Az indulásnál még csak 5 perc késésben voltunk, kb öten kezdtük a Milliről. Az outi kerékkel rendelkezőket figyelmeztettem, hogy lesz zúzottköves szakasz, figyeljenek a nyomásra. Renato említette, hogy van ugyan egy lassú defektje, de így jár mindenhová.
Boci előre jelezte, hogy utánunk indul el, KAMA3 meg Kőbánya Fixi klub az Etelén vártak ránk, Aghla is már telefonált, hogy beért a vonata. Aghla-val meg Bocival megbeszéltem, hogy Budaörsön a polgármesteri hivatalnál találkozunk.
A város elég nyögvenyelősen ment, mindig szétszakadt a csapat, de a város már csak ien.
Az Etelén Lacusék nagyon vártak minket, ment a hájpó meg a ragmeg. Az aluljáró után az emelkedőn volt kis torlódás, de az eleje felment. A hátulja lépcsőzött, megint összevártunk, de ez csak pár másodperc volt. A budaörsin már gyanús volt, hogy hiányzik a csapat nagyobbik fele, kiderült, hogy az összevárás kezdetét érzékelték, de azt nem, amikor továbbindultunk. A repülőtérnél mondtam, hogy aki félti a bringáját, az menjen a kövesen, és polgármesteri hivatal, de végül mindenki jött utánam. Mentünk egy kicsit a Hosszúréti patak völgyében, Törökbálint depótól meg át Budaörsre. Ekkor voltunk kb 20 perc késésben. Boci és Aghla itt találkoztak velünk, így lettünk 11-en.
A budaörsi polgármesterhelyettes tök rendes volt, bekészítettek nekünk ajándékot. Megbeszéltük, hogy majd utánunk küldik. A budaörsi kistérségnek kész hálózatterve van, most írják ki a közbeszerzést a kerékpárutak engedélyes terveinek elkészítésére. Sajnos a Hosszúréti patak kimaradt belőle, és ezt nem is lesz egyszerű pótolni, mert van olyan szabály, hogy vízfolyások környékén 50m-en belül nem lehet semmit sem építeni.

Mivel nagyon az itiner mögött voltunk, nem mentünk vissza a patakhoz, hanem az 1-es úton raktuk Biáig. Így kihagytunk egy nagyon szép részt, aminek tök kicsi a szintje, cserébe jelenleg eléggé durvák az útviszonyok. Az 1-est szerintem nem kell bemutatnom, a szokásos szívást a durva szembeszél fokozta. Biára épp az itiner szerint értünk be. Már vártak minket a helyi bringás aktivisták, megmutattuk a polgármesternek a civil igényt. Bicskéről telefonáltak, hogy hol vagyunk, mondtam, hogy 4 perccel vagyunk az itiner mögött, ekkor-meg ekkor érünk be. Kiderült, hogy Renatonak defektje van, már összedobtuk neki a szerszámokat meg a belsőt, amikor mondta, hogy megoldotta és jön. Mire elhatároztuk, hogy az eleje elindul, a végén meg pár gyors ember bevárja Renatot, megint elment 10 perc. A biai aktivisták megígérték, hogy a csapat második felét kivezetik a régi 1-es útig.

A durva szembeszél tovább folytatódott. Amikor elindultunk, telefonáltam a herceghalmi polgármesternek, hogy jövünk, de késünk, mondta, hogy akkor vár még egy kicsit. Herceghalomban az a szép, hogy a polgármesteri hivatalhoz fel kell menni egy durva emelkedőn. KAMA3nak szóltam is, hogy ne másszák meg, majd Bicskén összejövünk. A polgármester úr elmondta, hogy a budaörsi kistérség hálózata herceghalomig nyúlik. Ez nekem is új információ volt, pedig a túra előkészítése során voltam a kistérségi irodában, és mutatták a hálózattervet.

