Hétfőn és kedden még - akár utólag is - felajánlhatod az adód 1%-át. Nagyon szeretnénk legkésőbb év végéig végleges megoldást a szerverproblémáinkra. Fogunk gyűjteni rá, talán még támogatói póló is készül, de ez az egyetlen olyan megoldás, ami semmilyen plusz anyagi terhet nem kíván tőled, csak 10 percet, egy nyomtatást, egy borítékot, és egy bélyeget.
Ha elhatároztad magad, a részleteket itt találod.
Budapest+környékieknek segítségül a postacím is:
APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága
1438 Budapest, Pf. 511
de itt az összes:
http://www.apeh.hu/szervezet/regionalis

Ákos túl jól pörgette az előrendelést, így az utánnyomásból nagyon kevés szabad póló maradt. Ennyiért nem írunk Riadóhiradót. Kitolás lenne ezreknek kiküldeni. Ezt a 45 darabot a VII. Király utca 83-ban találjátok Sinyánál, hétköznap 9 és 17 óra között. A tapasztalatok szerint legfeljebb 2-3 napig fog kitartani. Még minden méret van, de színhiányokkal.

Ezt a hirdetést eltávolítottuk.
Kérünk mindenkit, ne használja hirdetésre a criticalmass.hu blogot. Erre ott vannak a szintén ingyenes hirdető oldalak.
Köszönjük.
szerk.

Frissítve: Nagyjából egy hét múlva lesz póló.

Most előre készültünk, de sajnos már a start előtt elfogytak. Ha van rá igény, egy héten belül nyomathatunk még, de csak akkor ha sokan akarjátok. Ha első kézből szeretnél értesülni róla, iratkozz fel a fejlécben a Riadóhiradóra.

Köszönjük a közös bringázást, és sok segítséget a szervezésben, rendezésben. Nagyon sokan voltunk, az egész újra felejthetetlenre sikerült.

A Critical Mass azonban nem öncélú. Arra gyúrunk, hogy Budapest bringás város legyen, és minden nap úgy nézzen ki mint ma. Egy ideig azt hittük, hogy a kulcs politikusoknál van, de rájöttünk hogy lenyelték, majd ráültek, az ajtó mögött viszont elég klassz dolgok vannak. Muszáj kinyitni valahogy. Így aztán nekirohantunk néhányszor több tízezren, sikerrel. Idén sem lesz kétszer annyi biciklisáv, ahogy tavaly sem lett, viszont idén is kétszer annyian ülnek bringára, ahogy tavaly is. Lassan már tömegesen közlekednek biciklivel az emberek. Kőművesek, egyetemisták, színészek és cégvezetők. Ez minden beruházásnál hatékonyabban változtatja meg Budapestet. Borítékolható hogy hétfőn is többen bringázunk munkába és suliba mint ezelőtt. Jövő héten tök jó idő lesz, próbáld ki magad a forgalomban. Nem kell csodára várni, neked már aznap megváltozik a város. Teljesen más egy hétköznap ha bringán kezded. Próbáld ki hétfőn, és folytasd kedden...
Biciklizz minden hétköznap!
Bing Crosby mindig veled teker. :)
Ha sokan döntötök így, és ellepjük az utakat, az őszi felvonuláson újra foglalkozhatunk picit a döntéshozók masszírozásával. Sorvezetőként konkrét terveink is vannak egy nagykörúti és egy rákóczi úti kerékpársávról. Ehhez célszerű annyian közlekednünk bringával, hogy még az autóvezetők is velünk akarják! :)  tovább »

Rendezők, 2009.04.19.  fotó:ladi

Kérjük segítsetek annak a 340 zöld pólós aktivistának, akik rendezői munkát vállaltak a kereszteződésekben és járdákon. Ha izgat hogy mit csinálnak, idén mindenki megismerheti a feladatlistát. Ha tetszik a dolog, jövő tavasszal segíthetsz te is.  tovább »

Kérünk, olvasd el a felvonulással kapcsolatos
tudnivalókat a honlapunkon: http://criticalmass.hu/gyik
Enélkül ne gyere el!

