Ma fél 12 és délután fél 4 között ellopták a bringám első kerekét a BMF Bécsi úti épülete elől. Semmi mást nem vittek el, pedig ülés is gyorszáras, illetve villogókat is könnyedén leszedhette volna a kedves tolvaj. A hátsó rész egy Citadell U lakattal volt lezárva, ahhoz látszólag nem is nyúltak. Az első csak jelképesen a vázhoz volt rögzítve egy sodronnyal. Tisztában vagyok vele, hogy mennyit ér(semmit), de eddig valahogy úgy voltam vele, hogy ha már lop valaki, akkor viszi az egészet és nem csak egy-egy alkatrészt. Tévedtem.
Egyébként elég leharcolt bringám van városi használatra(sokéves, koszos, itt-ott rozsdás magellan hydra), így gondolom a kerék se lehetett túl nagy érték, nem sokat kaphat érte. Még az a szerencse, hogy a régi agyonkopott külső volt rajta. Már rég cserélni kellett volna, de most azért örülök, hogy ilyen lassan szánom rá magam. :)
Ugyanitt 26-os első kereket keresek. Ha esetleg volna valakinek olcsóért azt megköszönném.












Most dőlt volna meg az az
Most dőlt volna meg az az elmélet, hogy elég az első kereket egy sodronnyal rögzíteni????
Milyen vastag sodrony volt?
---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam
Számít? Átlagos, semmit
Számít? Átlagos, semmit nem érő. Nem véletlen volt mellette U lakat. Gondolom ha az nincs, akkor viszik az egészet, de így meg látszólag hozzá se nyúltak a lakathoz. Olvastam már cyrex oldalán is, hogy érdemes kereket kivenni és hátra kötni, vagy két erős lakatot használni, de igazából nem hittem benne, hogy az valós problémáról ír. Igazából azért is postoltam, hátha más se hiszi, hogy ilyen megtörténhet, pedig de. Gondoltam, ha valaki nem tudja elvinni az egész bicot egyben, akkor nem fog darabokkal szarakodni. Két lakatot kéne használnom... mert mindig hátrakötözni az első kereket, ahhoz lusta vagyok, nomeg az sok idő, ha siet az ember.
kryptonite minim van. mindig
kryptonite minim van. mindig leszedem a kereket és hátra lakatolom. így biztos.
Nekem is van itthon
Nekem is van itthon krypto(fahgettabizé) másik u lakat, mert nemrég vettem egy picit jobb örömbringát(túrázgatni), aztán ha már elakarják lopni itthonról, legalább a lakattal szenvedjenek, vagy ha néhanapján azzal kísérlem meg a városi bicozást, akkor azt is használom a citadell mellé.
Igazából nem gondoltam, hogy egy ilyen lepukkant szar kellhet valakinek, gondoltam elég egy darab cita U lakat, oszt kész. De hát nem. Majd veszek még valamit. Talán abus bordo, mert az tetszik, és a tapasztalatok se rosszak róla, ha jól emlékszem egy itteni postra.
Bár lehet, hogy a lakatok ára a bringa árát fogja közelíteni, de nekem fontosabb, hogy a gép ott legyen, amikor kell, ne érjen meglepetés.
én kultinál zártam úgy,
én kultinál zártam úgy, hogy váz+hátsó --> U lakat, és az első kereket a vázhoz egy nonamemmel. kijöttem buli után aztán a sodronyt megtaláltam a bokorban levágva az U lakattal nem bírt el a rohadék. szerencsére nem vitte el az elsőt...
Lehet, hogy pszichológiai
Lehet, hogy pszichológiai hatásról van szó? A tolvaj látja, hogy külön ki van kötve az első kerék is, így azt hiszi, hogy az biztos értékes...
Érdekes kérdés.
Zsoltee
Igen! Pontosan erre
Igen! Pontosan erre gondoltam én is, hogy talán jobb lett volna ha nincs is. Csakhát ha már úgyis ott van a bicon(régről, U lakat előtti időkből rajta maradt a bicon:), rá szoktam nyomni. Nem azért, hogy az első kereket védje, hanem hogyha az egészet el akarja vinni, akkor 5mp-el tovább tartson.
Lehet, hoyg először nem
Lehet, hoyg először nem vette észre az U-lakatot, és elvágta a sodronyt, hogy elvigye az egész kerékpárt.
Másik lehetőség, hogy korábban lopott egy első kerék nénküli kerékpárt és most szerzett hozzá egy kereket
Hihetetlen, milyen patkány
Hihetetlen, milyen patkány "emberek" vannak. Az ilyen esetektől rettegek én is, mivel minden gyorszáras a cangámon. (Amin nemsokára változtatok is, ha addig nem tudom eladni...)
A kerekedért kapott pénzből talán egy egész sört sem tud venni magának az a nyomorult...
Egy ex kollégámnak az üzlethelyiségünk sarkában volt a bringája. Elővigyázatosságból minden mozdíthatót leszedett róla, mi persze csak csodálkoztunk reggeli "rituáléin". Aztán egy nap valamelyik tapló leszakította a bringaóra felfogó adapterét kábelestül...
