Nálunk ugyan most volt a Pálya OB (az omnium és stéher bajnokság még hátravan szept. 28-án!), de a világban a pályaszezon most kezdődik. Nekünk nincs fedett fapályánk, csak a Millenáris. Éppen ezért kell rá vigyázni: Európa legrégebben működő velodromja önmagában is nemzeti kincs, és ezt súlyosbítja az, hogy ha eldózerólják, nem marad az országban pálya. Természetesen ha nem esik az eső, akkor szerdán és szombaton lehet rajta edzegetni, lötyögni, a szerdai filmklub pedig rossz idő esetén is meg lesz tartva. Mivel a pálya félig agyban dől el, és csak félig izomban, a filmek és a hozzájuk többszörös magyar bajnokaink által fűzött magyarázatok is hasznosak. De az erőnlét és a technika csiszolásához is rengeteg lehetőségünk van így télen. Lássuk őket versenyszámonként:
200m állórajtos időfutam:
A legrövidebb kerékpáros szám. A lényege egyszerű: megrakod bélből.
A gyakorlásához több féle dologra kell figyelni.
Az erőnléthez sokat kell gyorsan tekerni. Én a tébányai kommutátoroknak köszönhetem az erőnlét. Bejössz párszor Biáról Pestre Pedro mögött kicsi stéherben, és ha nem halsz meg végelgyengülésben, akkor erős leszel. Ha ez már megy, akkor kicit hamarabb kell kelni, hogy a Spanyol mögött rakhasd, vagy Pedrót már Bicskénél elkapd;)
A pörgetés minden kerékpársport alapja. Járj egy pár hétig úgy, hogy nem taposol, csak húzol. Ha ez megvan, akkor jön a körkörös tekerés. Ha még csak a 30 körüli utazó megy, akkor tegyél fel 42/17-et a fixire, és rakd meg a Hegyalját vagy a Budaörsit 40-el lefelé. Úgy, hogy közben ne pattogj a nyeregben. Ha már gyorsabb vagy, akkor lásd a Madisont;)
200m repülő:
Ebben a számban két kört megyünk. Időfutamban az utolsó 200m-t mérik, páros versenyben pedig az dönt, hogy ki megy át előbb a célvonalon. Ezzel kapcsolatban két újdonság lép be a képbe:
A fal. Cél az, hogy a 200m-t minél nagyobb sebességgel kezdjük meg. Ebből a célból a lendítőkörben felmegyünk a falra, és ott leborítunk, ezzel helyzeti energiát alakítunk át mozgási energiává.
A taktika. Ha páros verseny van, akkor az van előnyben, aki a leborításkor HÁTUL van. Emiatt mindenféle taktikázás és cselezések történnek. Esett már meg, hogy a versenyzők azzal kezdték a futamot, hogy öt percig álltak egy helyben.
Hogyan gyakoroljuk?
Fal - a millenárison kívül - a Lágymányosin a bringaúton van a pesti helyett a budai oldalon.
Az egyhelyben állást (trackstand) legjobban a piros lámpáknál lehet gyakorolni. Bármelyik piros lámpánál.
A taktikázásra, leszorítások kivédésének gyakorlására a teljes belváros alkalmas. Csak szólj be valamit egy takszisnak.
1000m időfutam, más néven kiló:
Ez egy közepesen hosszú szám. Ennek is az a lényege, hogy bélből kell rakni, mint Potter.
A különbség az, hogy az izmokon kívül a tüdőnek is nagyon nagy szerep jut már ezen a távolságon.
Hogyan gyakoroljuk?
Kiváló zöldhullámok vannak erre a célra. Kezdőknek az Üllőit ajánlom befelé a Heim Pál kórháztól. Ez egy 50-es zöldhullám, enyhe lejtőn. Ha a Nagykörtéig megvan, akkor már egész jó vagy.
Király zöldhullám van még Petőfi híd budától a budaörsi útig. De ötvenes zöldhullámot egész sokat találsz a városban.
Az orvosok szerint tüdőre gyúrni nem igazán lehet. Azért egy maszk két dologban segíthet: egyrészt nehezebb benne valamivel lélegezni. Ez olyan, mintha magashegyi edzésen vennél részt, lehet hogy emelkedik kicsit a vörösvértest szinted. A másik előnye a maszknak, hogy kevesebb korom jut a tüdődbe.
Stéher, keirin:
A stéher lényege az, hogy egy motor és egy kerékpáros együtt alkot egy csapat. A bringa a motor mögött megy közvetlenül (kicsi stéherben). A kérdés az, hogy melyik csapat a gyorsabb.
Keirinben a verseny felvezetését végzi egy motor. A versenyzők a motor mögött mennek egyre gyorsuló köröket, általában libasorban. Amikor a motor kiszáll, akkor pedig bélből megrakják.
Hogyan gyakoroljuk?
A XXII.ker. Budafok-Nagytétény dunaparti bicikliúton, vagy az északi vasúti összekötőn mindig találsz egy motorost erre a célra;)
Madison:
A madisonban két ember alkot egy csapat. Amíg az egyik rakja, a másik pihizik. A nagy durranás a váltás. Megfogják egymás kezét, és az aki eddig rakta, berántja a másikat, aki ezentúl fogja rakni.
Hogyan gyakoroljuk?
