Csókolom!
holnap megyünk amszterdamba, úgyhogy gondoltam megírom még előtte, hogy mit is láttam egy városban a királynővel.
miután tavaly ősszel odaértünk londonba, kihevertem a nagy jetlaget amit az egy órás átállás okozott, és felocsúdtam, hogy egy városban vagyok a királynővel meg a sugababes-szel, indulhatott a városnézés...
mint ahogy azt már mások is írták élménybeszámolójukban, az egy nagyon gyors város. én nyolc napot voltam ott, de az sem volt rá elég. viszont hogy mit láttam biciklik terén, azt most megosztom veletek.
először is nem nagyon értettem, hogy ebben a városban, ahol sokszor megvalósulva láttam orwell utópiáját, bevezették már a dugódíjat. mert így is akkora a forgalom, hogy nagyon nagy. mondjuk az biztos, hogy halad. a metrót most nem említeném, az szörnyű. ahhoz képest a mi metrónk felújítva, vagy anélkül is az emberbarátság szinonimája.
szóval az a város akkora, hogy nem igaz. csak annyit metróztunk be a 2. zóna (mert iylenekre van ott a bkv felosztva)széléről mondjuk egy átszálással (több száz méter gyaloglás a föld alatt) a belvárosig, hogy végigmenni a 3as metrón kb annyi. a deák tér az ott egy kültelki megálló.
viszont a metróhoz nagyon sokan biciklivel mennek. minden állomásnál van egy nagy bicikliparkoló. sőt. van aki a metrón is biciklivel megy. ezt úgy, hogy a londoniak rá vannak állva a modern campingekre. vagyis elmennek a metróig, összehajtják a biciklit, majd (konkrétan láttam, és tátottam a szájam) az öltönyös aktakukac leszáll az üzleti negyedben, kinyitja a kempinget, és teker.
amugy megnéztem egy bicikliboltban, a kirakat ezzel van tele. október végi 400 ft.os árfolyamon nézve kb. 120 ezer egy iylen. praktikus, az biztos...
amúgy a londoni biciklisták közül nagyon sokan oylanok mint egy ufó. jó, sokan nem vesznek lámpát, de aki igen, azok tutira mennek: lábon, bringán, testen, fejen (sisakon) villognak, meg fényvisszaverő matricák mindenhol, villognak mint egy ufó, vagy mint egy nemtommostmi. a keményebb arcok, akik nem kempinggel nyomják (iylen kempinget pesten azóta láttam már, de nagyon ritka), úgy mennek mint egy állat. mondjuk ott mindenki, az autósok is. amikor véget ért a belvárosban a munkaidő, hirtelen előrajzottak a biciklisták, és úgy nézett ki minden, mintha hirtelen egy alleycat jönne el mellettem. de mondom, az a város felfoghatatlan nekem, pedig én eléggé pest centrikus vagyok. egy hét kevés felvenni a ritmusát.
gondold el, a belvárosban úgy mennek éjjel 2kor a tömött buszok, mint nálunk csúcsban a hetes.
sajnos bringázni nem tudtam viszont, csak figyelni. de lehet hogy jobb is, mert a hozzánk képest fordított közlekedést sem bírtam felfogni. ha átmentem egy úton, akkor a feléig jó volt, de utána tuti ugyanarra néztem, mint előtte jól, mert nem bírtam ráálni. szerencse hogy nem ütöttek el.
aztán bicikliutak is vannak, de pl. a hyde parkban tilos biciklizni...körülötte a biciklitakon meg lehet...baromságok. a piros lámpáknál meg a legtöbb helyen elindul méterekkel előbb egy bringasáv, és kihúzott biciklivárakozóban végződik a kocsisor előtt.
aztán van jó sok futár. meg riksa...fájt is a szívem, mint ex-riksásnak...
aztán a temze előkelő partján egyszer csak volt egy BMX-gördeszka park, jól szétfestve, eléggé vicces volt. néha fel is tűntek streetes arcok, csak nem láttam semmi helyet, ahol nyomathatták volna a dolgot.
az volt még az érdekes nekem, hogy csomóan nyomják kukásmellényben. aztán láttam nagyon sok emberen még olyan láthatósági cuccot, amit átvetsz a válladon, és a derekadat fogja még át. hát nem tom, engem nem győztek meg, inkább veszek több lámpát...
és rohadt sok bicikli. mondjuk annyira nem is nagy dolog, ha megnézzük, hogy 8 millióan laknak abban a városban...ja, és sok roncsbicikli kikötve.

gyorsan ennyit tudtam ősszeszedni a fejemben, bár sajnos nem sikerült elmélyülni a londoni biciklis életben, annak kellett volna még egy kis idő..

