Egy ismerősöm nevelőintézetből kikerült középsúlyos értelmi fogyatékosokra felügyel.
(Érted: szerencsétlennek se apja, se anyja, és az IQ-ja is 70 alatt van. Amúgy ugyanolyan emberek, mint te meg én: van amelyikről a boltban vagy a buszon le se vágnád, hogy fogyi (csak mondjuk abszolút nincs tisztában az idő fogalmával), érzelmeik vannak, meg minden, csak nagyon rosszul pörgött nekik a rulett. Egy részük dolgozik, de ami az intézetnek járó jatt után marad, az még akkor is nudli lenne, ha lenne annyi esze, hogy ne költse el csokira első nap.)  tovább »

Nem elég, hogy nekem a szombati időpont nem jó, még fel is idegesítenek.

Az előzmények dióhéjban

Van ez a szombati nyílt nap, ami nem sokkal ezelőttig tíztől egyig volt.
Sokszor próbáltuk ezt a megegyezést papíron rögzíteni, de a BOK (Budapesti Olimpiai Központ, a.k.a Baszunk az Olimpiára Készülni) vezetői mindig elzárkóztak ez elől.
A BVSC elkezdett az EB-re készülni, és az edzés időpontja ütközött a nyílt nappal. Ezért Kiss György, a BOK vezetője és Eisenkrammer Karcsi megegyeztek, hogy az EB-ig a nyílt nap délután háromtól lesz.  tovább »

Most csütörtök- pénteken kerül megrendezésre a Vasló Kupa a Millenárison.

Lesz amatőr verseny is, csütörtökön este 8-kor. Igen, te is indulhatsz a bringáddal.

Nagy buli lesz, gyere-gyere!

Soma ezeket az infókat küldte róla:  tovább »

A RABIC (RAdikális BICikilisták, de az is lehet, hogy Roppant Amatőr BICiklisták) a főváros közösségi közlekedésének fejlesztése céljából közbringa üzembeállításáról határoztak.
A közbringát bárki használhatja, a RABIC kérése csupán annyi, hogy értesítsd őket arról, hogy honnan hová mentél, és lehetőleg forgalmas helyen, pl BKV megállóban hagyd.
A közbringáról Magwas, a RABIC passzivistája a következőeket mondta el:  tovább »

Ma délután találtam legalább három köbméter bringát egy erdőszélen eldobálva.
Éppen siettem, de holnap reggel összegyűjtöm őket -remélem még ott lesznek-, és beírom ide a vázszámokat, típusokat.
Őrizgetem őket egy darabig, és ha senki nem ismer rájuk, akkor tandem lesz belőlük meg reku.

A Nemzeti fejlesztési ügynökség társadalmi vitára bocsájtotta a kiírandó bringautas pályázatokat.
itt találod a pályázatokat, van véleményező űrlap.
Még most kezdek bele a középmagyarországi olvasgatásába én is.

László János kerékpártárolós képgalériája.

Alapvetések

A kerékpározás lehetősége annak használhatóságától függ. Három feltétele van:

- biztonságos és hozzáférhető kerékpár

- arra alkalmas kerékpározó

- akadálymentes és rövid útvonalak

A KERÉKPÁRHASZNÁLAT egyik feltétele:

a kerékpár biztonságos megőrzése, és a biciklihez való gyors hozzáférés.

A kerékpár tárolása, megőrzése:

- rövid időre (kerékpártámaszok)  tovább »

Csak úgy pörögnek az események. Lamperth Mónika utasította az ÖTM sportállamtitkárát, hogy a Millenáris Munkacsoport által elkészített anyagok alapján vizsgálja meg a pálya hasznosíthatóságát.  tovább »

Nem tudom észrevettétek-e azt a tudati fejlődést, amin a CM olvasóköre átment. Egy éve még a többség az elkülönített bringautat gondolta megoldásnak. Ma már tájékozatlannak számít, aki azt gondolja, hogy az elkülönített bringaút jobb a bringasávnál, vagy a bringasávról az Andrássy jut az eszébe.
Boldog vagyok.
Persze, tudom hogy a CM törzsolvasói az átlagbringásnál tájékozottabbak ezekben a kérdésekben, és van még tennivaló bőven.