Engedve a nagy nyomásnak... itt a sztori (néhol egy hivatalos leírásból ollóztam, ezért olyan a stílusa, amilyen):
A baleset az Andrássy út 1 előtt található gyalogátkelőn történt május 15-én 19:20 környékén. Érkeztem az Andrássyn az Opera felől, mikor láttam, hogy pirosra vált a lámpa. A jobbra kanyarodó sáv üres volt, így abban elgurultam a zebráig és kb 10 km/h-val elkezdtem átgurulni a gyalogos zöldön. Megjegyzem ki voltam világítva, mint a karácsonyfa, mert esett az eső. A gyalogátkelő felén túl, az Opera felé haladó belső sávba gurultam már bele, amikor a hölgy fehér Nissanjával bekanyarodott a Bajcsyról finoman mondva a gyalogátkelőre való tekintet nélküli, még a kisívű kanyarodásnak sem eleget tevő, sebességgel. Így esett meg, hogy a belső sáv közepénél autója bal első lökhárítójával eltalálta biciklim első kerekét a villa és a váz között. Ő kocsijával kb a gyalogátkelő után 5-6 méterre állt meg. Én az autó mögött egyszerűen eldőltem, egy karcolás sem keletkezett rajtam. Mikor felálltam, éreztem, hogy jobb térdemet beütöttem és fáj, de gond nélkül, minden irányba tudtam mozgatni. Hölgytől közepesen emelt hangnemben kétszer kérdeztem, míg ő éppen kiszállt autójából, hogy így kell-e gyalogátkelőbe belehajtani, pláne, ha a látási viszonyok sem megfelelőek. Ő meg azzal kezdte, hogy ne hívjunk rendőrt, mert így is késésben van és hajlandó megtéríteni a káromat (egy alkalommal még azt is mondta, hogy megveszi a bringám...). Itt jött a józan gondolat és hívtam a 112-t. Mentőt is küldtek. Ezután félrehúztam biciklimet az út közepéről, mivel megindult a forgalom a József Atilla utca felől.
Ekkor szóltam Lujkának is, hogy ha gondolja jöjjön le a ház elé, mert én valószínűleg még egy darabig ott leszek. Ő le is jött. 2-3 perc várakozás után megérkezett a mentő, ahol aláírtam a nyilatkozatot, hogy nem igénylem a kórházba szállítást, mivel az enyhe térdfájdalmon kívül semmi különöset nem érzékeltem. Nem sokkal a mentő távozása után megérkezett a rendőrség is. Az ő jelenlétükben beszéltem meg a hölggyel, hogy nem veszünk fel jegyzőkönyvet és ő állja a biciklimen keletkezett károkat. Névjegyet cseréltünk. Ő még megkért, hogy feltétlenül keressem fel háziorvosomat egy vizsgálat erejéig. Ebbe beleegyeztem. Este 11 körül a jobb térdem elkezdett bedagadni, járni csak bicegve tudtam, jól beborogattam.
Másnap reggel kimentem háziorvosomhoz, ő beutalt röntgenre. A röntgenfelvétel alapján tájékoztattak, hogy a sípcsontomon a porc megrepedt és beutaltak, az aznap ügyeletes, Péterfybe. Ott szintén megröntgenzték a térdemet és elmondták, hogy van a térdemnél egy repedés, illetve egy darabka porc 1 mm-t megsüllyedt. Orvosom a főorvossal való konzultálás után elmondta, hogy lehet csak gipszelni, mert az 1 mm-es süllyedés nem vészes és nem terhelési felületről van szó. Természetesen ez esetben a süllyedés mentén keletkezett peremnél egy kicsit erősebb lesz a porckopás. Ez 2 hét gipszsínt és utána 6 hét körgipszet jelentett, nomeg gyógytorna utána. A műtéti eljárást is felvázolta, miszerint csavarral kiemelik a megsüllyedt részt és akkor talán (ezt a szót a doki használta) jobb lesz a helyzet, mint a sima gipszelésnél. A műtétet követően 2 hétig fekvőgipszet kapok, majd 6 hét járógipsz, utána gyógytorna. Ezért döntöttem a sima gipszelés mellett. Erről még aznap szóltam a nőnek és megbeszéltük, hogy pénteken közösen elvisszük szervizbe fixikémet.
Pénteken a szerelő mondta (amit én már tudtam), hogy új kerék. Nő részletes számlát kért, amire rá akarta írni, hogy további anyagi követelésem nincs. Én meg megmontam, hogy max azt írom alá, hogy további anyagi követelésem a biciklivel kapcsolatban nincs. Ez így is lett, meg kifizette a Tour de Pelso nevezési díját is. Ekkor mondtam még neki azt is, hogy a Péterfyn kívül még fel fogok keresni egy térdspecialista sportorvost is, ő meg kérte, hogy tájékoztassam majd állapotomról a későbbiekben is.
A sportorvoshoz június 1-én délután mentem, aznap délelőtt kellett a Péterfybe is visszamennem gipszcserére. Gipszelés előtt megröntgenezték a térdem, majd az orvos hangsúlyozta, hogy 3 hétig tilos a jobb lábam terhelése. Délután a sportorvos mikor megnézte a röntgenfelvételemet, akkor szinte az első kérdése az volt, hogy miért csak gipszelték, és miért nem műtötték meg. Elmondta, hogy bár a röntgenfelvételen csak egy 1 mm-es süllyedés látszik, de az csak a pereme. Azt a felvétel nem mutatja meg, hogy beljebb mi a helyzet és egy 2 mm-es süllyedést mindenképpen műteni kell. Arról nem is beszélve, hogy nekem mint aktívan sportoló személynek még ez az 1 mm-es süllyedés is sok, és amennyiben így marad 10-15 éven belül teljesen szétkopik a térdizületem. Ezért megbeszéltük, hogy sürgősen megműti.
