Kritikus tömeg Fotó: Laufer László

Lezajlott a pécsi vonulás, amit errefelé Kritikus Tömegnek hívnak.
Jóval több mint ezren voltunk, piszokjól nézett ki a szép hosszú menetoszlop.
Itt egy beszámoló a helyi médiából, de biztos lesz még egy pár - úgy tűnik, kezdik már elhinni a sajtósok is, hogy ez mostmár így lesz.

Ja és a jelszó itt is az volt, hogy "Minden út bringaút" :)

Hali! Köszönet mindenkinek aki eljött velünk! kb 250-en lettünk a végére. Tényleg jó hangulat volt és kellemes érzés volt, amikor több száz biciklis elégedett, vidám, rendőribiztosítás mellet biztonságban teker végig! Külön köszönet a Rendőröknek akik Vasárnap délután eljöttek és segítettek, köszönet a szervezőknek akik nekünk segítettek!!! És persze nagy köszönet NEKTEK, mert ott voltatok azt és úgy csináltátok, ahogy kellet, remélem Szeptemberbe is eljöttök, még nagyobb létszámmal!!! Köszönjük!!

B.I.K.E. - LKD  tovább »

Sziasztok!

Újabb érdekesség: a WSP nevű nemzetközi rockbanda unplugged játszhat nekünk a Roosevelt téren a felvonulás alatt. Mivel eddig még senki más nem jelentkezett erre a területre (a tavalyi zongorista bácsi valahol a Karib tengeren játszik most egy luxushajón) logikusnak tűnik, hogy ezt le is fixáljuk a WSP-vel, nemde? (Küküvel egyeztettem, szerinte ok...)  tovább »

2008.04.20. Critical Mass 18. kerület
Kerékpáros felvonulás

Idén is Csillagtúraszerű csatlakozás lesz a CM-hez, a 18. ker. is elindul, ahogy tavaly is tettük. Aki szeretne velünk jönni, mert egyedül nem menne, nem találna oda, vagy csak fél az utakon, akkor tartson velünk!  tovább »

Kb. fél évvel ezelőtt tettem egy ígéretet egy blogbejegyzésben Kisembernek, aki minden felvonuláson zongorázik nekünk, hogy ezen a CM-en kitalálunk valamit, hogy hogyan tudnánk magunkkal vinni őt, hogy bezongorázhassa egész Budapestet.

Na hát most nagy bajban vagyok, mert még nem találtam ki, úgyhogy SEGÍTSETEK! Ötleteljünk, dobjuk össze amink van, csináljunk mondjuk biciklis fogatot, és húzzuk végig a zenét a városon!  tovább »

Szia János,

Tetszenek a spontán felvonulások. Azonban a vasárnapi esemény, a piros lámpánál a kereszteződés közepére való behajtás, a keresztirányú forgalom provokatív szándékos akadályozása és az autósok lázítása szerintem beárnyékolja az egyelőre kisebbségben lévő biciklisekről alkotott össztársadalmi megítélést.

Néhányan indivídumként ill. "Rambo"-ként élik meg a jobb környezeti- és életkörülményekért való közös "küzdelmünket".  tovább »

Az esemény plakátja.

Mivel szülővárosom ezért szívügyem :)
Gondoltam megosztom veletek is.

http://belpol.transindex.ro/?hir=16776

Mindenkinek nagyon boldog új évet, csajok, ne csüggedjetek, pattanjatok bringára jövőre is mindennap :)

Kedves varsói CMes barátaink a mi felvonulásos zongorásunkon felbuzdulva szintén nagyot alakítottak egy hónappal később:


Warszawska Masa Krytyczna - 28.09.2007 - Click here for more home videos

És ha már róluk van szó, küldtek linket is még itteni autómentes napi képekről is - ha még nem unjátok...

Nem lenne jó kicsit karneválosítani jobban a felvonulásunkat? Mindig az ilyen elemek teszik változatossá az amúgy szürke mindennapos biciklizést :)