A késés és a nagyon durva szembeszél tovább folytatódott, KAMA3-t meg Kőbánya Fixi Klubot a Bicske előtti kereszteződésben értem utol, mondták, hogy ők az eleje. Bicskén kicsit keresgélni
kellett a polgármesteri hivatalt, mert KAMA3-ékat félrevezette egy Ford Tranzit (sose bízz a Ford Tranzitosokban!), de legalább majdnem összejött a csapat, csak Aghla, Renato és Szenzsé hiányzott. Később kiderült, hogy Aghlának nagyon gyors volt a tempó, valahol Budaörs után kiszállt. Volt helyi TV, jópofizás a polgármesterrel, meg minden.

Bicskén megpróbáltunk lánctalpban menni, de csak annyi lett az eredménye, hogy elnéztük az utat,
de egy rövid földutazás és kicsi kerülő után sikerült visszakeveredni a régi 1-esre. KAMA3 bevárta Szenzsééket, mi meg raktuk tovább Óbarokra. Mondanom sem kell, hogy a durva szembeszél folytatódott. Óbarok polgármestere rendkívül lelkes volt,
mondott egy olyan útvonaljavaslatot, ami turisztikai szempontból is jó, kihagy egy rakás szintet, és boldogan jegyezte meg, hogy legalább teljesen ki tudná zárni a motorozált forgalmat onnan. Azt mondta, hogy most nem tudja ajánlani azt az útvonalat, mert rossz minőségű. Jól elbeszélgettünk, KAMA3 és Szenzsé is befutott.

Óbarok után beértünk a Gerecsébe, és a szembeszél ha lehet még erősödött. Bocival beálltunk vállvetve az elejére, és próbáltuk húzni a többieket. Sík terepen akár 20 km/h sebességet is
sikerült elérni úgy, hogy Bocinak 160-as volt a pulzusa. Visszafelé a vonaton mondta, hogy reggel 30-al szokott neki 140-150 lenni. De legalább ez a formáció bevált, nem nagyon volt leszakadozás. Az emelkedőkön akár 12 km/h-val száguldoztunk, a lejtőkön pedig nem is kellett full erőkifejtéssel tekerni, hogy tartsuk a 25-ös tempót.

Tatabányáról annyit tudok elmondani, hogy nagyon durván hosszú négysávos út van ott. Tatabánya elején maradt le KAMA3 és Kőbánya Fixi klub, akik bevárták Bonnie-t, de rájöttek, hogy nem fognak tudni utolérni minket, mert Fixi Klub hajtókarja kilazult. A polgármesterhelyettes várt minket egy rakás szendviccsel, csak már durván az itiner mögött voltunk. Itt is volt helyi tévé, sajtó, minden. Megkaptuk a tatabányai kerékpáros hálózattervet,
és raktutk tovább Tatára. Az itiner szerint 2 percünk volt a 13 km-es távra. Ezt már Ata nem vállalta be, lefordult a vasútállomás felé.
A pelotonban haladás bevált, talán még a szél is csökkent egy kicsit, valamikor 21:25 körül értünk Tatára. A polgármesterhelyettes itt is egy rakás kajával várt minket, de hát 21:41-kor ment a vonatunk. Egy gyors egyeztetés a nyomvonallal kapcsolatban, interjú a helyi TV-vel, és 21:38-kor elhagytuk a fogadót.
A vonathoz akkor értünk ki, amikor a bakter éppen átlépte a síneket, hogy indítsa azt tovább. Szóval mérnöki precizitással volt kiszámolva. Jegyet venni nem volt időnk, de amikor a kalauz meglátott minket, minden további tevékenységről lemondott.

Tébányán volt egy fél óránk, tehát a fontossági sorrendet betartva először bementünk a kocsmába söröket vásárolni, majd megvettük a jegyeket. Talent-el jöttünk haza.

A túra során Budaörsön voltunk a legtöbben, 11-en (a biai aktivistákat és Bonnie-t nem számolva), és hatan értünk be Tatára. Nagyon durva volt, és gratula mindazoknak, akik végigrakták!

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
norbijúzer képe

nagyok voltatok! csinált

nagyok voltatok!
csinált valaki képeket?

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

2
boci képe

este lesz felrakva. türelem

este lesz felrakva. türelem :)

----------
...akrat icob, icoB
3:-O

RABIC - LE AZ ÚTRA!