_______________
Nyeregre Magyar!
A gyorszár lecserélésén
A gyorszár lecserélésén én is gondolkodom. Korábban sok defektet kaptam, aztán lemondtam a 8 bar nyomásról és a 6.5-el hónapok óta semmi. Szóval eddig a kerékcsere miatt kellett a gyorszár. A túlélő készletben valószínüleg elfér 1-2 kisebb lemezkulcs.
Attól még elvihetik az első kereket, hogy anyával van rögzítve, szóval a lakat kellhet anélkül is.
Tényleg melyik U lakatnak nem szar a konzolja? Ill. lehet-e külön kapni. Mondjuk mindkét kerón használhatnám?
-
Zsurmi
nem kell konzol. taska
nem kell konzol. taska pantja+karabiner, ill bele a taskaba. vagy a legkisebbeket farzsebbe, oszt jonapot... bonnie
Nem akarok nyáron táskát
Nem akarok nyáron táskát hordani (övtáska), és útálom ha valami a farzsebemben van, ami keményebb egy PZS-nél vagy egy kotonnál! Ez egyéni preferencia.
No meg buktánál pont rossz helyen van egy kemény fémdarab.
Amit lehet az fémvázra kötözök fel.
-
Zsurmi
Én csomagtartón szeretem
Én csomagtartón szeretem vinni az U lakatot.
Az sincs mindig/mindkét
Az sincs mindig/mindkét járgányon. Van olyan lakat, ami csomagtartó is, az nyeregcsőre kell tenni. De egyrészt kompromisszum, másrészt: nyeregcsőtörés.
Házsártos egy vénember vagyok, mi? ;-)
-
Zsurmi
A krypto U lakatokhoz adnak
A krypto U lakatokhoz adnak konzolt, és hirdetik is rajtuk, h stabil, nem zörög, stb. Mondjuk ennek ellenére én táskában hordom az evo4-et, bringán szerintem nehéz meg batár meg mittudomén :). De elvben simán lehet ott is hordani. Ha meg mégsincs hozzá konzol vagy kell még egy, nálam akad :).
Megjegyzem, az evolution 4-el eddig nagyon meg vagyok elégedve, szerintem sokan mások is, csak ajánlani tudom.
Üdv és Puskapor!
Laccci Kapitány
Abus konzolt lehet külön
Abus konzolt lehet külön kapni úgy 2-2500-ért.
Mondjuk én sokat szenvedtem, míg találtam neki helyet (Abus varedo), mert az aluváz nem körkeresztmetszetű, vagy a bowden volt útban, vagy nem tudtam beletenni a kulcsot. Végül a bal hátúlra került a kerék mellé a ... nem is tudom a nevét, talán a támvilla ... szóval a hátsó villa ferde tagjára.
Nekem aztat mondták, az
Nekem aztat mondták, az ABUS konzolok is törnek.
-
Zsurmi
Nekem van egy felesleges
Nekem van egy felesleges 26-os kerekem... :) Csak azért felesleges mert nem volt bízalmam tovább montizni vele, egyébként rendben van, a városi canga meg 28-as lesz. Trinity golyós agy, Mach 1 Xc-type felni, kűllők típusa kérdéses. Városban még elmész vele sokat. Ha szükséged van rá írj egy mailt a telefonszámoddal a kapcsolat fülre, és holnap 1től tied lehet az Örsön, pénzbe nem kerül.
Nagyon-nagyon köszi! Örs,
Nagyon-nagyon köszi! Örs, 1 kiváló. Írtam pü-t.
Hát nem tudom, paranoiás
Hát nem tudom, paranoiás vagyok sajnos ez tény, de ezen túl is jobban félek a megbuherálástól mint a lopástól.
Bosszúból belevágnak bicskával a külsőbe, elvágnak egy bowdent, kilazítják a kormányt, stb.
Hülyén is néz ki, hogy minden indulás előtt szabályos rituálét csinálok (első-hátsó fékre fejreáll a bringa, első-hátsó kerék szabadon gurul, kormány-nyereg nem forog, gyorszáras kerekek nem kihúzhatóak lefelé), mert nem akarom, hogy 40-el a lejtőn derüljön ki, hogy nem fog a fék :(
No igen. A félelmed jogos,
No igen. A félelmed jogos, ismerősöm Ironman-jének "lazult ki" a kormánya (ki tudja, hogy), aztán otthon vette észre, hogy pár centi hosszan megrepedt a fejcső... Most reménykedhet, hogy meg tudja csináltatni, amíg nem lesz nagyobb a baj. Kár lenne egy olyan szép darabért...
Bár mondjuk egy közepes(en leharcolt) darab esetében egy ilyennek kisebb az esélye. Ha teljesen el van nyűve vagy vadiúj, jóval nagyobb (előbbi eseteben "ezt nyugodtan lehet bántani", utóbbiban "anyádértvanilyengéped").
Üdv és Puskapor!