Így történt, hogy június 4-én, hétfőn befeküdtem az Országos Baleseti Intézetbe, ahol kedden délután fél 3-kor megműtötték a térdemet. A műtétet követően gipszet már nem kaptam a hatékony és gyorsabb gyógyulás érdekében. Terhelnem jobb lábamat 5 hétig tilos, mankó használata kötelező. 7-én, csütörtökön ki is engedtek a kórházból. Varratkiszedés június 15-e, péntek délutánra lett megbeszélve. Szombaton sikerült beszélnem a nővel, és kértem, hogy térítse meg költségeimet. Ő az összeget kicsit sokallta és arra kért, hogy hétfőn még beszélhessen ügyvédjével, aztán keresni fog keddig. Tájékoztattam, hogy amennyiben nem tudunk megegyezni június 14-én, csütörtökön megteszem a feljelentést, mivel egyébként kifutok a balesetet követő 30 napból.
Mivel nem hívott még szerda este hívtam, de nem vette fel. Ezután csütörtök délután elvittem a 6. ker rendőrségre a feljelentést. Szerdán meg kaptam egy ügyvégi levelet (1. oldal, 2. oldal). A levelet itt nem fogom kommentezni, egyértelmű, hogy megfélemlíteni akartak, hogy hagyjam őket békén. Egyébként 13-án kelt a levél, de csak 18-án postázták... Többet erről most nem írok és nem is kommentelek, mert ki tudja, kik olvassák ezt az oldalt... MK ügyvéddel kapcsolatban vagyok, fejleményekről persze majd beszámolok.
Egyébiránt a csavarok új technológiásak, az országban az elsők közt voltam, akiket így műtöttek, dokim a jól sikerült műtétért szakmai első díjjat kapott :) A teljes röntgenképen a piros karikában van a repedés, amit kiemeltek, összehúztak.
hát ez van most. lehet csámcsogni rajta :)
és egy jótanács: MINDIG LEGYEN RENDŐRI JEGYZŐKÖNYV!












Remélem, rendbejön
Remélem, rendbejön teljesen a térded.
Egy jótanács, ha még sokáig használni szeretnéd a térded: Tai Chi. (legutóbb egy 85 éves ember röhögött rajtam, hogy mennyire nem mozognak az ízületeim. Mondjuk ő pár évtizede gyakorol rendszeresen...)
hidd el, 4 év
hidd el, 4 év tapasztalatából tudom, hogy a jóga is hasonlóan jó dolog :)
Bice-Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
NYÉLEN RAKOM, DE A JÁRDÁN!
az se rossz :)
az se rossz :)
Térdre pedig a fixi a
Térdre pedig a fixi a legjobb kis áttétellel.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
"Mikor felálltam, éreztem,
"Mikor felálltam, éreztem, hogy jobb térdemet beütöttem és fáj, de gond nélkül, minden irányba tudtam mozgatni." lehet hogy az volt a baj hogy minden irányba mozgott:D sztem egyébként ha saját pénzből fizetted a műtétet akkor mindenképp szedd be a nőtöl a pénzed... azt nem mondom hogy örülök hogy nem let bajod mert lett sajnos.
egyszer ugyanilyen eset történt meg a szerémi uton a bringasávnál lévő zebrán. Látaam hogy egy kissrác követ engem én emg ugye dolgoztam és ezerrel mentem. megvártam mig zöld lesz elindultam át. gyerek jött utánam és belent egy taxis. (egy kb 12éves gyerekbe) a taxis csak kinézett az ablakon és nagyon megsem akart állni. elédobtam a biciklit hogy ne tudjon elhuzni és üvőltöttem hogy legalabb takarodjon oda ahoz akit elütött. akkor odament a gyerekhez (aki mosolygott rám :D ) a gyerek már felszedte a bringát és semmi baja nem volt mert épphogy csak eldőlt. a taxist elküldtem a picsába ő meg megszeppenve elment a fenébe. kissráccal még egy ideig együtt mentem és kiokítottam hogy vigyázzon...
<------------------------------------------------>
Vessünk véget az autós elnyomásnak! :D
12 éves gyereknél én
12 éves gyereknél én mindenképpen hívnék mentőt és rendőrt.
Egyrészt - ha jól értettem - bringasávban mentetek, tehát tök szabályosan. Másrészt lehetnek (mint Boci esetében is) később felbukkanó sérülések (akár agyrázkódás, amit az első pillanatban elnyom az adrenalin/sokk).
Úgyhogy mindig készüljön jegyzőkönyv, akkor látszódik a statisztikákban is.
- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC
Jobbulást és sok sikert! A
Jobbulást és sok sikert!
A térd sajnos nem tréfadolog és az a legrosszabb, ahogy veled is történt, hogy szinte fájdalom nélkül is nagy kár keletkezhet benne.
Jól sejtem, hogy a dokid neve majdnem ugyanaz, mint a zacskós levesé csak az utolsó két betű l és nem r?
igen, ő az.
igen, ő az. :)
Bice-Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
NYÉLEN RAKOM, DE A JÁRDÁN!