3
magwas képe

Boci. Egy részét

Boci. Egy részét 320x200-as méretben;)

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

4
RoGeR képe

Hálózati tervek és

Hálózati tervek és visszajelzések alapján lehet ebből kerékpárút Füzitő és Budapest között?

Tegnap agyaltam egy sort és két dolog jutott eszembe:
- Tour de Hat (Budapest-Dunaújváros)
- Tour de Balaton

5
Gohan-san képe

Tegnap a vonaton hazafele en

Tegnap a vonaton hazafele en is felvetettem a Tour de Balaton gondolatat - noha van benne nemi elfogultsag -, szerintem ez lenne az egyik legfontosabb.

6
Gohan-san képe

Arrol mar nem is beszelve,

Arrol mar nem is beszelve, hogy a Tour de Balaton ket legyet ut egy csapasra. (Velencei to)

7
eti képe

van olyan szabály, hogy

van olyan szabály, hogy vízfolyások környékén 50m-en belül nem lehet semmit sem építeni

Ez valami helyi szabály vagy van valami egyéb térbeli korlátozás az alkalmazására? A budai alsó rakpart pl. 50m-nél távolabb van a víztől? Vagy pl. Rózsavölgyben a Hosszúréti-patak mellett fél méterre házak vannak.

8
magwas képe

Ezt kaptam a budaörsi

Ezt kaptam a budaörsi kistérségi irodától.

Az Ön által javasolt Hosszúréti patak mentén vezetendő szakaszt (lásd: BK-25) is vizsgálták a tervezők (továbbá a Benta patak mentit is) és a végleges változatban a következő megállapítást tették:

BK-25 szakasz: A nyomvonal a Budakeszi-árok partvonalát követve halad. A szakasz kijelölésénél meglévő földutak vonalvezetését használtuk, előfordul azonban olyan terület is, ahol nincs jogilag út. Kiépítési javaslat: A szakasz hossza 2.432 m. A nyomvonal megvalósításához töltésen illetve patak partvonalon épített 3,0 m szélességű vegyes-használatú út kialakítása javasolt. A nyomvonal szerepel a városi rendezési tervben, mint kerékpáros útvonal. A megvalósítása azonban kétséges, A természet védelméről szóló 1996 évi LIII. törv. 18. § (3) bekezdésének értelmében nem kaphat környezetvédelmi szakhatósági hozzájárulást, és így építési engedélyt sem. Tulajdonviszonyok: A terület az Önkormányzat tulajdonában és kezelésében van. Előfordulnak magántulajdonú földrészletek is. Értékelés: A szakasz tervezői szempontból kiépítésre nem javasolt.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal folytatott tervegyeztetések során kiderült, hogy a vizes élőhelyek megközelíthetőségének törvényileg védett feltételei vannak. Ez a tervezés során több helyen problémát okozott, és okoz a jövőben is. Az érintett Önkormányzatok által támogatott és joggal preferált patak- és tó-parti nyomvonalak megvalósítása során ez komoly akadály. A környezetvédelmi hatóságok szakhatósági hozzájárulása nélkül ugyanis nem adható ki építési engedély. A törvény ide vonatkozó részletét az alábbiakban közöljük: 1996 évi LIII. törv. A természet védelméről (részlet)

„18. § (3) Természeti területen - a jogszerűen beépített területek kivételével - tilos a természetes és természetközeli állapotú vízfolyások, vizes élőhelyek partvonalától számított 50 méteren, tavak partjától számított 100 méteren belül, valamint a vízfolyások hullámterében új épületek, mesterséges létesítmények elhelyezése. A vízi létesítmények, a hajózást, a halastavakon a halászati hasznosítást szolgáló létesítmények elhelyezésére a külön jogszabályban meghatározott módon és esetben, az igazgatóság hozzájárulásával [21. § (3) bekezdés b) pont] kerülhet sor.”

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

9
zsoltee képe

Ez kemény menet lehetett!

Ez kemény menet lehetett! Én lusta voltam, úgyhogy inkább aludtam egy nagyot a szembeszéllel küzdés helyett. Így is izomlázam lett a vádlimban 5 km spd teszt után :D Lehet, hogy gyilkos lett volna így lenyomni ezt a 80-ast. De legközelebb már nem keresek kifogásokat :) Nagyok voltatok!

