás nélküli ideiglenes használatát is.

Csak gondozott és tiszta küllemű gépjárművel indulok majd utamra minden napomon, hogy az az én jó autós szellememet is tükrözze.

Kürtömet csak vészhelyzet esetén, vagy figyelemfelkeltésre használom, úgy, hogy embertársaim segítségére váljon.

Minden szitkozódást, gyalázkodást és átkozódást megvetek, és közlekedő társaimmal csak rendes szót fogok váltani minden alkalommal. Támadó tettlegességtől mindenkor tartózkodni fogok. Az ököljog gyakorlatát elvetem magamtól.

Környezetemet lehetőségeim szerint úgy fogom védeni, hogy alig, vagy csak mérsékelten szennyező járművet fogok választani magamnak a durván szennyező helyett.

Jellemem szerénységre fogom edzeni, hogy túl szennyező, nagy járművek ne imponálhassanak nekem, s hogy ne érezzem azt, hogy nekem nagyobbnak vagy fontosabbnak szükséges látszanom másoknál. Teljes értékű embernek fogom ismerni magam bármilyen gépjármű nélkül is.

Isten engem úgy segéljen!

__________

HOTYHOGY ?!

13
mino képe

Járművem kiterjedése CSAK

Járművem kiterjedése CSAK a parkoló vonalig...

Így megállok majd ott minden kerékpáros és más közlekedő társam MÖGÖTT (vagy nem?) is, akik szintén rendesen várják, hogy a gyalogos átérjen. Addig semelyik oldalukról nem hajtok EL türelmetlenül.

Alakul... :-)

mino
Biking forever... and after.

14
Hotyhogy képe

Köszi szépen! Még

Köszi szépen! Még míndíg csák tanúlní mágyár... :)

De most nem tudom kijavítani, mert már hozzászóltál.

Mi lenne jó? Töröljem az eredeti, legfelső blog bejegyzést és pótoljam a javított változattal?

Akkor több hozzászólás furán nézne ki, mert elveszne az alapjuk, amire válaszoltak!

Mindenesetre úgyis akartam egy bevezetőt írni hozzá, amit meg is teszek rövidesen. A fogadalmat egy nemzeti autóklub, vagy más hasonló szervezet figyelmébe szeretném ajánlani, hogy fölemelkedjen vele a magyar autós kultóra.

__________

HOTYHOGY ?!

15
gyorkos képe

"Piros lámpánál, megállj

"Piros lámpánál, megállj jelzésnél mindig megállok a vonal előtt, és a tiltó jelzéseket behajtásra, bekanyarodásra, parkolásra mindig betartom majd."

Ha alárendelt útról közelítem meg a "védett" útvonalat, amelyen kerékpársáv vagy mellette vezetett kerékpárút is van, akkor különösen figyelni fogok a kerékpáros forgalomra, hogy meg tudjam adni az elsőbbséget. Megfelelő távolságban leállok a kerékápársáv/kerépárút előtt. Csak akkor hajtok rá, ha biztosan el tudom hagyni a kereszteződést a kerékpárosforgalom akadályozása nélkül.

Olyan úttesten, ahol kerékpársáv vagy az úttest mellett kerékpárút is van és balra, vagy jobbra le kívánok kanyarodni róla, mindig figyelmes leszek és megadom az elsőbbséget a közlekedés ezen gyengébb résztvevőinek, akik szemből érkeznek ill. velem egy irányban haladnak és egyenesen kívánnak továbbhaladni.

Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330

Elveszett közúti jelzőtáblák bejeletése: 06 1 210 05 73 (FKF Zrt.)

Kanuni Sultan Suleyman

16
lajhár képe

Egyszerüsített változatra

Egyszerüsített változatra javaslat:

1.) Megpróbálok saját érdekeimet és értékeimet szem elött tartva, a társadalom tagjaként, mások érdekeit és értékeit is figyelembe véve létezni, még egyszerübben az "Élni és sélni hagyni" elvet követni.

2.)Természetesen ezt az autóvezetésre is, mint az élet minden más területére igyekszem kiterjeszteni.

A többi csak részletkérdés...

Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."