Jóbarátom térdét is ő
Jóbarátom térdét is ő rakta ösze. Az enyémet pedig az a doki aki a te dokid térdét is. (;
Nem is tudtam, hogy neki is
Nem is tudtam, hogy neki is reparálták a térdét. Mit tudsz? :)
- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC
Keresztszalag pótlása volt
Keresztszalag pótlása volt neki, így azon kevés orvosok közé tartozik, aki átélte azt, amit a betegei általa átélnek.
Sosem találkoztam vele, csak néhány páciensével. Ráadásul szeret és szokott bringázni.
miazhogy szokott bringázni!
miazhogy szokott bringázni! azzal jár melóba, meg tán monti versenyeken is szokott indulni.
Bice-Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
NYÉLEN RAKOM, DE A JÁRDÁN!
az én térdemet meg csak
az én térdemet meg csak kellett volna reparálni néhány éve, de végülis nem mentem el orvoshoz (nem akartam gipszben tölteni a nyarat)...
pár hét alatt meg is gyógyult, csak amikor a masszőröm először megvizsgálta a kezeivel, akkor szörnyülködött nagyokat :)
szóval vigyáznom kell. pl a hideg nem tesz jót, télen térdmelegítőben ajánlatos bringáznom. meg a futás amúgy sem tesz jót neki. (bár azért ha épp a buszhoz futok 100 métert, az még elmegy)
szóval azért nem semmi izület ez a térd... sokmindent kibír, de mégis érzékeny.
(pl gonosz emberkék ezért szokták bosszúból valakinek a térdét szétverni, ha nem karják, hogy többet szaladgáljon)
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok
Mindenkinek ajánlatos
Mindenkinek ajánlatos térdmelegítőt hordania télen, ha bringázik. Észre sem veszed, csak egyszer majd arra ébredsz, hogy hopp, be van dagadva, feszül és ezért fáj, mert elkopott a porc.
Lehet szerencsére kezelni, csak macerás és nem gyors. Egyre több lehetőség van már erre is.
A tanulság: jegyzőkönyv
A tanulság: jegyzőkönyv nélkül sehová.
Innentől kezdve simán le fogja tagadni az egészet, és ennyi idő után elég kevés esélyed lesz
tanút szerezni (ami még mindig nem jelenti azt, hogy tudod az igazadat bizonyítani, lásd az én esetemet).
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Lujka ügyesen megjegyezte a
Lujka ügyesen megjegyezte a helyszínelő rendőr számát... :)
- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC
annyit segítettek már,
annyit segítettek már, hogy megírták a levelet. olvasd figyelmesen végig... khmm... érdekes...
Bice-Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
NYÉLEN RAKOM, DE A JÁRDÁN!
ez kész...
ez kész...
Ha a felelősség
Ha a felelősség egyértelmű, akkor nem szabad belemenni a külön kárrendezésbe. Az autós kötelező biztosítója úgyis fizet.
Nem 100%-osan egyértelmű,
Nem 100%-osan egyértelmű, hiszen Boci is gurult a zebrán. A nő legelőször azt valószínűsítette, hogy nem telizöldön, hanem nyílzöldben ment bele a kereszteződésbe. (Mondjuk ez annyira nyilvánvaló hülyeség, hogy ehhez csak nem fognak ragaszkodni.)
- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC
Fel kell gyújtani a
Fel kell gyújtani a kocsiját és el van intézve az ügy. Az ilyenekkel máshogy nem lehet beszélni.
Ha már ott volt a rendőr, akkor mindenképpen jegyzőkönyvet kellett volna felvenni. Mivel a kocsiban kár nem keletkezet, emiatt ha végül mégis a kerékpárost hozzák ki hibásnak, akkor max szabálysértés miatt büntetik meg.
Ki kellene próbálni, hogy hogyan lehet egy zebrán átkelni a kerékpárt tolva. Ha az autós nem áll meg, akkor elkaszálja a kerékpár első kerekét, aztán fizethet kártérítést meg büntetést.
Tudnék vitatkozni, csak nem
Tudnék vitatkozni, csak nem szeretek arctalanul. Regisztrálj! :)
- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC
Amúgy ha az autós
Amúgy ha az autós elismerné a vétkességet, akkor a kötelező biztosító fizetné a kárt. De gondolom, hogy nem akar emiatt malus-ba kerülni.
Aha, ha meg bíróság veri
Aha, ha meg bíróság veri rá a vétkességet, akkor fizeti a perköltséget, a kiszabott böntetést, Boci ilyen-olyan kárát + malusba kerül.
Neki lenne a legnagyobb érdeke a peren kívüli megegyezés. :)
- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC
Ez a nő alapvetően
Ez a nő alapvetően rendesnek tűnik, de mivel nem volt jegyzőkönyv, egy idő után elkezdte másképp látni a dolgot...
Egy nagy autós ismerősömtől tudom hogy akkor is el kell vitetni magad mentővel ha semmi bajod - így nem tagadható le utólag a dolog.
---
Ez a zén oldalam
Sziasztok
Sziasztok Criticallok!
Elöször is jobbulást,és sok sikert az ügyvédednek!
A kedvencem:
"...Ő még megkért, hogy feltétlenül keressem fel háziorvosomat egy vizsgálat erejéig..."
Egy ismerösőm mottója ide:
Azok,akik azt hiszik,hogy múltbeli hibáikat sajnálattal jóvá tehetik,nem érdemelnek bocsánatot!