Érkezz jóval előbb a Tabánba (térkép), az 56-os emlékmű melletti legnagyobb rétre. Piknik lesz, biciklivel hajtott dj szettel, déltől emlékpólók, de amúgy is jó kis park.

Kérünk hogy a start előtt még ne az úttesteken álljatok.

Azért is jobb ha előbb jöttök, mert a Tabánt nem egyszerű most megközelíteni. A dunaparti bicikliutat szinte teljesen felbontották.

A Critical Mass-t idén Jan Kennis a Holland Nagykövetség jelenlegi vezetője, a kulturális attasé nyitja meg 15:00-kor.

Ez az útvonal: http://tinyurl.com/c5d429


View Critical Mass Útvonal 20090419 in a larger map

Rengetegen leszünk, ezért újra lehet bringás dugó.
Legvalószínűbb helyszínei az Erzsébet híd budai hídfője, a Roosevelt tér, az Oktogon, és esetleg az Andrássy vége.
Persze mindent megteszünk hogy ne így legyen, de sokan vagyunk.

Ahol zenekarok játszanak az út mentén, ott állj ki ha hallgatod, ne tartsd fel a menetet.

A BKV járműveket minden lehetséges helyen átengedjük. Ilyenkor a rendezők megállítják a menetet, de gyakoribb autóátengedés is lesz az Erzsébet térnél, az Oktogonon és a Hősök terénél, illetve néha egy két kisebb utcából is, hogy ne tegyük tönkre mások hétvégi programját.

Szembeforgalom nem várható. A teljes útvonal le van zárva, ne járdázz! A járda a gyalogosoké!

A parkokban ne szemetelj. Ne igyál, csak üdítőt!

A felvonulás végén, mikor minden zöld pólós rendező is beért, a Városligetben bringát emelünk, ahogy eddig is:

Kérünk ha teheted, maradj addig velünk a réten (vagy gyere vissza fél hatra), és mondd ezt másoknak is.
A bicikliemelésre 17:30-at tippeltünk a matricákon és plakátokon, segítsetek hogy ezt tartani tudjuk. Ha emiatt rövidítenétek valahol, akkor a meneten kívül tartsátok be a KRESZ-t!
Ha előbb érünk be, akkor 17:30-ig várunk a zárással.

Csinálj videókat, képeket, amit már estétől gyűjteni kezdünk itt Tavaly is rengeteg készült.

Csatlakozhatsz az egyik csillagtúrához is.

Idén nem csak bringások vonulnak. Kisgyerekes ismerőseidet babakocsis felvonulásra hívhatod, ami a Köröndtől mellettünk halad a járdán.

A vasárnap délelőtti és esti programokról itt olvashatsz.  tovább »

Támogató levél a Critical Mass szervezőinek és résztvevőinek

A Critical Mass valós, független civil kezdeményezés, amely évek óta, egyre sikeresebben népszerűsíti a kerékpározást, a városi közlekedés eme roppant egészséges és környezetbarát formáját.  tovább »

"A szoknya közepére felvarrt patent segítségével az alkalmi ruha egy mozdulattal közlekedésre alkalmas lesz, amelyet nem fúj a szél a biciklis arcába. A hosszú ruhát fel lehet csomózni, a stólát is meg lehet szelídíteni. A hűvös esték ellen alulról macskanadrággal szokás védekezni, felülre egyesek bolerót (nagyon rövid, bő ujjú kabátot) kanyarítanak magukra. Tavasztól őszig a nők derék fölött szinte bármit hordhatnak, de érdemes észben tartani, hogy a kerékpáron előredőlve a dekoltázs jobban érvényesül. A visszafogottságért sokan merész hátkivágással jutalmazzák magukat."

Biciklis divatozás a Narancsban

Frissítve: Jelentkezés lezárva, 346 rendezőnk lesz idén!
Nagyon köszönjük a segítségeteket!  tovább »