Laccci Kapitány
Gusztustalan az ilyen ember.
Gusztustalan az ilyen ember. Komolyan ezt sosem fogom merérteni, hogy miért kell a másikat meglopni. Nem hiszem, hogy egy leharcolt elsőkerékre annyira szüksége lett volna a rablónak. Szerintem csak simán heccből vagy irigységból lopta el, és nem lennék meglepve, ha az esettől nem messze megtalálnád az ellovasított kereket.
-------------------------------
Gábor
alig ismertelek meg a
alig ismertelek meg a képen. :-)
visszarakjam a régit?
visszarakjam a régit? :P
-------------------------------
Gábor
Hát először én is
Hát először én is meglepődtem, hogy nevet és képet is változtattál egyszerre, de a username segített :)
Zsoltee
neeeeeem :) a név már 2
neeeeeem :)
a név már 2 hete változott, a kép meg 2 napja :P
-------------------------------
Gábor
Az én bicajozom is szinte
Az én bicajozom is szinte minden gyorszáras, úgyhogy lassan a mindenféle lakatok miatt már megéri elvinni a gépet... Plusz fél óra, mire az összes kulccsal elbánok és leoperálom a zárakat. Ez különösen télen volt egy élmény :).
________________________________________
tekerek tovább - addisz
Legközelebb rendesen kösd
Legközelebb rendesen kösd ki a bringát!
http://bp0.blogger.com/_WwjddPMdTpg/R8RZVdA9aGI/AAAAAAAALPk/q4nZ_yM-CCU/...
:D
Hát ez kurva jó!
Hát ez kurva jó!
Sajnalom... Nem csak
Sajnalom... Nem csak bosszanto, macera is uj kereket venni, centiroztatni stb...
Amszterdamban lattam embert, aki teljesen nyilvanosan a jarokelok mellett szerelte le egy masik bico elso kereket. Szurosan neztem ra, erre o szabadkozott, h sorry, de az o elso kereket ovet epp most loptak el, muszaj potolnia....
Minden mas mehet a hollandoktol, de ezt ne vegyuk at toluk... Z
Szerencsére viszonylag
Szerencsére viszonylag könnyen megoldódott Totyának köszönhetően(fentebb olvasható). Ezúton is köszönöm neki!
Így csak egy külsőt kellett vennem, de azt amúgy is terveztem már, ugye. Utsó péntek esti tekerésen fel is avattam az új gumit. :)
Tudjátok? Az ördögnek
Tudjátok? Az ördögnek karikásak a szemei, mert sosem alszik. Szóval én emiatt, s természetesen a nyugalmam miatt nem bízom a véletlenre, amikor a suli előtt lekötöm a bringát. Az első kereket a vázzal együtt egy Citadel lánccal biztosítom, a hátsót pedig szintén a vázzal egybekötve egy Abus U-lakattal.
Nekem megér ennyit a nyugalmam, s persze az, hogy ne kelljen hazabuszoznom.
Az már csak érdekesség, hogy a két zár ára valószínűleg több, mint az általam jelenleg használt bringa aktuális piaci ára, de újonnan is elérte az 50%-ot.
Ez persze túlzásnak tűnhet, de szerintem nem az. Mindenki döntse el, hogy mennyit ér neki a biztonság. Természetesen én már arra is gondoltam a vásárláskor, hogy ez az U-lakat egy drágább biciklit is biztonsággal megvéd majd.
Az viszont tény, hogy a biciklilopások 90%-át már egy ilyennel meg lehetne előzni.
Ez azert mar acel? Mert egy
Ez azert mar acel? Mert egy alu nem sokat er, asszem.
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
Az viszont tény, hogy a
Az viszont tény, hogy a biciklilopások 90%-át már egy ilyennel meg lehetne előzni.
Ezt rosszul tudod. Nincs egy perc egy ilyet elvágni. Persze ha vki béna, meg fürésszel probálja akkor lehet hogy elszarakodik vele fél-1órát.
Ha már u lakat meg nagy biztonság akkor biztos nem noname lakatot vennék.
Roggyanjon meg alatta ha nem
Roggyanjon meg alatta ha nem kerülne véletlen vissza hozzád.
__________
HOTYHOGY ?!
Afrikában biztos lehet
Afrikában biztos lehet olyan felniszalagot kapni, amin van egy ilyen átok :-)
A belső fekete Afrikára,
A belső fekete Afrikára, vagy az arab Észak Afrikára gondolsz?
Az utóbbi régióban az egyik leggyakrabban hangoztatott kívánság, hogy száz teve seggéből a bolha lepje el azt, akire a mérgelődő arab haragszik. :)
Száz teve segge... mennyi szőr... mennyi csüngő bolha!
__________
HOTYHOGY ?!
És mivel a teve bőre
És mivel a teve bőre vastag, ezek a bolhák extra szívósak és erősek :-)
Amúgy a belső, nem arab Afrikára gondoltam (ott élénken él babona és a varázslás mind a mai napig), de tulajdonképpen mindegy, az a lényeg, hogy hasson :-)