-
"...fekete fehérben menetelt szépen a KRITIKUS TÖMEG,
hitét a kínzókamrák sötét hire sem törte meg..."
"Ákos:1956"
-
-CM minden hétköznap!!!
-
Az utóbbi időben mindenkit
Az utóbbi időben mindenkit elütnek!? MINDENHONNAN ezt hallom, hogy legutóbb kit gyepált el a kocsi...:( Én is itthon vagyok, engem két hete ütöttek el.
Elolvastam amit írtál, azok alapján nem lehetett olyan óriási a csattanás, mégis elég szerencsétlenül jöttél ki belőle...:(
Én 41-el mentem bele egy autó oldalába, iszonyatosat repültem, nem is tudom hogy úszhattam meg ilyen mázlistán: csak a lábam varták össze, és már egész jól tudom hajlítani is.
Teljesen együttérzek veled, tudom mennyire bosszús, mikor az ember önhibáján kívül szenved, és az emberek nagyon sokszor nem gondolnak olyan apróságokra is, hogy egy ilyen baleset milliónyi eltervezett dolgot tud keresztbehúzni, nem is beszélve arról, hogy nem tudsz biciklizni, csak otthon ülni a forróságban.:(
Kib*szás, ha elütik az embert, srácok nem győzzük elégszer mondani, MINDENKI HORDJON BUKÓSISAKOT, személyesen tapasztaltam, hogy micsoda védelemre képes.
Mindenki vigyázzon magára, ebben a forróságban mindenki kivan és nem figyel egymásra. Óvatosan, de azért nyélen!;)
Egy hét és már én is újra a betonon leszek.:)
Boci, neked pedig jobbúlást kívánok, de tényleg, kitartás!!!!
;__,
O ¤O
Don't drink and drive, just smoke and ride!
jobbulok ám, ha minden jól
jobbulok ám, ha minden jól megy 1-2 hét és elkezdhetek görgőzni :)
Bice-Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
NYÉLEN RAKOM, DE A JÁRDÁN!
Engedd meg hogy
Engedd meg hogy basszájba.
Fránya memóriája megromlott szegénynek, remélem a rendőröké nem fog.
Gyógyulj meg.
Mielőbbi teljes
Mielőbbi teljes gyógyulást!
szerintem egy kicsit igaza
szerintem egy kicsit igaza van a csajnak IS.
fizet, aztán megint pénzt kérsz tőle, aztán megint. valahol meg kellett húznia a határt.
a verseny nevezési díjat elkérni szerintem hiba volt, ahhoz neki nincs köze már.
az ügyvéd levelében én nem érzek megfélemlítést. leírja a tényállást az ügyfele szemszögéből.
azt, hogy ki volt szabálytalan a vizsgálat dönti majd el.
jobbulást.
Boci az elmaradt hasznát is
Boci az elmaradt hasznát is követelhetné, ha az a balesettel összefügg. Tegyük fel, hogy Boci egy bárban táncol és most a mankózás miatt le kellene mondania a fellépéseit, akkor joggal kérhetné azt a fizetséget, amit nem kap meg, mert nem tud dolgozni (amennyiben a vizsgálat majd a sofőr vétkességének megállapításával zárul).
Hasonlóan jogos szerintem a nevezési díj kifezettetése is. Gondolatkísérlet: dolgozol egy munkahelyen, megbeszéled a főnököddel, hogy szeretnél menni nyaralni, megállapodtok a szabadságolás időpontjában és befizeted az utat. Majd két nappal a szabadság megkezdése előtt beesik valami munka, ami miatt a főnök nem enged el. Nem követelnéd tőle, hogy térítse meg neked a már kifizetett összegeket?
nézd meg milyen szerepet
nézd meg milyen szerepet játszik az ügyvéd levelében ez az 5000 forint (a hölgy jóhiszeműségét támasztja alá), és hogy megér-e ennyit.
ezért mondom, hogy nem szerencsés, mégha jogos lehet is.
itt nem jóhiszeműségről
itt nem jóhiszeműségről van szó, hanem jogokról. Ha jóhiszemű lenne, akkor minden felmerülő költséget állna. Balesetet okozott!
Zsoltee
a verseny nevezési díja
a verseny nevezési díja teljesen jogos. elütött, a versenyszervezők nem fizetik vissza. akkor szerinted hagyom csak úgy elúszni, mert más miatt nem tudok elmenni? ha valaki azt mondja, hogy pl. segítsek neki költözni aznap, mert csak rám számíthat, akkor tőle is elkértem volna ezt a pénzt...
Bice-Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
NYÉLEN RAKOM, DE A JÁRDÁN!
van amit hagyni kell csak
van amit hagyni kell csak úgy nagyvonalúan elúszni.
gondolom létezik olyan helyzet, amikor már te sem kérnéd el a pénzt.
nem vagyunk egyformák.
Hello! Engem érdekelne a
Hello!
Engem érdekelne a térdspecialista bárminemű elérhetősége, ha lehet, küldj mailt nekem kérlek. Köszönöm.
***
Engem meg az érdekelne,
Engem meg az érdekelne, hogy mennyit kell spórolnom erre (már ha ér ilyet kérdezni). Mert előbb-utóbb muszáj megnézetnem a térdem. Valami nem jó.