Zsoltee

10
Gohan-san képe

Legkozelebb tenyleg jojjon

Legkozelebb tenyleg jojjon mindenki aki nem volt, mert marha nagy elmeny, a faradtsag ellenere is megeri :)

Megerkeztek a kepek:
http://shongohan.extra.hu > Bike Activism

Udv: Gohan-san

11
buksibobita képe

Huuu,HOSOK vagytok! Sokat

Huuu,HOSOK vagytok!
Sokat gondoltam ratok,hogy milyen jo lett volna...
Magwas haja igencsak csuromviz volt a vegere de nem is csodalom.Joval kemenyebb igy ellenszelben dimben-dombon de megerte.Ugy latom tenyleg odafigyeltek ratok,rank!
Jok a kepek es koszi az elmenybeszamolot,kicsit beleelhettem magam :)
Legkozelebb akkor Tour de Balaton? :))))

12
Gohan-san képe

Nagyon sajnalom, hogy nem

Nagyon sajnalom, hogy nem jottel, raadasul most csak 1 rovid kitero volt, az sem tiszta homok, ugyhogy orszagutival is tok jo volt, bar nem volt 40km tok egyenes szakasz igazan kiraly uton.

Legkozelebb Tour De Balaton! :))))

Udv: Gohan-san

13
zsoltee képe

Én ha minden igaz, akkor

Én ha minden igaz, akkor jövő péntek este tartok egy Tour de Balaton-t. Szombaton menni akarok a Balatonkörre, és ehhez előző nap le kell mennem. Szívesen veszem, ha valaki csatlakozna, de ilyen szervezgetést nem vállalok, mint amit magwas szokott csinálni. Persze ha több embernek is jó ekkor, és magwas megszervezi, akkor lehet ilyen is :)
Egyébként mik a tapasztalatok a 7-es útról? Nem öngyilkosság arra tekerni?

Zsoltee

14
RoGeR képe

Pont a péntek este a

Pont a péntek este a leggyászabb.

15
zsoltee képe

Ez nem jó hír :( Akkor

Ez nem jó hír :( Akkor lehet, hogy vonatozás lesz. Mi van pénteken? Soksok kamion, vagy 100-zal repesztő ladák a hétvégi házikó felé? Az út milyen, elég széles, vagy akkor is centiznének, ha nem bunkók?

Zsoltee

16
RoGeR képe

Az út változó. Végig

Az út változó. Végig kint van a "szentháromság" a Velencei-tó környékén van bringaút.

A péntek azért gyász, mert mindenki megy ki a városból és bolondok háza van az utakon. Miután kiért a városi pöcsölésből nyomja neki, mint süket a csengőt és nem érdekli, hogy te is ott tekersz.

17
zsoltee képe

Aha értem. Pedig nem

Aha értem. Pedig nem szeretek vonatozni :(

Zsoltee

18
Gohan-san képe

Egyszer tekertem pentek

Egyszer tekertem pentek ejjel a 7-esen, elol-hatul lemerult lampaval, izgalmas volt, de nem vagyok annyira szuicid hajlamu, hogy megegyszer bevallaljam :) Nameg van annyira jo a balatonkor tura (ott leszek en is!), hogy ne vasald ki magad addig :))

19
magwasnembejelentkez képe

Bia-Etyek-Vértesacsa-Fehérv

Bia-Etyek-Vértesacsa-Fehérvár-Nádasdladány-Berhida

Naggyon durva szintye van.

20
Gohan-san képe

En csak a BP - Erd - Gardony

En csak a BP - Erd - Gardony - Szfvar - Lepseny - Balatonkenese utvonalat jartam be, de az is szo ami szo: nehez, nem kicsit, viszont tok szep.

Apropo, nem tudom, ti neztetek oldalra (mar nem is tudom hogy pontosan hol, talan Bicske elott), de a regi 1-es uton mikor mentunk? Jobbra tok szep volt minden.