CsatolmányMéret
london2006osz 032.jpg140 kB
london2006osz 068.jpg150.3 kB
london2006osz 104.jpg148.78 kB
london2006osz 106.jpg152.27 kB
london2006osz 141.jpg151.8 kB
london2006osz 303.jpg139.83 kB

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
eti képe

a jobboldali közlekedést sem bírtam felfogni Azt hittem,

a jobboldali közlekedést sem bírtam felfogni

Azt hittem, ott a baloldalon közlekednek. :)

2
aron képe

azt:) javítok, köszi

azt:)
javítok, köszi

3
truth képe

A helyesírási hibákat sem ártana (legalább a címben)

A helyesírási hibákat sem ártana (legalább a címben) :P

4
aron képe

így szeretem írni

így szeretem írni

5
bonnie képe

hadd ne emlekeztesselek ra,h ki irja meg igy... bonnie

hadd ne emlekeztesselek ra,h ki irja meg igy... bonnie

6
aron képe

én előbb kezdtem:P

én előbb kezdtem:P

7
truth képe

Miről beszéltek a bicigliről vagy a londonról?

Miről beszéltek a bicigliről vagy a londonról?

8
bonnie képe

az elobbirol. bonnie

az elobbirol. bonnie

9
alla cool képe

biciqli és punktum:) aron-nak nem erőssége a hejesiras,

biciqli és punktum:)
aron-nak nem erőssége a hejesiras, de nem ezert kedveljuk, igaz?:)
bonnie, nem emléxel, hova kezdték felpakolni páran a külföldi képeiket, amiken CMs pólóban feszítenek éppen?
alla cool
"Vivere non est necesse, biciklare necesse est!"

11
aron képe

amúgy erősségem, csak nem a gépben:)

amúgy erősségem, csak nem a gépben:)

12
ventter képe

az oldalvaltast gyorsabban meg szokod ha biciklizel, mert

az oldalvaltast gyorsabban meg szokod ha biciklizel, mert csak koveted a kocsisort, en csak akkor bsztam el amikor jobbra kanyarodtam kis utcaba, egyedul.

ja es tegnap elszaguldott mellettem a portugal, raadasul a "bupa house" elott. marmint en epp setaltam.

es most esik a hoo!!!!

13
aron képe

:)

:)

14
Hotyhogy képe

Klikkelj a "No go" címü

Klikkelj a "No go" címü képre.

http://www.thisislocallondon.co.uk/galleries/snowylondonpics/

______________
Gyíjja!
Ellenőrizetlen

15
Hotyhogy képe

Sajnos rossz mindenhol létezik, de bízzunk benne, hogy

Sajnos rossz mindenhol létezik, de bízzunk benne, hogy nagyobb annál a jó. Ez most rossz hír, hogy könnyeket hullatnak ezért a lányért.

Virrasztás a kómában fekvő, megrabolt 25 éves bicajosért.

http://www.thisislondon.co.uk/news/article-23384634-details/Coma%20vigil...

Még mindig kómában van egy kerékpáros, négy nappal azután miután mopedes rablók féllökték őt.

Három gyanúsított rajzotta körbe két mopeden Jane Gauntlett-et, amint ő egy lila Dawes hegyibiciklin hajtott Paddington Green-ben, Londonban, Szombat délben.

Letépték a zárat és a kosarat a bicajának hátuljáról, őt a földre taszítva. Míg a 25 éves camdeni diáklány eszméletlenül feküdt az úton, elmenekültek a táskájával.

Míg családja a betegágyánál, ő kritikus állapotban van még mindig az intenzív osztályon.

A rablást a nyomozók egy 52 éves üzletember megkísérelt megrablásával kapcsolják össze, ami Marylebone-ban, Szombaton délután 3 óra 30-kor történt.

Ebben is három gyanusított vett részt két mopeden, akik megpróbálták elragadni a férfi táskáját, de elmenekültek amikor az szembeszállt velük.

A rendőrség tegnap letartóztatott egy 17 éves személyt. Őrizetben tartják, együtt négy más, rendre 16, 17, 18 és 22 éves személyekkel.

______________
Gyíjja!
Ellenőrizetlen

16
Hotyhogy képe

Két hétig volt kómában ez a kicsi lány és még mindig

Két hétig volt kómában ez a kicsi lány és még mindig súlyos beteg. 20 cm-es fejsérüléssel, koponyatöréssel, szemüreg töréssel és elvesztett fogakkal fekszik a kórházban, alig ismerve fel a saját édesanyját. Soha nem lesz már az élete olyan, amilyen az volt e szörnyü bűntett előtt.

Crimewatch, a Kék Fénynek megfelelő Brit TV program is bemutatta az esetet, kérve a lakosság segítségét, megtalálni az elvetemült tetteseket.

http://www.bbc.co.uk/crime/crimewatch/reconstructions_moped.shtml

______________
Gyíjja!
Ellenőrizetlen

17
aron képe

bárcsak tudnánk segiteni rajta

bárcsak tudnánk segiteni rajta

18
Hotyhogy képe

Tudtunk, sok más jót

Tudtunk, sok más jót akaróval együtt. Egy év elmúlt és ez a fiatal színház producer jó úton jár a felépülés felé. Beszél, jár, biciklizik és dolgozik.

http://www.dailymail.co.uk/pages/live/femail/article.html?in_article_id=...

__________

HOTYHOGY ?!

19
gaze képe

hmm.. spamnek vette a beirasomat. valami itt nem oke. GaZe

hmm..
spamnek vette a beirasomat. valami itt nem oke.

GaZe

20
aron képe

mit irtál?

mit irtál?

21
alla cool képe

London megöl engem - ki látta? by the way

London megöl engem - ki látta?
by the way