Remélem te már gyógyulgatsz.
fából vasparipát
az első konzultáció 10
az első konzultáció 10 essze, a többit meg ott vele beszéled meg. Tervezett beavatkozásnál pontosan megmondja, hogy mennyibe kerül.
egyébként meg: www.drknoll.hu
Bice-Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
NYÉLEN RAKOM, DE A JÁRDÁN!
na! ma voltam gyógytornán.
na! ma voltam gyógytornán. :)
tegnap mikor bejelentkeztem a nőci kicsit leugatott, hogy miért ilyen későn, de aztán mikor ma látott, elnézést kért, mert hát nem tudta mire számíthat és 3 hét punnyadás ugye nem jó az izmokanak. mondam is neki jól, hogy én nem punnyadok, sőt... aszonta, hogy ügyesen feltornáztam magamnak az izmokat :)
aztán 1 óra tornáztatás után pihenésképpen felültem a szobabringára. MEEEEEEKOORAAAA VOOLTT!!!! másfél hónap után újra tekerni egy fél órácskát! :-D
jövő hét kedden megyek kontrolra a dokihoz, utána beszélek a gyógytornásszal megint, hogy mikor legközelebb, mert a következő alkalom csak akkor lesz, ha már nem mankózok. aztán még talán egyszer megyek utána. ennyi :)
Bice-Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
NYÉLEN RAKOM, DE A JÁRDÁN!
Örvendezzünk e hír
Örvendezzünk e hír hallatán! További jó gyógyulást.
"...felültem a szobabringára. MEEEEEEKOORAAAA VOOLTT!!!!"
19 éves koromban, késői rubeolával fetrengtem szobafogságban két hétig. Amikor először mentem ki, önfeledten futni kezdtem! Futottam amíg ki nem fogytam a szuszból!
Neked is olyan jól eshetett. :)
________________
Sajnálom a bolondot.
ma voltam 5 hetes
ma voltam 5 hetes kontrollon. mankó nélkül jöttem haza :)
2-3 hónap és teljesen tudom majd hajlítani a térdem. még pár hét itthoni erősítés és megyek vissza az utcára bringával.
már csak kicsit Bice-Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
NYÉLEN FOGOM RAKNI, NEM A JÁRDÁN!
Nyeletlen. :)
Nyeletlen. :)
inkább mintsem fejetlen
inkább mintsem fejetlen :-D
már csak kicsit Bice-Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
NYÉLEN FOGOM RAKNI, NEM A JÁRDÁN!
ma délben munka helyett a
ma délben munka helyett a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályt látogattam meg. beidéztek tanuként :)
mivel én tettem a feljelentést, engem hallgattak ki először. a vallomásom 5 oldal lett + 4 oldal a mindenféle törvényi rizsa. kérdeztem, hogy kaphatnék-e egy példányt, mire mondták, hogy perzse... 100 ft/oldal... nem kértem.
jó alaposan kifaggatak azért, hogy mivel mentem, mi volt rajtam (bukóra rákérdezett a főhadnagyaszony!), világítás a bringán, stb. én meg jó részletesen elmondtam a történteket, megcsináltam a helyrajzot.
mondta, hogy most még beidézik a nőt is, aztán lesz egy helyszíni vizsgálat, ahol a nő, a főhadnagyasszon meg én kivonulunk ide elénk rekonstruálni a történteket, aztán majd döntenek.
és persze indítanak egy polgári peres eljárást is a költségeim megtérítése végett.
már csak kicsit Bice-Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
NYÉLEN FOGOM RAKNI, NEM A JÁRDÁN!
drukk drukk! -- -- -- "az
drukk drukk!
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok
hogy hívják a Dokit? nekem
hogy hívják a Dokit?
nekem is szükségem lenne rá
Dr. Knoll
Dr. Knoll Zsolt
www.drknoll.hu
már csak kicsit Bice-Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
NYÉLEN FOGOM RAKNI, NEM A JÁRDÁN!
veled nem szeretnék
veled nem szeretnék ütközni, nem elég, hogy te vagy a hibás, ronda követelőző vagy, még olyanért is kártérítést kérsz, amiért rendőri feljelentés esetén se kapnál.
zebrán nem lehet biciklizni. mint ahogy autózni sem. a zebra a gyalogosoké.
nem amerikában vagy, itt ha te vagy a hibás, és a biciklid megsérül, azt buktad, az orvosi költségeidet meg a tb-d fizeti, ha meg maszek dokihoz mész, akkor te.
ha nem te vagy a hibás, akkor elvileg az autó felelősségbiztosítása téríti a bringádban esett kárt.
de elmaradt bicikliversenyt sehol sem térítenek, a nő jóindulatú, te meg visszaélsz vele...
már meg ne haragudj, de hol
már meg ne haragudj, de hol vétlen az olyan ember, aki egy gyalogos zöldbe belehajt 35-40-nel vizes úton? és talán nevezzük mázlistának, hogy csak én voltam ott és nem néhány gyalogos, akikkel tekézhetett volna.
és nyugodj meg, ha úgy ítélik meg én vállalom a büntetést azért, hogy bicikliztem a zebrán, de ez eltürpül az autós vétsége mellett.