Udv: Gohan-san

21
Magwasnembejelen képe

Biatorbágytól Tébányáig

Biatorbágytól Tébányáig mentümk a régi 1esen. Bicskéig a Zsámbéki Medence, onnan a Gerecse. Gyönyörű tájak vannak.

Mi elöl még fácánokkal is találkoztunk.
Gondolkodtam is ma rajta, hogyan lehetne elsütni valami szóviccet, amiben ezek a fácánok szerepelnek, meg Fácán, de eredménytelenül

Azt az utat nézném még meg, amit Óbarok polgármestere javasolt, biztosan még szebb, és tuti nincs benne az a lejtő, amin 12-vel mentünk miközben majd kiszakadt a belünk az erőlködéstől.

A Hosszúréti patakra meg csakazértis szervezek külön túrát, méghozzá lájtos-családias-utánfutós-zúzottköveset.

22
bonnie képe

regi 100as, most 1-es.

regi 100as, most 1-es. bonnie

23
Gohan-san képe

Hja es Magwas, orok halam a

Hja es Magwas, orok halam a csokiert meg a szolocukorert!!! :))

24
zsoltee képe

Na szép nagy túrát

Na szép nagy túrát terveztél te nekem! :) Berhida helyett találtam egy rövidebb(nek tűnő) alternatívát, egyébként a te ajánlásod szerint rejzoltam be. 142 km lett! :) Ez kb. 35-tel több, mint ami a 7-esen kijött. (Ja Ságvárig terveztem, mert ott lészen szállás)
A szintye nem tűnik vészesnek (főleg, hogy néha eljárok HHH-ra is mer az jó nekem :) ja és nem fixivel nyomulok, hanem jó sok sebességessel) Egyedül Etyek környéke tűnt erősnek, ott 1 km hosszan 10%< emelkedő. Persze a kvantálási hibák miatt lehet, hogy több meglepi vár majd.
Hát még nem tudom mi lesz ebből, mert igencsak késő lenne, mire ezt végignyomnám, meg másnap balaton körbe... majd meglátom milyen lesz a hangulatom, azért kössz a tippet, legalább már nem üttetem el magam :)
Ez az útvonal, ez pedig egy pedometerből lopott szintadatokkal dolgozó részletesebb grafikon. A link nem fog mindig menni, mert lapitopiról megy, de azért elég sokszor vagyok online :) Ja és egy közel 15.000 pixel hosszú png-re készülj :D magasság 20 méterenként van bevonalkázva, nem nulláról indul, táv km-enként.

Zsoltee

25
magwas képe

Szerintem a pedometer is az

Szerintem a pedometer is az USGS adataiból dolgozik. Ha tudsz pontosabb szintadatbázist, szóljál.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

26
zsoltee képe

Igen ezt én is megtaláltam

Igen ezt én is megtaláltam múltkor, de nekem így kényelmes, hogy pedometerben összekattintgatom, a progi pedig rajzol nekem szépet. Már csak az a lépés van hátra, hogy adok neki egy route id-t, és kiszedi az adatokat. Na meg még van mit szépíteni rajta :)

Zsoltee

27
boci képe

nnnaaa! szóval... úgy

nnnaaa! szóval...
úgy indult a dolog, hogy én gyapotról leléptem negyed órával hamarabb, megrkatam újpest-deákot, felszaladtam 3.-ra fixivel, kulacsba víz és versennyel vissza le. ez volt kb 25 perc :) Magwasék ekkor már a böskén átértek. én írányba vettem kálvin-gellért-batrók bélát és raktam neki jól. legközelebb az eteléről hívtam Magwast. mondta hogy minnyá beérem őket. aztán beszéltünk még ott, ahol a bringaút átmegy az ótópálya északi oldalára. akkor mondta, hogy a polg.hiv-nál találkozzunk inkább. hát felmásztam a budaörsi bringaúton és aztán pihiztem Aghlával, míg ők is megjöttek kb 10 perccel később. innentől a sztorim megegyezik azzal, amit Magwas leírt. sunyi emelkedők és brutál szél, tekerés, mert csakazértis megrakjuk...
a képekről meg csak annyit, hogy Herceghalomban lemerültek az aksijaim és mikor cserélni akartam, akkor jöttem rá, hogy a csereaksik sincsenek feltöltve... sajnosss. így áttértem a telefonos fényképezésre. csak azt felejtettem el, hogy délelőtt elállítotam 1280×1024-ről 320×200-ra és persze vissza nem. ez Óbarokon tűnt fel, mikor megláttam, hogy az 512-es kártyán még van hely bő 11essze képnek (höhö). na akkor állítottam vissza. így Bicske exkluzíve 320×200-ban látható. csak itt, csak neketek :)
és ha már mindezt elolvastátok, akkor itt vannak a képek :)