A lágymányosi híd a legalkalmasabb erre. Elég sok kaminyon jár arra, amikkel jókat lehet madisonozni. Kisebb forgalom esetén az egész nagyonnagy körút.
Pontverseny:
A pontversenyben sok-sok versenyző van egyszerre a pályán. Meghatározott számú kört mennek, mondjuk 72-t, és meghatározott számú, mondjuk 8 körönként van hajrá. A hajrákban az első négy helyezett kap 5,3,2, és 1 pontot. Aki lekörözi a mezőnyt, 20 pontot írhat jóvá. Az győz, akinek a legtöbb pontja van. Ebben a versenyben a legfontosabb a jó taktika és helyezkedés, kisebb lökdösődések sem ritkák. A verseny tempója széles határok között változhat: van amikor mindenki csak araszol és helyezkedik, a részhajrákban pedig mindenki bélből rakja. Olyan is van, hogy - főként az országúti háttérrel rendelkező versenyzők - megpróbálnak elhúzni a mezőnytől, ilyenkor hosszab távú bélből rakás szokott lenni, amíg meg nem fogják őket, vagy végleg meglépnek.
Hogyan gyakoroljuk?
A belvárosban minden van, ami a pontverseny lényege: hirtelen tempóváltások, lökdösődés, és koncentrált figyelem.
;)












A lágymányosi fal, a budai
A lágymányosi fal, a budai lehajtón van, nem a pestin..
Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________
Télleg. A belvárost pedig
Télleg.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Jajj, de jó, hogy végre
Jajj, de jó, hogy végre mindent tudhatok. :)
- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC
azért kezdetnek a madisont
azért kezdetnek a madisont nem biztos, hogy a kamionokkal kéne gyakorolni... :D meg iylesmi... :)
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok
Nem sikerült annyira
Nem sikerült annyira humorosra, mint amienre gondoltam...
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Nekem tetszett.
Nekem tetszett.
en nevettem, mondtak is h
en nevettem, mondtak is h "kuddddddd at!", dehat ezt ok nem erthetik...;)
Ezt a blogot úgy szívtam
Ezt a blogot úgy szívtam magamba, mint a Szahara homokja a tevepisit. Köszönet érte. De komolyan! Hétvége óta teljes pályalázban égek! Akkor kezdődött, amikor magwas a kezeit a levegőbe emelte és ugrott egy nagyot a dobogó felső fokán a 200 méteres állórajtos verseny eredméynhirdetésén. Aztán hétvégén is kinn voltunk, azóta meg olvasom a velodrom.hu -t. Nagyon jó az is, csak kedvcsinálóul egy mondat: "...A betonteknőt megvilágító lámpák még csak nyitogatták foncsorozott szemeiket, amikor a pálya lelátóján, a körlépcső karéján szinte már egy tűt sem lehetett volna leejteni..." Boldog békeidők.
Még egyszer köszönöm! És minden olyan anyagot, ami a pályakerékpározásról szól szívesen vennék!
Kár, hogy ma esik, pedig már készültem, hogy kipróbáljam a pályát!
Szombatra a 15 napos 1
Szombatra a 15 napos 1 millit mond (érted, egy Milli!), ami jó eséllyel azt jelenti, hogy a szombati nyílt napon kipróbálhatod a pályát. Készülj fel rá, hogy elsőre nagyon odab@sz, hiába vagy országúton meg városban tapasztalt. Kétszer-háromszor ki kell menni, hogy megérezd az ízét. De utána jön a teljes függőség;)
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Nem voltál a Gödör
Nem voltál a Gödör gyűlésen. Kükü Milli tejet szorongatva érkezett a megbeszélésre... :)
---
Bringasávot a Nagykörútra!
Nagyon nagy! A belvárost
Nagyon nagy!
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Egy valamit nem értek a
Egy valamit nem értek a pontversennyel kapcsolatban:
Mit jelent az, hogy körelőnyt szerzeni?
Azt értem, hogy aki körelőnyt csinál az kap 20 pontot, és onnan úgy versenyez tovább, mintha nem csinálta volna a körelőnyt (azaz a következő pontversenynél nem ő lesz automatikusan az első). Azt nem értem, hogy egészen pontosan kiket kell utolérni ahhoz, hogy megszerezze a körelőnyt és megkapja a 20 pontot.
Tegyük fel egy bolyban hajt a mezőny, egymás után. Egy valaki elszakad, körelőnyt kezd el csinálni, végül újra utoléri a bolyt. Mikor kapja meg a 20 pontot? Amikor a bolyban utoljára kerekezőt utoléri, vagy amikor mindenkit megelőz? (Persze ebben az esetben ez nem annyira fontos, de ha vannak leszakadók, vagy újabb körelőnyre törők, akkor érdekes lehet. Ilyen volt a vasárnapi U17-es pontverseny, amikor Szabó-Biczók Márton nyert, de A BVSC-s Sulyok Balázst hitték sokan győztesnek. Aki látta tudja miről van szó.)
Ezt mondja az UCI
Ezt mondja az UCI szabálykönyv:
"3.2.123 A rider shall be considered to have gained a lap and be awarded 20 points when he has caught up
with the rear of the largest bunch."
Tehát a körelőnyért akkor jár a pont, amikor utoléri a legnagyobb csoport hátulját.