és én sem szeretnék veled ütközni... sőt senkivel... és ennek érdekében mindent meg is teszek, de sajnos ehhez én egyedül kevés vagyok.
egyébként az üggyel foglalkozó rendőr annyit mondott, hogy azzal a tettével, hogy megtérítette a nő a biciklimen esett kárt, elismerte vétkességét. és ebben igaza van, mert én is nagyon jó szívű ember vagyok, de nincs az a pénz, amit én odaadnék bárkinek, ha én vétlen vagyok egy balesetben... másrészt pedig mi a francnak hívtam volna rendőrt, ha én vagyok a hibás? akkor inkább elkullogok, hogy hagyjuk a fenébe a dolgot, majd legközelebb jobban figyelek vagy akármi. és örülök, ha ő nem hívja rám a rendőröket.
már csak kicsit Bice-Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
NYÉLEN FOGOM RAKNI, NEM A JÁRDÁN!
nna. Ma megint voltam
nna. Ma megint voltam dokinál. Megmutattam neki a térdecskémet és megnyugtatott, hogy a dudor a bal oldalán "teljesen normális", mert a csavar körül kialakul egy kis tokosodás, és az, hogy az néha még fájdogál velejárója. Azt is megbeszéltük, hogy a csavart, ha ki akarnám szedetni, akkor legyen inkább egy-másfél év múlva.
És persze rákérdeztem a fixire is, mert elég sok mellette és ellene érvet hallottam. Na a doki megmondta ma a frankót: "Ez nem az a fajta sérülés." Szóval holnap meló után veszek még bandázst és csütörtökön ismét a fixivel rakom majd a várost :)
Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
NYÉLEN RAKOM A TRÁGYATIPRÓMMAL, NEM A JÁRDÁN!
csak pörög a gépezet.
csak pörög a gépezet. múlt héten hívtak, hogy kihallgatták a nőt is és október 9-én helyszíni szemlézünk. legyek ott bringástul...
Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
Én hajtom a biciklit, a bicikli hajt engem.
remélem, hogy mindek OK a
remélem, hogy mindek OK a lábaddal, boci. saját tapasztalat: barlangászás közben letört porc operálva, másfél hét múlva már bringáztam, igaz, fájt egy kicsit. doki ismerőseim szerint - mint utólag kiderült - magyarország legjobb térd-ortopédorvosa kezelt. azóta jobb, mint újkorában, pedig kap rendesen...nem tudom, hogy segítséget jelent-e; másoknak szerintem igen. adatokat természetesen dobok, ha valakit érdekel...
jobbulást kívánok :-)
--------------------------------------------------
...ami szerves és lassabb nálam, az ehető. Te is...
Most volt helyszíni szemle
Most volt helyszíni szemle és szembesítés. A hölgy szerint én a bal első ajtónak hajtottam neki. Ezt leszámítva a baleset eseményeiben, pontos helyeiben többnyire egyeznek a vallomások. Mivel ő a Paulay Edébe tudott csak leparkolni, így a kocsija nem volt a helyszínen, de én a biciklimen elmutogattam, hogy pontosan hol és mi történt... szerintem...
A hölgy végig állította, hogy a kocsiján csak régebbi nyomok vannak, béna parkolásokból. A helyszíni szemlézés után kérte a fotós rendőr, hogy megnézze az autót is. Erre mondtam, hogy arra én is kíváncsi vagyok, mert hát miért is ne. És láss csodákat, az autó bal első sárvádőjének első felén VAN egy 2-3 centis nyom, pont a lökhárító mögött! miazhogy nyom... a tengelycsavar kitépett egy pici darabot onnan. Rendőrünk fotózott autót, biciklit, majd csak annyit mondott, hogy a csavar és a nyom pont ugyanolyan magasan vannak, de nem ő a szakértő... részemről ezek után már nem volt mit mondani. A nyom eleje az a tipikus csavarvájta félkörös karcolás. A hölgy ügyvédje is jelen volt... no comment... és miután közölte a rendőr, hogy egyezik a magasság, nagyon, de nagyon nézegette a nyomot... talán majd szakértővel próbálják bebízonyítani, hogy padka volt...
Mindenesetre ma jó napom van, meg szüli. :)
Boldogot nekem :D
Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
Én hajtom a biciklit, a bicikli hajt engem.
Boldogot bizony. "Egy
Boldogot bizony.
"Egy kerékpáros, aki ad magára, az nem közlekedik a járdán, mert ő egy jármű."
üdv adamekp
Boldog szülinapot! Lehet
Boldog szülinapot!
Lehet tippelni, hogy mit fog kapni az autós. Nekem most az a tippem, hogy addig húzzák, amíg elévül a szabálysértés, büncselekményt meg nem állapítanak meg.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
A szabálysértés nem
A szabálysértés nem évül el, ha már megindították az eljárást. Ez általánosítható minden eljárásra.
ma reggel ráébredtem, hogy
ma reggel ráébredtem, hogy elbaktam... április 23-án megkaptam az ügyet lezáró levelet. ahogy gyanítani lehetett, kellő bizonyíték hiányában nem tudnak dönteni - kanyarodó zöld+gyalogos piros vagy telizöld+gyalogoszöld volt-e. és ma reggel eszembe jutott, hogy ott van a levélben a bizonyíték... nem fogok már vacakolni vele, de tanulságos. ugyanis le van írva, hogy a nő, szerinte, kanyarodózöldbe ment bele elsőként, ergo gyalogospiros volt. viszont egy későbbi bekezdésben ott van, hogy elsőbbséget adott annak a gyalogosnak, akit én is megemlítettem és velem szembe jött a zebrán! tehár NEM kanyarodhatott kanyarodózöldre, csakis telizöldre. vagy olyannyira toleráns, hogy a gyalogost, aki az Andrássy telizöldjének ellenére átflangál a gyalogospiroson, nem hogy ledudálja, de türelmesen átengedi.
na ezt nem vettem ésre 8 napon belül :)
legyetek résen ti is, ha ilyen van.
Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
Én hajtom a biciklit, a bicikli hajt engem.
ismerős sztori... engem
ismerős sztori... engem úgy vágtak ki kresz vitsgáról,h a T alakú kereszteződésben (kanyarodó főút, én jövök az alárandelt felől) nem adtam elsőbbséget a védett úton jövő (kanyarodó) bringásnak, majd ugyanőt(!) megelőztem a kereszteződés utáni zebrán. szerintük. de ezt enm rögötn közölték, hanem 1,5km múlva.... én is későn jöttem rá,h ilyen nincs...
bonnie
Ezen mit kell csodálkozni?
Ezen mit kell csodálkozni? Hát persze hogy gyorsabb volt a bringás, hiába vágtál ki elé, úgy is megelőzött. :-p
üdv adamekp
5meter van max a
5meter van max a kerszteződés és a zebra kozött :)
ennyira még én sem vagyok gyors bringával ;D
bonnie
Tanulságos eset. Mindig
Tanulságos eset. Mindig tiszta helyzetre kell törekednem. A jegyzőkönyvet azonnal fel kell venni. Mondjuk ez egy fura helyzet. Nem lehet eldönteni ("kellő bizonyíték hiányában nem tudnak dönteni", hogy most mi is volt a szitu azzal a lámpával? Ez elég gáz! Ha vitatott helyzet van, akkor a tanúk segíthetnének, ha lennének. Itt gondolom nem voltak így könnyen kibújhatnak a szabálysértők a felelősség alól.
A térdednek pedig teljes gyógyulást kívánok. A KOPÁST (MESZESEDÉST) PEDIG HÍRBŐL SE ISMERD MEG!!!!! Sajnos én elszúrtam, és beárnyékolja és lassan tönkre teszi az életemet. Ne sajnáld a pénzt a legjobb orvosokra, és a legjobb szerekre és a legjobb utókezelésekre. Huszadrangú a térded épségéhez képest, hogy rá tudod-e bizonyítani a nőre a hibáját, vagy nem. Legyél egészséges ez a legfontosabb!
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330 (Fővárosi Közterület-felügyelet)
Elveszett közúti jelzőtáblák bejelentése: 06 1 210 05 73 (FKF Zrt.)
Kanuni Sultan Suleyman
Áááá, ez az a
Áááá, ez az a kereszteződés, ahol fél percig tart a gyalogoszöld. Senki meg nem mondja a nő helyett/ellen (hacsak nem így, ahogy boci, logikai úton kisakkozva), hogy bizony ő milyen lámpán ment át.
Gyors helyzet, mire megálltak, addigra a potenciális tanúk szétspricceltek.
Persze mondhattuk volna, hogyy pont láttam a kanyarodó autót az ablakból, figyeltem is, hogy telizöldje van és jééé, milyen gyorsan megy, de ez azért olyan nem lett volna hihető.
Jelenleg Knoll az egyik legjobb térdes a hírek szerint, gondolom/remélem, hogy jó választás volt.
- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
Beugró-petíció
Nézz meg egy adást és írd alá a petíciót, hogy ne szüntessék meg!
*CMS* RABIC
na megjártam budaőrsöt,
na megjártam budaőrsöt, találkoztam Knoll dokival, aki még mindig irtózatosan jófej :)
térdemet megtapogatta, megkocogtatta, a frissen készült röntgent is jól megnézegette, megmutogatta a kollégáknak a szomszéd szobában (én aztán nem bánom, dicsekedjen csak velem) :-D
de a lényeg, hogy a csavar sehol nem lóg ki a a csontból és tökéletesen beágyazódott, nincsenek üregek körülötte. szóval ha akarom ki lehet piszkálni, de felesleges, ha nem zavar.
így abban maradtunk, hogy ha bármi van úgyis hívom, egyébként meg köszönöm jól leszek a csavarral is.
végül gratulált a gyógyulásomhoz mégegyszer én meg neki a műtéthez :)
ennyi. ügy lezárva. :)
Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
Én hajtom a biciklit, a bicikli hajt engem.
Nagyon szomorú történet,
Nagyon szomorú történet, de sajnos igaz, további sok sikert kívánok. Egyébként tudnál nekem segítséget nyújtani abban kihez forduljunk a férjemnek sajnos térp kopása van nagyon nagy fokú. Lassan ott tart járni sem tud,folyamatosan vizesedik a lába egyébként 34 éves, focista. Nagyon elvagyok keseredve. Ha vki tud vmi frankó helyet v. orvost írjon ide vagy a tanita95@citromail.hu-ra. Előre is köszi.Anita
Valós hír: Elvesztette
Valós hír:
Elvesztette szüzességét a kerékpáros
Na jó, baleset- és tükörszüzességről van szó. :) Ma reggel nyolc után néhány perccel a József körúton, a Rákóczi térnél fékezés és esés közben letörtem egy kocsi tükrét. Felpattantam, a bicót gyorsan egy oszlopnak támasztottam és mentem a sofőrhöz, hogy elnézést kérek, én voltam a hibás, álljon félre mert van biztosításom és megadom az adataim. Félreállt, kérdezte, hogy nincs-e bajom (a fentiek is a szemem előtt lebegtek, de a) nem engem ütöttek el, b) csak simán elestem, c) nem volt bajom 1-2 horzsoláson és zúzódáson kívül). Rendes volt a fickó, szerintem meg volt lepődve, hogy egy bringás megáll a kárt rendezni, ráadásul még felelősségbiztosítása is van. Adatokat cseréltünk, aláírtam hogy én okoztam a kárt, majd hívtam a biztosítót. Elmondtam, hogy ki vagyok, miért telefonálok, mikor és mi történt. A hölgy felvette az adatokat, s mondta, hogy majd a kárszakértő-osztály vagy mifene fog majd keresni. Aztán befáradtam az ügyfélszolgálatukra és megkérdeztem, hogy nekem a továbbiakban mi a teendőm, amire azt mondta a kisasszony, hogy innentől a károsultnak kell jelentenie az eseményt és elvinni a Bojtár utcába megszakérteni, onnantól pedig a biztosító intézi a dolgokat.