----------
...akrat icob, icoB
3:-O

RABIC - LE AZ ÚTRA!

28
zsoltee képe

Egy kép sztem lemaradt, és

Egy kép sztem lemaradt, és csúnyán lehal tőle a rendszer...

Warning: getimagesize(): Unable to access pictures/cm-20070418/p4180736.jpg in /disk/raid1/k/b/kboci/pic.php on line 203

Warning: getimagesize(pictures/cm-20070418/p4180736.jpg): failed to open stream: No such file or directory in /disk/raid1/k/b/kboci/pic.php on line 203

Warning: Division by zero in /disk/raid1/k/b/kboci/pic.php on line 206

Zsoltee

29
boci képe

köszi. javítva

köszi. javítva :-D

----------
...akrat icob, icoB
3:-O

RABIC - LE AZ ÚTRA!

30
szenszejzsééé képe

Kedves Dupladefektes

Kedves Dupladefektes Renátó is hazaért ép bőrben.
Sajnálta hogy ki kellett hagynia.Azt mondta hogy következőre jobban felkészül.
Akkor három hét múlva balcsi? :)

Egyébként csak nálam rendetlenkedik a combomban a tejsav?

31
Gohan-san képe

Tolem siman mehetunk :)

Tolem siman mehetunk :) Amugy nem csak nalad rendetlenkedik, en is elegge terdfajosan keltem reggel.

32
zsempi képe

érdekes módon nekem semmi

érdekes módon nekem semmi bajom, semmi izomláz. igaz, h úgy ébredtem fel csüt reggel, mint akit agyonütöttek, de hajnalban meg tök frissen, még olvastam is..nem szabadott volna visszaalunnyi. és rengeteget ettem pihenőidőben. hát akkor én is beírom a naptáramba azt a bizonyos szerdát...

33
frigoletto képe

Sziasztok, ha még jár erre

Sziasztok, ha még jár erre valaki, itt azért megemlékeztek rólunk: http://193.138.127.88/tb116835.html

Jók lettek a képek.

A tatai rohanást azóta is sajnálom, noha hozzánk képest egy svájci óramű legfeljebb riga lánc.

Üdv.

34
aghla képe

Nagyok voltatok! Amikor

Nagyok voltatok!
Amikor Budaörsön megláttalak benneteket,rögtön tudtam, hogy én inkább németül értelmezem az ALTER szót! Öregesen legurultam Tatabányáig, kihagyva a polgármestereket, így sem volt rossz. Ti meg nyomuljatok másfelé is, gyakran, hirdessétek az igét!

35
bonnie képe

a megyei news (24ora, ex

a megyei news (24ora, ex dolgozok lapatja, izee, lapja)is irt a mokarol penteki szamaban, turazoknak titulalva a tarsasagot.
onlany verzio
a nyomtatott igy folytatodik: "Felvetelunk a polgarmesteri hivatal elot keszult, ahol Schmidt Csaba fogadta a csoportot. A megyeszekhely alpolgarmastere egy Tatabanya terkepet adot at a kerekparosok vezetojenek, Magosanyi Arpadnak, amelyen a varos mar elkeszult, illetve tervezett kerekparutjai lathatoak." Plusz egy kep, amin az alpolgm, magwas, egy kekmezes srac (bocs, ot meg nem ismerem) es boci lathato. nem ertem, miert nem tudtak a teljes cikket feltenni a netre, ugylatszik nekik tobb a papir, mint a bit.
bonnie
ja, es a nyomtatott cim: "Bicoutakert kerekeznek"