Sajnos - minden javaslatunk és igyekezetünk ellenére - a Margit híd felújításának tervezése idején nem gondoskodtak külön a kerékpáros forgalom biztosításáról. Ennek következményeit látjuk most a szűk gyalogjárdán. Az utóbbi hetekben, hónapokban több kellemetlen baleset adódott abból, hogy a Margit híd szűk gyalogátjáróján néhány kerékpáros nem kellő figyelemmel közlekedett. Ők a védtelen gyalogosok biztonságát veszélyeztetik, amellett, hogy az így elkövetett balesetek, nem csak az elkövetőre, hanem az egész kerékpáros társadalomra rossz fényt vetnek.  tovább »

Sikerült beállítani a szakembereknek a Múzeum körúti forgalomszámlálót, már csak a bicajosokat számolja. Ugyancsak megindult az adattovábbítás is, ven egy ideiglenes link, aminek segítségével kitehetitek a bannert, ami negyed óránként frissítve mutatja a számokat. (rövidesen, párhuzamosan az új MK honlappal készül egy másik link, jelezzük)

http://dev.kerekparosklub.hu/sz/img.jpg

Mutassuk meg, hányan tekerünk,
mondjuk el, mit kíván a magyar bringás!

Ha neked is fontos a kerékpáros közlekedés, akkor gyere el és tekerj át elsőként Budapest első kerékpáros forgalomszámlálóján! Az adományaitokból - melyet ezúton is köszönünk - a berendezés árának nagy része már összegyűlt, így elindíthatjuk közösen a számlálót annak érdekében, hogy mielőbb pontosabb adatokat kaphassunk a Budapesten kerékpározók számáról.
Ráadásul: most elmondhatod a helyszínen kívánságodat a nyilvánosságnak a "mit kíván a magyar bringás" akció keretében, a bringaerőművön ülve. Videóra vesszük és eljuttatjuk az összes lehetséges címzettnek.  tovább »

ennyien

Második alkalommal tette fel a kérdést országosan 1000 főnek a TNS Magyarország csapata az MK megbízásából, hogy használják e kerékpárjaikat közlekedésre vagy turizmusra.
A jelentés összefoglalója itt olvasható: http://kerekparosklub.hu/friss-orszagos-adatok-a-kerekparhasznalatrol-a-...

És köszönet a cégnek, hogy a munkát - az ügyünket támogatva - ingyen csinálja!

Mától péntekig Koppenhágában találkozik mindenki a világból, aki elkötelezett a kerékpározás ügyében, és ki is tudott jutni a helyszínre.
Az MK csapata ott van már, gyűjti a tapasztalatokat, készül a saját prezentációinkra, és természetesen folyamatosan beszámol.
Itt követhetitek az eseményeket: http://kerekparosklub.hu/velocity-global-konferencia-matol-koppenhagaban...

Félidőhöz érkezett az adománygyűjtő akciónk!

Félidejéhez érkezett a Magyar Kerékpárosklub kerékpáros forgalomszámlálójának adománygyűjtő akciója. Mint arról már korábban olvashattatok a honlapon, a forgalomszámláló a Múzeum körúton fogja számolni a biciklis forgalmat – Magyarországon első és egyedülálló példaként.

Gyere el Te is május 25-én a Bródy Sándor utcánál felállított makett-számlálóhoz, kondítsd meg a gongot, hogy MEGSZÁMOLJUNK és kiakasszuk a számlálót!

Gyülekező délután 4 órakor (kell a kritikus tömeg!) – 5-ig mindenkit megszámlálunk!
Az esemény házigazdája Till Atilla lesz.  tovább »

A napokban megnyílik Budapesten az első olyan hosszabb útszakasz (belvárosi főutca: Kecskeméti utca, Petőfi Sándor utca, Bécsi utca), amely – annak ellenére, hogy teljes hosszában egyirányú – két irányba nyitott a kerékpárral közlekedőknek. Sok év közös munkájának az egyik legfontosabb eredménye ez, kellett hozzá az új KRESZ, sok ember igyekezete, jó szándéka, és elsősorban a közös erőfeszítésünk, hogy sokáig és sokan álltunk ki az ügy mellett…

Most, hogy elértük, tanuljuk meg használni is!  tovább »

Kicsit megkéstünk a BAM plakátok célba juttatásával, ezért a Ti segítségetek is nagyon ránk fér...
Szóval, ha tudsz, kérünk segíts a kampány népszerűsítésében azzal, hogy néhány plakátot eljuttatsz a munkahelyedre, a barátaid-szüleid munkahelyére, a környező üzletekbe, moziba-kultúrházba, stb. Ha be tudsz jönni az irodába XIII. Hegedűs Gyula utca 23), ott kaphatsz plakátokat, ha nem, írjad meg az elnok@kerekparosklub.hu címre, hogy hova és hányat juttassuk el a plakátok közül.  tovább »

Felhívott egy nagyon kedves hölgy, hogy szerdán (március 10.) reggel 9-kor a Mészáros utcában akaratlanul fellökött egy kerékpárost, és most aggódik érte!!!! A kerékpáros, ahogy a hölgy látta, tovább tudott menni, de azért biztosan szeretné tudni, hogy tényleg nem történt semmi baja.
Ha az "áldozat" olvassa ezt a bejegyzést, jelezze nekem mailban vagy telefonon, hogy hogy van, a hölgy vissza fog hívni!

Ilyen szép a világ!

László János