Tanulság: legyen biztosításotok.
üdv adamekp
kár, hogy amikor én tavaly
kár, hogy amikor én tavaly nekiestem egy álló autónak, akkor nem tudtuk így lerendezni. a kocsi bérelt volt, a sofőr hívta a bérbeadót, az meg csak abba ment bele, hogy vagy helyszínen lerendezzük, vagy rendőrt kell hívni. több melóval siettem (futárként), ezért a hosszas várakozás nem fért volna bele, így maradt a 15 ropi kicsengetése az ajtón a vastag karcolásért... :/ (azért írtunk róla papírt adatokkal és tanúval is aláíratva, nehogy később még balhézni kezdjen a tulaj)
szerencse a szerencsétlenségben, hogy a bringa is megúszta egy kisebb nyolcassal, meg én is 1-2 kék folttal a borulst. ami egyébként eléggé látványos lehetett, szalto mortale... :D
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Ilyenkor nem lehet felmentő
Ilyenkor nem lehet felmentő sereget kérni?
bonnie
jaj, nem mindig volt ám
jaj, nem mindig volt ám olyan nyugalom és lazsálás, mint mostanában a válság idején...
(szóval kérni lehet, de kapni nem mindig)
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Az MK-n keresztül van a
Az MK-n keresztül van a biztosításod?
........................
Formaharc és sci-fi.
Aha. üdv adamekp
Aha.
üdv adamekp
Köszi, szuper!
Köszi, szuper! :-)
........................
Formaharc és sci-fi.
Mi az a MK?
Mi az a MK?
Magyar Kerékpárosklub.
Magyar Kerékpárosklub. Kinek szakszervezet, kinek túratárskereső, kinek okosságforrás, mindenestre jó és nekünk, belőlünk van.
kerekparosklub.hu, keresd meg, hogy te melyik területi szervezethez szeretnél csatlakozni.
- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
*CMS* RABIC
MK - KP
"Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában."
Vagy akár csak lépj be
Vagy akár csak lépj be tagnak, 5 000.-/év, kapsz biztosítást, segélyvonalat, és rengeteg kedvezményt pl. kerékpáros-boltban, vonaton, stb. Meg egy szép kártyát is! :-)
........................
Formaharc és sci-fi.
Ma is volt közöm egy
Ma is volt közöm egy balesethez, amiben most csak tanú voltam. A Vágány és a Mohács utca kereszteződésében ütközött neki egy bringás egy autósnak, vagy épp fordítva. A molkútról kijőve annyit láttam, hogy egy bringa repül a kocsi felett, így nyomban odaeredtem segíteni. A bringás feje vérzett, megpróbált felállni, de a többi tanúval azt mondtuk, hogy üljön vissza, nehogy rosszabbra forduljon az állapota. Hívtuk a rendőröket, akik értesítették a mentőket is, néhány perc alatt kiérkeztek. A bringás azt állította, hogy ő a bringagyász sárgáján jött át, az autós pedig azt, hogy a piros lámpánál állt és a zöldnél indult. Egy autós tanú azt mondta, hogy az úttest lámpája zöldet mutatott, de ő sajnos adategyeztetés nélkül továbbhajtott. A többi tanú sajnos nem tudta megmondani, hogy milyen volt a lámpa, mert már csak az ütközést láttuk mindannyian. A biciklist kórházba szállítoták a mentők, de indulás előtt állítólag már nem tudta megmondani a srác, hogy milyen évet írunk. A közrendvédelmi rendőrök hívták a helyszínelőket, az ügy az előadónál folytatódik.
Tanulság:
- Abba a kereszteződésbe bele van kódolva a baleset. A Vágány utca mondjon le.
- Ne rongyolj át sárgán, pláne ha nincs bukód.
- Legyen biztosításod saját ápolásra és a kár megtérítésére is.
üdv adamekp
A Vágány u. ultragáz, ott
A Vágány u. ultragáz, ott az egyedül használható elem a buszsáv. Botzasztó szűk helyre van ott nagyon fontos és nagy forgalom beszorítva.
- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
*CMS* RABIC
MK - KP
"Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában."
Kedvencem. Biciklis
Kedvencem. Biciklis pályafutásom első hetében majdnem kivasaltak, mert én balga azt gondoltam, hogy ha zöld van, akkor az azt jelenti, hogy mehetek. Erre föl rámengedték a balra kanyarodókat.
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...
Ez gyalog és autóval is
Ez gyalog és autóval is így van..
bonnie
ha már az én blogom az
ha már az én blogom az áldozat, akkor mindenkit tájékoztatok, hogy én legalább jól vagyok.... egyelőre... :D
Boci
----------
MK-Belváros
...akrat icob, icoB
3:-O