"Ellopták egy Pécsett tanuló fiatal norvég lány kerékpárját egy kerékpártárolóból alig pár perccel azután, hogy leparkolt vele. A lány azt mondta, nem láncolta ki a bringát, feléjük ez így természetes. Pécsett azonban pórul járt, meglovasították a mint egy hatvanezer forintot érő kerékpárt."
forrás: Dunántúli Napló

Én eddig azt hittem, ez csak amolyan városi legenda, hogy az Észak-Európai országokban tényleg nem lakatolnak. Nem tudom, hogy ez csak véletlen, vagy nagyjából minden lezáratlan bringát pár perc alatt elvisznek.

Ilyen élményben sem volt még részem. Szokásos utamon mentem az egyetemre ma reggel. Mostanában minden reggel egy általános iskola közelében posztol két rendőr, hogy vigyázza a zebrán áthaladó gyerekek nyugodt áthaladását. mikor ehhez a zebrához értem lassítottam, mert az ömlő esőben amúgy is óvatosabban kell menni. Egy autós azt hitte, hogy ez azt jelenti, lemondok az elsőbbségemről. Szóval kövér gázt adott, hogy kikanyarodhasson, majd satu fék, mikor észrevette, nem állok meg. Nem is tudtam volna, mert rögtön kicsúszik az első kerék-szóval csak elrántani tudtam a kormányt. A rendőr mindezt látta, és egyből elindult felénk. Nekem intett, hogy menjek tovább.  tovább »